Éneklő apácák a klasszikus zenei listák élén

Kultúra – 2020. november 5., csütörtök | 19:45

Az egyik legnagyobb zenei kiadónál jelent meg az angliai crossbushi Poor Clares of Arundel zárda kóruslemeze, a klarissza apácák pedig rögtön az eladási listák élére törtek.

A szociális távolságtartás és a karantén nem volt ismeretlen a nyugat-sussexi Poor Clares of Arundel zárda klarissza apácái előtt, elvégre ezt csinálják nyolcszáz éve. A közösséget 1253-ban Assisi Szent Klára alapította. Gabriel nővér a Guardian brit napilapnak elmondta, a járvány nem érintette a mindennapi életüket, de azt nagyon sajnálják, hogy nem fogadhatnak látogatókat.

Mi azonban hallunk rólunk: márciusban fejezték be új lemezük, a Light for the World (Fényességet a világnak) rögzítését, amely október közepén jelent meg a Decca lemezkiadónál. A Poor Clares apácái hosszú, barna ruhát, bézs színű leplet és szandált viselnek, rendszeresen meditálnak. Tapasztalataikat tavasszal megosztották mindazokkal, akik a karantén idején megkeresték őket, hogyan birkózzanak meg azzal, hogy mindennapi életük korlátok közé szorult. Leo nővér a brit lapnak elmondta: mindig ugyanazt tanácsolta: „Figyeljünk a rendszerességre, írjunk napirendet.”

A zene része mindennapi életüknek, de először pusztán tréfából vetették fel, hogy készítsenek albumot. Összeköttetésbe léptek James Morgan zenei producerrel, akinek nagyon tetszett az apácák kórusa. A zárda huszonhárom lakójának egy kérése volt a lemezkiadó felé: hogy mindenki énekelhessen közülük a felvételen, aki akar.

A lemezen, amely két brit klasszikus zenei lista (a Classical Artist Album Chart és a Classical Specialist Album Chart) élére is felkúszott, az Ave Maria, a 27. zsoltár és az In Paradisum is hallható.

„Nem azért készítettük az albumot, hogy hírnévre tegyünk szert – mondta Gabriel nővér. – Szeretnénk, ha az emberek megismernék az életünk lényegét, amiben hiszünk és ami örömet jelent nekünk.”

Forrás, fotó, videó: Fidelio

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria