Minden tudománynak szükségszerűen megvan a maga etikai vetülete, ilyenformán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is fontosnak tartja ezeknek megvilágítását – mondta el megnyitóbeszédében Kuminetz Géza, az egyetem rektora. Utalt arra is, hogy az etikai kutatások során nemcsak a mai szerzők gondolatait illő tanulmányozni, hanem a nagy elődök időtálló munkáit is meg kell ismernünk. „Ez a könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés igyekszik tehát a keresztény etikai felfogások közül a régit és az újabbat egyaránt bemutatni és értékelni” – mutatott rá.
Az eseményen köszöntötte a jelenlévőket Horváth György, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Etikai Bizottságának elnöke és Szatmári Péter, a Magyar Közgazdasági Társaság Felsőoktatási és Továbbképzési Szakosztályának elnöke, a Milton Friedman Egyetem rektorhelyettese is. Mindketten üdvözölték és hiánypótlónak nevezték az eseményt.
Kuminetz Géza rektor Prohászka Lajos A mai élet erkölcse című, nemrégiben újra megjelent munkáját ismertette, úgy is mint a kötet bevezetőjének szerzője. Prohászka ebben a munkájában az erkölcsi tudat alakulását és egyre erőteljesebb torzulását mutatja be, amely torzulás „az elmúlt évtizedekben tovább erősödött”.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóinak etika témában megjelent három munkáját is méltatták a rendezvényen.
Elsőként Turgonyi Zoltán filozófus, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének munkatársa mutatta be a Birher Nándor és Ujházi Lóránd szerkesztésében napvilágot látott Etika mint normarend című kiadványt, amely elektronikus formában is hozzáférhető. A könyv egy átfogó szöveggyűjtemény, amelyben az etika történetének klasszikus szerzőitől származó írások olvashatók.
A Noszlopi László szeretetbölcseletéről és pszichológiájáról szóló kötetet – A szeretet etikája és/vagy az etika szeretete: Noszlopi László (1901–1990) szeretetbölcselete és pszichológiája – Frenyó Zoltán, a PPKE BTK oktatója mutatta be.
A Noszlopi-féle könyv 80 esztendővel az első, 1944-es kiadás után tavaly jelent meg újra, az azt bevezető 37 oldalas tanulmány pedig Kuminetz Géza munkája. Frenyó Zoltán kiemelte: Noszlopi László szinte teljes életműve a szeretet, a személyiség, a jellem, a világnézet, az emberismeret, a kultúrfilozófia témái körül mozog.
A Brandenstein Béla legfontosabb művéről, az Etikáról szóló Kuminetz-kötetet (A teremtés rendjének fenntartója és valódi kibontakoztatója a jó, vagyis az igaz ember: Brandenstein Béla etikája) Botos Máté egyetemi docens, tanszékvezető ismertette.
Botos Máté felidézte Brandenstein Béla élettörténetét, aki a kommunizmus idején Ausztriába volt kénytelen menekülni családjával, Magyarországon pedig megfosztották minden címétől, akadémiai tagságától, publikációs lehetőségeitől – de munkásságát fölépítette külföldön, illetve jelentős szerepet vállalt a Szabad Európa Rádió létrehozásában is. A könyv lényegi mondanivalójából a tanszékvezető kiemelte:
Aki erényesen él, az etikusan viselkedik, és bármilyen mérce szerint pozitívan bírálható el. Aki mindezt egy másokért szóló áldozatnak tudja alárendelni, az az erényt hősiesebb fokon gyakorolja, mint aki csak magára fordítja a figyelmünket.”
Fiáth Attila, a PPKE tudományos főmunkatársa Botos Máté hiánypótló munkáját méltatta, amely a 19. század végén kibontakozó katolikus szociális gondolkodás, az úgynevezett Fribourgi Unió (Szociális és Közgazdasági Tanulmányok Katolikus Uniója) alapvető forrásait tárja az olvasó elé (De la bonne monnaie. Documents originaux de » l’Union catholique des études sociales et économiques« de Fribourg 1884–1903). A rendhagyó bemutatón Fiáth Attila a szerzőt is megszólította, aki szerint nemcsak a baloldal számára elfogadhatatlan a kapitalizmus azon sajátossága, hogy dehumanizálja a társadalmat vagy az adott termelési folyamatban részt vevőket, hanem a konzervatívok is ugyanígy gondolták. Mint kifejtette: általában úgy tekintünk a konzervatívokra, mint akik megőriznek különböző dolgokat – azaz konzerválni akarnak, azonban valójában restaurálni kívánnak: visszaállítani azt, ami jó volt.
Birher Nándor, a PPKE BTK dékánja a könyvbemutató-sorozatot lezárva hangsúlyozta: kevesen tudnak különbséget tenni az etika és a moralitás között, és veszedelmesnek nevezte, hogy előbb a vallást, majd az etikát, a jogot irtják ki, miközben ezek nélkül nem tudunk működni. A nap folyamán méltatott könyvek ezeket az értékeket megfelelő kontextusba helyezik.
Ferenc pápa szavait idézve Birher Nándor úgy fogalmazott:
Ez a gazdaság öl, a mesterséges intelligencia korában pedig csak a költészet és a szeretet menthet meg bennünket.”
A könyvekben foglaltak gyakorlati megvalósításáról kerekasztal-beszélgetés keretében értekeztek az üzleti etika ismerői, Bácsfalvi András (EY) vezetésével.
Az eseményről a teljes beszámoló IDE kattintva olvasható.
Forrás és fotó: PPKE BTK
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria