A feladat alapos, precíz és kutatói munkát is igényel. Mester Arnold-József fáradhatatlan munkájának köszönhetően mostanáig négy keresztet sikerült rendbe tennie és felújítania: a Jézus Szentséges Szent Szíve-keresztet, a boldogságos Szűsz (sic!) Mária-keresztet, a Páduai Szent Antal-keresztet és egy kis keresztet, amely majdnem teljesen korhadt volt.
Mester Arnold-Józsefnek a Jézus Szentséges Szent Szíve-keresztnél nagy segítségére volt Mészáros Imre önkéntes és felesége, Margó, továbbá kollégái és néhány falubeli is.
A kereszt valószínűleg az 1930-as években készülhetett, és ez a felirat olvasható rajta: „Jézus Szentséges Szent Szüve, irgalmazz minekünk. Oh, mily édes lehet annak a halál – mondja Szent Margit, aki állhatosan tisztelte annak Szüvét, aki egykoron vélünk, bennink leszen Jézus édes Szüve legyen. Ámen!”
A második kereszt, amelyet restauráltak, a Boldogságos Szűsz Mária-kereszt volt. A kereszt nagyon rossz állapotban volt, bizonyos részei teljesen korhadtak voltak, így sok csiszolást, vésést és faápolást igényelt.
Mester Arnold-Józsefnek nagy segítségére volt a restaurálásban Külsőrekecsinből Szarka Mihály (Minus), aki asztalostudásával hozzájárult ahhoz, hogy több kereszten zsindelyes tető legyen. A kereszten az alábbi szöveg olvasható: „DOM IHS. Boldogságos Szűsz Mária Keresztények Segétsége Könyörögj érettünk. Felemeltetette e Kereszt Fa Dobos Lahán Márton, Porundi Antal és Szarka Mihály által 1931 Mártzius”.
Mivel a falu temploma a Boldogságos Szűz Mária Keresztények Segítsége titulusra van szentelve, ezért ezek a keresztek is mindig kék színűek voltak a falubeliek emlékei szerint.
A harmadik kereszt méretében eltérő az előbbiektől, ugyanis egy kis keresztről van szó, amely az idők folyamán teljesen elkorhadt. Az alábbi szöveg olvasható rajta: „DOM IHS. Szent János apastal és evangélista könyörögj érettünk és minden bünössökért”.
Többszöri csiszolással és vegyszerek használatával sikerült helyrehozni az állapotát, melyben szintén sokat segített Szarka Mihály, aki nemcsak a zsindelyes tetőt készítette el, hanem a kereszt csiszolásában, toldásában és a helyreillesztésében is nagy segítség volt, ugyanakkor sokat érdeklődött a kereszteken lévő szentképekről, amelyek kopottak lettek az idők folyamán. Végül sikerült ugyanazokból a képekből újakat felhelyezni a felújított keresztekre.
A negyedik, a Páduai Szent Antal-kereszt felújításában sokat segített Kandikó Levente önkéntes, akivel közösen sikerült eljutni egészen a festésig. Ez a kereszt folyamatosan karban volt tartva, így ez volt a legjobb állapotban. A kereszten ez a szöveg olvasható: „DOM IHS. Páduai Szent Antal Jézus Borátja Könyörögj érettünk. Kérünk Urunk add népednek sz. Antal közbenjárására segítséget, hogy e földön Kegyelmédben a menyben pedig örök örömeidbe részesüljünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen! Félemeltetét e kereszt fa Csicsu A. Mihály, Duma I. Antal és Kotyor P. Péter által 1931be Martzius 18án”.
Forrás és fotó: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége/Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria










