Vitályos Eszter úgy fogalmazott: rendkívül fontos a keresztény nemzeti identitás megerősítése, ezt célozza a kormány által 2019-ben indított vallásos könnyűzenei program is, amely elősegíti a Kárpát-medencei vallásos hagyományok megőrzését. „Nem titkolt szándékunk, hogy minél magasabb szintre emeljük a hazai vallásos könnyűzenei kultúrát. A program a vallásos közösségekben már meglévő hangszeres és vokális együttesek képzésének, tevékenységének, működésének támogatásáról szól; az alkotói munka segítésén, a professzionális vallásos könnyűzenei élet folyamatos fejlesztésén keresztül egységben kezeli a zenekarok, művészek, előadók támogatását” – hangsúlyozta az államtitkár. Kitért arra, hogy a program a modern irányzatokat éppúgy magában foglalja, mint a gospelt, a spirituálét vagy a folkrockot.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az elmúlt négy évben 957 település, 962 katolikus és más keresztény felekezethez tartozó szervezet együttese, illetve 1390 magánszemély pályázhatott a kiírt támogatásra.
Felidézte: az egyházi könnyűzene a hatvanas-hetvenes években Sillye Jenő vezetésével indult el Magyarországon, és akkor a tiltott kategóriába tartozott, ezért az egyházi zenekarok mind felszerelésben, mind lehetőségeikben háttérbe voltak szorítva, támogatást nem kaptak. „Pályázni felszerelésekre, hangszerekre, hangosításra lehet egyéneknek, együtteseknek. A 350 millió forintos támogatási összeget négy kategóriában osztják ki: hangszert a kezdőknek, a profiknak, a határon túli magyaroknak, valamint hangszerfelújításra” – fejtette ki az államtitkár.
A pályázat részletes kiírása ITT érhető el.
Forrás: MTI
Fotó: Pexels
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria