A kilátástalan idők szentje – Svéd Szent Katalin

Kultúra – 2020. március 24., kedd | 10:52

Svéd Szent Katalinra emlékezünk égi születésnapján, március 24-én.

1484-ben VIII. Ince pápa megengedte, hogy Karin Ulfsdottert, akit ugyan akkor még nem avattak szentté, de 1381-es halála óta szentként tiszteltek, szent anyja mellett a Brigitta-rend második alapítónőjének tekintsék. Édesanyja, Svéd Szent Brigitta halála után neki kellett befejeznie a rendalapítás művét.

1331 körül született Ulf és Brigitta Gudmarsson negyedik gyermekeként. Apja nagy birtokok és jövedelmező ércbányák tulajdonosa, a svéd uralkodóház rokona, a király bizalmasa és tanácsadója volt. Nyolcan voltak testvérek.

Karint, azaz Katalint Risberg kolostorában neveltették szülei. Amikor tizennégy évesen hazatért, férjhez adták Egard Kyrenihez. Rövid házasságuk alatt férje hozzájárulásával továbbra is vezeklő életet élt, mint Risbergben. Ezekben az években halt meg apja. Anyja hamarosan egy Alvastra melletti remetelakba vonult vissza. Ott látomásokban megbízatást kapott rendalapításra, valamint arra, hogy menjen Rómába. Ősi családi birtokát, Vadstenát átalakította kolostorrá, és elutazott az örök városba. Négy évvel később megparancsolta lányának, hogy utazzon utána.

Az a Róma, amelyben a két nő hosszú elválás után átölelte egymást, számukra borzasztó város volt, kilátástalannak tűnő időket éltek. A pápák negyven év óta Avignonban székeltek, és csúnya történeteket meséltek udvartartásuk léhaságáról, simóniájukról és nepotizmusukról. A Krisztus földi helytartója iránti keresztény tiszteletnek nyoma sem maradt. Itáliában és mindenekelőtt magában Rómában szétesett a rend, pogány, habzsoló mohóság és zabolátlanság ködlött fel a régi latin talajon. Az Orsinik, a Colonnák és más hatalmas római nemesi nemzetségek véres utcai csatározásaikkal a város nagy részét rommá tették. Kecskenyájak legelték azt a füvet, amely a Szent Péter-bazilikában sarjadt ki. A városban oly nagy volt a bizonytalanság, hogy Brigitta alig merte elkísértetni magát a szentek sírjaihoz irányuló fáradhatatlan zarándoklataira rendkívül szép tizenkilenc éves lányával. A leány kétszer is csak nehezen tudott megmenekülni attól, hogy elragadják. Katalin egy levelében így panaszkodott minderről: ,,Nyomorúságos az életem, bezárva, mint valami állat, miközben mások templomba járnak és táplálhatják lelküket. Testvéreim Svédországban legalább békében szolgálhatnak Istennek.” Haza szeretett volna térni, s ekkor érkezett meg a hír Egárd haláláról. Ezzel végképpen anyja sorsához és hivatásához láncolódott.

Anya és lánya a nyomornegyedeket járták, magukhoz vették az öregeket, betegeket és az elárvult gyermekeket. Több mint húsz év telt el így.

1372-ben Brigitta élete utolsó nagy zarándokútjára indult Jeruzsálembe, és azt kívánta, hogy lánya kísérje el. Amikor visszatértek, az anya már haldoklott. Lelki örököséül Katalint rendelte, aki 1373-ban Szent Brigitta relikviáival együtt V. Orbán bulláját is magával vitte hazájába. Ez engedélyezte a vadstenai nőknek a szerzetesi ruhát, a fogadalmat és az alapítónő regulája szerinti életet.

Vadstenában, ahol a növekvő közösség apátnője volt, nem töltött hosszú időt. 1375-ben már ismét Rómában volt, hogy a svéd királyi ház megbízásából előkészítse anyja szentté avatását. Itt találkozott Sienai Szent Katalinnal. VI. Orbán, aki alatt 1378-ban elkezdődött a nyugati egyházszakadás, kettejüket akarta Nápolyba küldeni, hogy Johanna királynőnek, aki a szakadár pápát, VII. Kelement támogatta, lelkére beszéljenek. A tervből azonban nem lett semmi, Katalin pedig visszautazott Vadstenába, és hamarosan elhunyt.

Urunk, Istenünk, te Szent Katalin szüzet arra választottad ki, hogy hazájában a Szent Brigitta rend meghonosítója legyen. Add meg nekünk, hogy itt a földön erényes életét kövessük, s így az örök boldogságban egykor társai lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Fotó: Katholisch.de

Forrás: Új Ember, Szentek élete

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria