Idén is megrendezik a Martinus Orgonafesztivált Szombathelyen

Kultúra – 2025. július 1., kedd | 9:00

Július 2. és 30. között immár nyolcadik alkalommal várja a zenekedvelőket a szombathelyi Martinus Orgonafesztivál: a Sarlós Boldogaszony-székesegyházban négy szerda esti koncerten négy előadó orgonakoncertjét hallgathatja meg a közönség.

2017-ben rendezték meg először a Martinus Orgonafesztivált. Idén július 2. és július 30. között nyolcadik alkalommal lát vendégül Szombathely neves orgonistákat – ismertette a Szombathelyi Egyházmegye zeneigazgatója, a fesztivál szervezője, Lakner-Bognár András.

A július 2-án, szerdán 20.30-kor kezdődő nyitóelőadás zenei csemegét ígér: Lakner-Bognár András és a Savaria Rézfúvós Quintett közös koncertjére – amelyen az együtt előadott művek mellett az orgonista és a zenekar szólóban is hallható lesz – várják az érdeklődőket. Többek között egy Mozart-operanyitány átirata is szerepel a repertoárban.

Július 9-én 20 órai kezdettel a Művészetek Palotájának rezidens orgonistája, Fassang László lesz a fesztiválnak helyet adó város vendége. Az ország egyik vezető orgonaművésze – aki jelenleg a világhírű párizsi Konzervatórium, a Conservatoire National Superieur orgona tanszakán improvizációt tanít – szombathelyi koncertjén improvizálni is fog.

Július 23-án 20 órai kezdettel Kapitány Dénes, a Zirci Apátság orgonistája ad koncertet. Érdekesség, hogy az apátságban, akárcsak a szombathelyi székesegyházban, Aquincum orgona található. Kapitány Dénes ismertebb művek mellett az orgonairodalom rejtett kincseiből is ízelítőt ad a közönségnek.

Éppúgy, mint a záró előadás orgonistája, Nauratyill Zita, a Linzi Zeneművészeti Egyetem professzora, aki Zalaegerszegről származik, s már fiatalon komoly nemzetközi karriert tudhat magáénak.  Július 30-án 20 órától az ő koncertje zárja a Martinus Orgonafesztivált.

A koncertsorozat előadásain – miként a korábbi években – kivetítőn láthatja a közönség az előadók játékát. A program a fesztivál közösségi oldalán is nyomon követhető lesz.

Ahogy az idei fellépők neve is bizonyítja, a szombathelyi programsorozat – azon túl, hogy külföldön és hazánkban is elismert művészeket vonultat fel – találkozási, kapcsolódási pontot is jelent a zártabb orgonistatársadalom számára, a közönségnek pedig csodálatos zenei élményt, amihez idén is ingyenesen juthat hozzá a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatának köszönhetően.

A közönség adományait szívesen fogadják a szervezők, amelyet a szombathelyi székesegyház zenei programjaira fordítanak.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria