Anselm Grün szerint Márk meg akarja rendíteni olvasóit evangéliumával és Jézus passiójának, halálának, feltámadásának elbeszélésével. Ismerjék fel az olvasók, hogy „Jézusban betört a világba Isten szeretete… ebben a Jézusban az az Isten nyilvánult meg, aki Jézus által ma is megnyilvánul”. Márk meséli el legrészletesebben a gyógyítástörténeteket, de nem azért, hogy bemutassa, Jézus mennyivel nagyobb a korabeli „isteni férfiaknál”, hanem hogy hirdesse: „Ez a Jézus, aki egykoron betegeket gyógyított meg, ma is meg tud gyógyítani téged. Jézus az Atyánál lakozó felmagasztalt Úr, aki isteni teljhatalmával a te sebeidet is be tudja gyógyítani.”
Márk egyfelől úgy mutatja be Jézust, mint Istennek Fiát, aki új tanítást hirdet teljhatalommal, és csodatetteket hajt végre. A passióban viszont erőtlen, tehetetlen emberként jelenik meg a bűnösök kezére adott Jézus. Márknál ez a kettő összetartozik: „egyrészt az az erő, amellyel Jézus küzd ellenfeleivel és betegeket gyógyít, másrészt az az erőtlenség, amellyel meghal a kereszten. Éppen a kereszten függő Jézus erőtlenségében válik láthatóvá Istennek a halálon is győzedelmes ereje. Jézus átadatik a démonok hatalmának, de a szeretet erőtlenségével legyőzi e démonokat.”
A bencés szerző részletesen elemzi Márk evangéliumának fejezeteit. A két kenyérszaporítás és az ezeket körülvevő három áthajózós történetet (6,30–44; 8,1–10) boncolgatva megállapítja: ezek Jézus kereszthalálára mutatnak előre. Krisztus „ott adja értünk önmagát, átmenvén a túlpartra, az isteni dicsőség partjára”.
A betszaidai (8,22) és a jerikói vak (10,46) meggyógyítása közötti időszakot vizsgálva Anselm Grün kiemeli: az első vak szemének látását követően indul fel Jézus Jeruzsálembe, útközben háromszor beszél a rá váró szenvedésről és halálról. Tanítványai azonban mégis vakok maradnak. A másodikként meggyógyított vak „az egyetlen látó emberként követi mesterét annak végső útján”. Jézus hiába igyekszik felnyitni tanítványai szemét a kereszten és a feltámadáson át vezető útjának titkára, illetve saját útjuknak is titkára, amelyen ugyanezek a tapasztalatok várnak rájuk, az ő szemük zárva marad egészen a feltámadásig. A kereszten a pogány százados látja meg Jézusban az Isten Fiát. A két vak meggyógyításának története arra hív minket, hogy Jézussal járt utunkon „értsük meg, ki ez a Jézus. Mert ő egyfelől előttünk jár és beavat minket az Élet titkába, másfelől meg is fog halni miértünk – legyőzvén halálában a sötétség hatalmát –, hogy aztán Feltámadottként kísérjen minket életutunkon.”
Anselm Grün szerint a márki szenvedéstörténet (14–15) a tanítványok értetlenségének is a csúcsa. A drága nárduszolajjal való megkenést néhány tanítvány pazarlásnak minősítette. Az utolsó vacsorán az is kiderül, hogy egyikük elárulja Jézust. A Getszemáni-kertben pedig elalszik mind a három, hiába kéri tőlük háromszor is, hogy virrasszanak, míg ő imádkozik, mindig alva találja őket. A könyv írója leszögezi: a tanítványok elalvása Márknál azon keresztények képe, „akik gyakran csak önmagukkal és saját fáradtságukkal tudnak foglalkozni, ahelyett hogy virrasztanának, és felismernék, hogy tulajdonképpen mi is a lényeg”. A Getszemáni-kertben azonban nemcsak a tanítványok elalvása a fontos, hanem Jézus megkísértése is, ő ugyanis fél, meg van ijedve. A mennyei Atyához menekül félelmében, de a tanítványok még imádkozásában is magára hagyják, „magányosan kell végigjárnia az erőtlenség útját, hogy a szeretet erőtlenségében győzze le a gonosz hatalmát”. A tanítványok csődjének mélypontja annak a Péternek háromszori tagadása, akinek vezető szerepe volt a tanítványok között. Míg Jézus ellenségei kezébe jutva a mennyei Atyában bízik, addig Péternél a bizalom hiánya mutatkozik meg abban, hogy ellenségei közé keveredve gyáván hozzájuk dörgölőzik.
Anselm Grün ugyanakkor megállapítja: Jézus legyőzi a démonok sötét erőit. Ez látszik fohászkodó kiáltásán is: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (15,34) A halál legmélyebb bugyraiban, mindenki által elhagyva Jézus még mindig ragaszkodik Istenéhez, hozzá fordul. Az idézett 22. zsoltár a szenvedő igaz ember győzelmi éneke. Vagyis Jézus halálát nem az elhagyatottság jellemzi, hanem a mindent jóra fordító Istenbe vetett bizalom. A kereszten meghalók hörögve, fulladozva haltak meg, Jézus viszont felkiált. Márknál ez a kiáltás Jézus „győzelmi kiáltása a démonok hatalmának végleges megtörése után”.
A Jézus feltámadását követő tanítványi reagálásokat vizsgálva a bencés író rámutat: Márk egy olyan mondattal fejezi be evangéliumát, amely mindig is tanácstalanná tette az egzegétákat. Az asszonyok a sírnál hallott angyali üzenet után nem sietnek örvendezve a tanítványokhoz, elvinni nekik Jézus feltámadásának hírét. A 16,8 szerint: „Azok kimentek és elfutottak a sírtól, mert remegés és rémület fogta el őket, és nem mondtak senkinek semmit, mert féltek.” Anselm Grün szerint abban minden tudós egyetért, hogy a Mk 16,9–20 későbbi betoldás, ráadásul hiányzik a legrégebbi kéziratokból. Úgy véli: az, hogy Márk nem „happy enddel” fejezi be művét, arra készteti az olvasót, hogy újra meg újra elővegye az evangéliumot, hagyván, hogy „annak olvasása-hallgatása felnyissa szemét a Názáreti Jézus titkára”. Az angyal üzenete tehát nem a tanítványoknak és Péternek szól, hanem az olvasótól kérdezik az angyalok, hogy hisz-e az égi követek hozta örömhírnek. A kötet szerzője figyelemre méltónak tartja azt is, hogy Márk evangéliumának elején a teveszőr bűnbánati ruhát viselő Keresztelő Jánost küldi Isten, hogy készítse elő Jézus útját, a végén pedig „ragyogó, vidám, fehér” ruhában jelenik meg az égi küldönc, és legvégül maga Jézus készíti elő tanítványai számára az utat, ő megy előttük Galileába. „Bárhol élünk is, Jézus készíti elő az utunkat, hogy bizton tudjuk követni őt, megtapasztalván Isten feltétel nélküli szeretetét.”
Anselm Grün úgy látja: Márk evangéliumát olvasva jár legközelebb a történeti Jézushoz, de minél közelebb kerül hozzá, annál karcosabb lesz az alakja. „Újra meg újra arra hív engem ennek a Jézusnak a karcossága, besorolhatatlansága, hogy igenis a magam útját járjam, és ne féljek a rám váró konfliktusoktól vagy az énképemet esetleg leromboló kudarctól. Hihetetlen mély bizalmat ültet belém ez a kereszten meghaló és egyáltalán nem harmonikus Jézus. Bizalmat abban, hogy utam Isten dicsőségében fog végződni, bárhogyan ítéljenek is meg engem vagy vélekedjenek utamról ilyen-olyan emberek.”
A könyvet Németh Attila fordította.
Anselm Grün: A szabadságra vezető út – Márk evangéliuma
Új Ember Kiadványok – Magyar Kurír, 2023
Anselm Grün A szabadságra vezető út – Márk evangéliuma című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.
Szerző: Bodnár Dániel
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria