A szőlővessző élete

Néha életek férnek egyetlen napba. Például amikor reggel arra a belátásra ébredek: a test nemcsak templom, hanem koncertterem is. És az instrumentális jazz klasszikus darabja, az A Love Supreme jut eszembe. Az a lemez, melyen John Coltrane nem csak szaxofonozik, hanem zsoltárosan dünnyög. A szöveg egyszerű, az egyszerűség bonyolult: „…a love supreme, …a love supreme…” (Zongoristáktól – Glenn Gould, Keith Jarrett – megszoktuk már ezt a vokális rendhagyást, a dúdolásnyi jelenlétet. Fúvóstól hatvan év múltán is taglónyi meglepetés mindig.)

Délelőtt – jegyzetelgetés, majd némi korrektúra közben – a rácsodálkozás-megörvendezés percei: Viola Szandra A Világfa kilenc ága című ifjúsági fantasyregénye érdemes sikert növeszt maga köré. Egy-két éve még kéziratban silabizálhattam, most a Scolarnál gyönyörű formátumban jelent meg. Hihetjük, a szerző ezzel rátalált az alkatához és tehetségéhez leginkább illő műfajra, formára, témavilágra. Az olvasók pedig őrá. Végre. 

Levélváltások Báthori Csabával, Halmosi Sándorral, Hegedűs Gyöngyivel. Utóbb Iancu Laurával; s telefon Szondi Györgytől. Lám, mások is élnek a bolygón, nem csak aláhulló pelyhek és pernyék. Nem csak csontok lomha történetéből állunk. 

Délután pécsi világjárás. Itt szűk utcákban is széles a levegő. Bárha perzsel. A kegytárgybolt az Irgalmasok utcájában többszörös oázis. A rögtönzött könyvszemle eredménye két szerzemény. Henri Morice Jézus Krisztus személyisége című kötetéből (ford. Nagy László) első belelapozásra kiviláglik egy mondat: „Ami igaz a költészetről általában, az igaz elsősorban az evangéliumról.” (245.) A másik kiadvány a Jeges Mirjam OCD-től szokásos, spirituális intellektualizmus gyöngyszeme: A Szeretet csöndes nyelve – A kontemplatív imáról. Fölnyíló üzenete: „Az imában megélem a szőlővessző életét a szőlőtőn.” (40.) 

A Cooltour Café ismerős, udvari békéjében bor és szivar és szavak és csöndek – Bartusz-Dobosi László barátommal. Amit kap: A feltámadás olvasópróbája című friss könyvem, Hegedűs Gyöngyi költészetéről (Cédrus Művészeti Alapítvány). Amit – immár menetrendszerűen – kapok: a KárPit című negyedéves folyóirat; Kárpát-medencei középiskolások nem középiskolás fokon írt-szerkesztett lapja. A munkálatokat Laci irányítja; a diákok munkatársa a hitelesség. Amit környezően kapunk: füvek zsivaja, fiatalok tündöklete.

Késő este, már itthon, migrén; most a Relpaxnak is három óra kell, hogy enyhítse. Közben halk rádió, hogy ne világvákuumban feküdjem.

Kadarkai Endre (akinek szakszerű empátiáját tanítani kellene, ha lehetne) beszélget valakivel; a bemutató fölütést elmulasztom. Fiatal színész, csöndesen és okosan gyón; lenyűgöz. (Ahogy például a „gúny és gőg” korszelleme helyett nagyszüleink és a kétkezi munkások szelídségét ajánlja a hallgató lelki figyelmébe.) A végén derül csak ki számomra, hogy Vecsei H. Miklós volt. (A Klubrádió archívumából visszahallgatható. És -andó.)

Később kortárs kórusok és kórusművek a Katolikus Rádióban. Zene keretezi a napot.

Félálomban még mondatokat találok a fejemben: A fűszál is Isten képmása. – Ne felejtsd Jézust a kereszten. – Madár alakú ének.

Ébredések keretezik az álmodót.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.