Az egyházmegye védőszentje, Tours-i Szent Márton püspök tiszteletére bemutatott szentmise elején Pogány István munkácsi plébános köszöntötte a jelenlévőket: Lucsok Péter Miklós OP megyéspüspököt, Majnek Antal OFM nyugalmazott megyéspüspököt, Macapula Teodor munkácsi görögkatolikus püspököt, Munkács város vezetőségét – köztük Baloga Andrij polgármestert és Tájpsz Júlia alpolgármester asszonyt, továbbá az egyház képviselőit, a zarándokokat, valamint a szép számban megjelent híveket.
Majnek Antal püspök prédikációjában Szent Márton életének példáját állította a középpontba, kiemelve hitbeli elkötelezettségét és irgalmas cselekedeteit. Elmondta, hogy Szent Márton hallgatott az Úr szavára, igent mondott hívására, és küldetést kapott a felebaráti szeretet gyakorlására, az emberek vigasztalására, valamint az evangélium hirdetésére.
A háború és a béke mindannyiunkat foglalkoztat, különösen az elmúlt években. A Bibliában, a zsolozsmákban, a zsoltárokban számos választ kapunk ezekre a nehéz és fájdalmas kérdésekre. Antal atya hangsúlyozta: Isten nem a háború és nem a halál Istene, hanem az életet akarja. Kevés azonban, ha a rosszat nem visszonozzuk rosszal. Az Úristen azt akarja, hogy harcoljunk, és győzzünk. E szavak fényében emlékeztetett Krisztus tanítására is: „A rosszat győzzétek le jóval!” A Bibliában, a szentek életében is gyakran hallunk ilyen küzdelmekről.
A sötétség ellen nem harcolhatunk gyűlölettel, hanem a hit, a szeretet, az igazság fényével. Jézus az a fény, akiről lángra lobbanhatunk, akinek világosságát magunkba fogadhatjuk, magunkban hordozhatjuk, továbbadhatjuk, másoknak is világíthatunk vele.
A szentek ma is ragyognak, inspirálnak, és továbbadják ezt a fényt.
Szent Márton katona volt. Először a császár katonájaként szolgált, majd Krisztus katonája lett. Ahogy megismerte Jézus evangéliumát, felismerte, hogy az igazi ellenség nem a másik ember vagy más nép, hanem a gonosz lelkek. Megértette, hogy nem a földi hadseregben kell harcolnia, hanem Krisztus seregében. Odament a császár elé, letette a kardját, és azt mondta: nem harcolhat, nem ölhet többé, de küzdeni fog a sátán és az ő ördögei ellen. Ezért nevezzük őt Jézus katonájának: nem fegyverrel, hanem szeretettel harcolt a jóért. Szent Márton példája ma is arra tanít bennünket, hogy
a legnagyobb győzelem nem mások legyőzésében rejlik, hanem abban, amikor önmagunkban győzzük le a közönyt, az önzést és a félelmet.
Az áldozás szertartása után Lucsok Miklós megyéspüspök mondott beszédet, aki háláját fejezte ki Istennek az ünnepért. Kiemelte, hogy „milyen nagy kegyelem nyilvánult meg ma a közös imádság által.
Nagy ajándék az imában való kitartás, egyesülés különösen most, amikor fájdalmas háború dúl. A mi küldetésünk az, hogy kitartsunk az imában, Krisztus győzelmében és abban a békében, amelyet Krisztus hozott el nekünk.”
Köszönetet mondott Majnek Antal nyugalmazott megyéspüspöknek szolgálatáért, támogatásáért. Beszéde során hangsúlyozta, hogy a püspök és a székesegyház védőszentje életútjában sok a hasonlóság. Mindkettőjüknek nehéz volt igent mondani a püspöki szolgálatra, de végül mindketten elvállalták ezt a szent küdetést. Emlékeztetett arra, „amikor Szent Márton haldoklott, és testvérei bánkódtak, hogy el fogja hagyni őket, Márton így imádkozott Istenhez: »Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.« Hasonlóképpen, miután Ferenc pápa elfogadta Antal püspök (főpásztori) lemondását, ő örömmel maradt, és ma is szolgál az egyházmegyénkben, támogat minket.”
Macapula Teodor püspök is megtisztelte a jelenlévőket beszédével az ünnep alkalmából. Külön köszönetét fejezte ki Majnek Antal nyugalmazott püspöknek az együttműködésért és a támogatásért azokban a nehéz időkben, amikor a Görögkatolikus Egyház létjogusultsága visszaszerzéséért küzdött.
„Ma számomra nagyon szép és különleges küldetés adatik: átadni a munkácsi egyházmegyének Boldog Orosz Péter Pál vértanú görögkatolikus pap ereklyéjét” – mondta Teodor püspök, majd a relikviát átnyújtotta Lucsok Miklós megyéspüspöknek.
A püspök felidézte Grzegorz Ryś bíboros szavait, amelyeket a boldoggá avatási szentmisén mondott, miszerint Boldog Orosz Péter Pál a római katolikusokhoz is közel állt. Ő egy híd vol számunkra. A háború kezdetén a hidakat rombolják le először. Orosz Péter is ilyen „híd” volt, őt is elpusztították. A püspök hangsúlyozta, ma az a feladatunk, hogy ezeket a hidakat újjáépítsük, elősegítve kapcsolataink megerősítését, és együtt építsünk egy erős, egységes Egyházat, ahol híveink elnyerhetik az üdvösséget.
A szentmise végén a hagyományhoz híven Lucsok Miklós OP püspök átadta a Szent Márton palástja díjakat. A Pro Fide emlékérmet Ferkó Viktória, benei hitoktató kapta. A Pro Ecclesia emlékéremmel Uszta Violettát, a Munkácsi Szent Márton Plébánia orgonistáját, valamint Szalay Józsefet, az Ungvári Római Katolikus Plébánia sekrestyését tüntették ki.
A szentmise során Kárpátalja sokszínűségét a liturgia nyelve is kifejezte. Az olvasmányok és könyörgések magyarul, ukránul, szlovákul, németül hangzottak el, a latin énekek és imák pedig a katolikus egyház egységét jelképezték. Az ünnepi szentmise hangulatát emelte a magyar és ukrán nyelvű kórus közös éneke, amely minden dallamában Isten dicséretét hirdette.
Majnek Antal püspök Szent Márton ereklyéjével adta a záró áldást.
Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









