Püspöki találkozót tartottak a gyulafehérvári szemináriumban

Külhoni – 2025. május 9., péntek | 10:21

A gyulafehérvári papi szemináriumban idén is megtartották május 6–7-én az intézetet fenntartó püspökökkel való találkozót, amelyen a Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetben tanuló kispapok püspökei, valamint a szeminárium elöljárói és tanárai vettek részt.

A találkozó első napján tartott megbeszélésen a püspökök és elöljárók mellett a szeminárium vezetői, András István rektor, Diósi Dávid dékán-vicerektor, Hurgoi Sándor prefektus és Kiss Endre spirituális is részt vettek.

Az ülésen értékelték az elmúlt szemináriumi év tapasztalatait; terveket, támpontokat és javaslatokat fogalmaztak meg a gyulafehérvári papképzés jövőjére vonatkozóan, hogy a Klérus Kongregáció által 2016-ban kiadott, A papi hivatás ajándéka (Ratio fundamentalis Institutionis Sacerdotalis) című dokumentum alapján, a mai kor kihívásainak megfelelő papokat képezzenek.

A főpásztorok az elöljárókkal Balogh Zoltán projektmenedzser vezetésével megtekintették a szemináriumi épület felújítási munkálatait is.

Délután a püspökök, szemináriumi elöljárók és tanárok a kispapi közösséggel együtt szentmisében adtak hálát. A szentmise főcelebránsa és szónoka Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök volt.

A főpásztor homíliájában rámutatott a papi hivatás kettősségére: a szenvedés keresztjére és a szolgálat szépségére, amely egyben gyönyörű, ugyanakkor „fájdalmas, küzdelmes és magányos”, így a pap feladata nemcsak a tanítás, hanem a szenvedés is – egy olyan világban, amelyben különösen sok hátráltató tényezővel áll szemben. A szónok kiemelte, mennyire megtartó és fontos a papi hivatásban, hogy valóban az élet kenyerével táplálják magukat, ahogyan Jézus is mondta: „Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35), hiszen csak akkor tudnak másokat táplálni, ha magunk is Krisztusból táplálkoznak.

Végezetül Szent II. János Pál pápa szavait idézve bátorította a jelenlevőket: „A pap nem önmagáért van, a pap a népért él, és még inkább a pap Krisztusért él, aki a népért adta önmagát.”

Schönberger Jenő püspök imáiról biztosította a szeminaristákat, azt kérve az Atyától, hogy mindannyian felfedezzék: „A pap nem más, mint Krisztus szíve a világban.”

A találkozó második napja közös szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa és szónoka Böcskei László nagyváradi megyéspüspök volt.

A főpásztor homíliájában Ferenc pápa A remény nem csal meg (Spes non confundit) kezdetű, a jubileumi szentévet meghirdető bullájából idézett három gondolatot, amelyekből három kulcsfogalmat emelt ki: találkozás Krisztussal, kapcsolat és megállás, elcsendesedés. Mindezek olyan alapok, amelyekre építeni tudjuk kibontakozásra váró életünket – mondta Böcskei László püspök.

„Ha Istent akarom adni a világnak, akkor mindent odaadok.” Fontos feladatunk értékesíteni az evangéliumi üzenetet, amelynek „nemcsak hordozói, hanem hirdetői is vagyunk” – hangsúlyozta a nagyváradi püspök. Arra bátorított mindenkit, hogy törekedjenek olyan változásra, amelyet „időnk frissességében élünk meg, életünk mindennapján, a hit örömében”.

A főpásztorok a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorálteológiai Intézete tanáraival találkoztak. Diósi Dávid, a kar dékánja beszámolt a kar eseményeiről, beszélt a jövőt illető tervekről, kihívásokról.

A kétnapos találkozó közös ebéddel zárult, amelyen a szeminárium rektora, András István köszönetét és háláját fejezte ki, hogy a püspökök időt és energiát szántak a találkozásra és fontosnak tartják a papképzést.

Forrás: Seminarium Incarnatae Sapientiae; Romkat.ro

Fotó: Molnár Balázs/SIS

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria