Január 15-én sugározza a Zene-közelben 600. adását a Katolikus Rádió

Kultúra – 2023. január 11., szerda | 14:30

A hazai rádiózás történetében kevés olyan nemesen szórakoztató műsor van, amelyet több évtizeden át hallgathatnak az érdeklődők ugyanazon szerkesztő gondozásában. A Zene-közelben című műsor, melyet először 1977-ben sugárzott a Petőfi rádió, 2011 augusztusától a Katolikus Rádióban hallható, továbbra is Juhász Előd szerkesztésében. Január 15-én lesz a hatszázadik adása.

1981 őszétől Juhász Előd az MTV-ben folytatta zenét népszerűsítő tevékenységét, többek között a Zenebutik-Zenehíd sorozatban, mely húsz év alatt 266 adást ért meg. Közben 25 éven át – több kisebb megszakítással – tovább élt a Zene-közelben is a Petőfi rádióban.

2011 augusztusától a Katolikus Rádióban lehetett hallani a műsort változatlanul a két eredeti műsorgazda gondozásában. Csiba Lajos halála után Peresztegi Attila lett a műsor társszerkesztője.

2023. január 15-én hallhatjuk a Zene-közelben hatszázadik adását.

„Az Égiektől nagy ajándékot kaptam, hogy azzal foglalkozhatom, amit a Zeneakadémián és hosszú életemben elsajátítottam: a zene megosztásával, átadásával, minden formában. A Katolikus Rádióban a kezdeti magazinjelleget később felváltották a vendégekről készülő pillanatfelvételek. Napjainkban többnyire színes beszélgetésekből születik a műsor, de nem a napi aktualitások állnak a középpontban, hanem meghívottunk személyisége, benső világa” – fogalmaz Juhász Előd a jubileumi adás kapcsán.

Hozzátette: „Szomorú tény, ugyanakkor pótolhatatlan dokumentumérték az, hogy nagyjaink közül többen a Zene-közelben műsorban szerepeltek utoljára nyilvánosan: Balázs Fecó, Esterházy Péter, Kabdebó Lóránt, Kocsis Zoltán, Szokolay Sándor, Szőnyi Erzsébet, Vukán György...

Tizenkét év alatt a hatszáz adásban a hazai zenei élet szinte minden főszereplője megfordult. Igyekszünk sablonokat kerülve frissnek, érdekesnek és mindenki számára érthetőnek maradni.”

Forrás és fotó: Magyar Katolikus Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria