„Gonosz szellem, hordd el magad, ne tukmáld rám hívságodat!” – A Szent Benedek-medál segítsége

Kultúra – 2020. július 11., szombat | 12:51

A Szent Benedek-medált nagy erővel ruházzák fel; különösképp a gyógyulást és megkötözöttségekből való szabadulást keresők folyamodnak hozzá.

A Szent Benedek-medál ereje kizárólag Jézus Krisztusnak tulajdonítható, és Szent Benedek közbenjárásának, az egyházi áldásnak, a kérő személy hitének – semmi esetre sem a medál szépségének, vagy a rávésett ima szavainak. Nem babonaságból használják, hanem hitből – hasonlatosan az evangéliumi asszonyhoz, aki hitt benne, ha csupán megérinti Jézus ruhája szegélyét, meggyógyul (Mt 9,20); vagy hasonlóan azokhoz, akik hittek benne, ha Pál kendőit és kötényeit a betegekre helyezik, azok meggyógyulnak betegségeikből, és a gonosz lelkek elhagyják őket (ApCsel 19,12).

A Szent Benedek-medál mindkét oldalán ábrázolásokat és különös betűket láthatunk. Az előoldal a szentet ábrázolja, amint jobb kezében a keresztet tartja, bal kezében nyitott könyv van: a Szentírás által ihletett Regula (szerzetesi szabályzat). Az ő jobbján egy serleg (méregpohár) látható, amelyből egy vipera kúszik ki, miután keresztet vetett rá. A balján egy holló készül elrepülni a mérgezett kenyérrel.

Szent Benedek alakjának két oldalán ez olvasható: CRUX SANCTI PATRIS BENEDICTI – azaz: „Szent Benedek atyánk keresztje”. A körülötte futó latin szöveg: „Eius in obitu nostro praesentia muniamur!” magyarul így hangzik: „Erősítsen meg minket jelenléte halálunk óráján!” – hiszen Benedek, Szent Józsefhez hasonlóan a jó halál patrónusa.

Benedek lába alatt az ex SM Casino MDCCCLXXX betűket láthatjuk, vagyis: „Monte Cassino szent hegyéről, 1880” – ami arra emlékeztet, hogy a medált Benedek születése 1400. évfordulóján verték. Ez a Benedek-medálnak az egész világon leginkább elterjedt változata.

A medál jelképrendszerének megértéséhez ismernünk kell Szent Benedek életét: abban az időben, mikor remeteként élt egy Subiaco melletti barlangban, egy közeli közösség, melynek meghalt a rendfőnöke, megkérte, hogy vegye át a vezetésüket. Egyeseknek viszont nem tetszett az az aszkézissel és vezekléssel teli élet, amelyet Benedek megkövetelt, és megkísérelték megölni: Vicovaróban mérgezett bort és kenyeret kínáltak neki. Szent Benedek a kereszt jelével áldotta meg a feléje nyújtott méregpoharat, mire az szétpattant, egy holló pedig elrepült a kenyérrel. Benedek elhagyta őket, visszatért a barlangjába, és mivel sokan gyűltek köré, akik követni akarták őt, idővel megalapította a rendet, amely a nevét viseli. 529-ben létrehozta a rend legfontosabb anyaházát Monte Cassino hegyén, Itáliában.

A medál hátoldala, az úgynevezett Benedek-pajzs egy keresztet ábrázol a szent kereszt iránti tiszteletére emlékeztetve; a kereszt fölött a Pax (béke) szó olvasható; mellette és körben iniciálék (szavak kezdőbetűi), melyek feloldása egy imádság szövegét adja.

Magának a medálnak nincs csodatévő ereje; hanem látható jele a hívő ember Krisztusban való hitének és Szent Benedek iránti tiszteletének. Mivel a rajta olvasható szöveg egy, a Sátánt elűző imádság, alkalmas arra, hogy általa Isten áldását és védelmét kérjük a nagy szent közbenjárása révén, emellett pedig emlékeztet minket arra is, hogy keresztségünk által ellene mondtunk minden gonosznak.

A kereszt szárai között lévő négy mezőben (a kereszt szárainak találkozásánál) a következő betűk állnak:
C. S. P. B. (Crux Sancti Patris Benedicti) – Szent Benedek atya (atyánk) keresztje

A kereszt függőleges szárán felülről lefelé:
C. S. S. M. L. (Crux Sacra Sit Mihi Lux) – A Szent Kereszt legyen az én fényem (világosságom)

A kereszt vízszintes szárán balról jobb felé olvasva:
N. D. S. M. D. (Non Draco Sit Mihi Dux) – Ne a gonosz legyen az én uram (Ne a sárkány legyen az én vezérem)

A Benedek-pajzson jobbról körben:
V. R. S. (Vade Retro Satana!) – Távozz tőlem, sátán!

N. S. M. V. (Nunquam Suade Mihi Vana) – Nem fogsz soha meggyőzni hiábavalóságokkal (Soha ne kísérts hiábavaló dolgokkal)

S. M. Q. L. (Sunt Mala Quae Libas) – Amit nekem mutatsz, az rossz (Rossz, amivel kínálsz)

I. V. B. (Ipse Venena Bibas) – Te magad idd meg a mérged

A kereszt felett:
PAX – Béke (A Benedek-rendiek köszöntése és mottója). A bencés PAX felirat eredetileg egy Krisztus-monogram: XP volt, a Christos név kezdőbetűi.

A medál imájának régi magyar formája:

„A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!”

Forrás és fotó: Aleteia.org; Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria