Mutass, Jézus, kies földet

Avatott magyar fordítója, Babits Mihály figyelmeztet: a Dies irae… gyászének eredetileg nem egyházi használatra készült, később azonban a Római misekönyvbe is bekerült. Mint a legszélesebb körben ismert középkori himnusz, jól példázza az egyházi és a világi jelleg összefonódását a latin és a nemzeti nyelvű európai költészetben. A magyarországi latin és magyar nyelvű lírát születésének és kibontakozásának első évszázadaiban középkori latin himnuszok ihlették. A latin és magyar nyelvűség, az egyházi és a világi jelleg így hát sorrendiséget is jelez, a kétféle jelleg összefonódásában azonban a líraiság folyamatos érvényesülését követhetjük nyomon. Erre teszek kísérletet régi magyar költemények részleteinek párhuzamos szemrevételével.

Az Üdvözlégy világ megváltója két sorának magyar változatával – „Mert az lészön szörnyű idő, / igazaknak is félendő” − a Czech-kódex 1513-ban Hajnal Mátyás 1629-ből fennmaradt Dies irae…-magyarítását előlegezi meg: „Akkor, szegény, mit feleljek? / Szószólónak kit keressek? / Holott még a jók is félnek.” Ugyanannak a himnusznak a lélek oltalmáért fohászkodó két magyar nyelvű sora – „hát ne késsél engöm látnod, / én lelkömet oltalmaznod” – talál visszhangra a 18. század eleji közköltészet Rákóczi Ferenc bús éneke címen ismert alkotásában: „A keresztfán drága árom, / oltalmamat tőled várom”. Egymásnak felel Bornemisza Péter 1557-re keltezhető Cantio optimájának (Igen szép énekének) refrénje, valamint a Kodály Zoltán gyűjtötte és feldolgozta Erdő mellett estvéledtem… kezdetű, a refrénben szereplő lakás szó értelmét is megvilágító népdal második strófája: „Siralmas énnéköm tetűled megváltom, / Áldott Magyarország, tőled eltávoznom. / Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom?!” – „Én Istenem, adjál szállást, / már meguntam a járkálást, / a járkálást, a bujdosást, / az idegen földön lakást.” Bár Weöres Sándor fordítása múlt századi, a Bogurodzica (Istenszülő) mégis a lengyel költészet 14. század végi kezdeteit idézve kér „jámbor éltet e világban, / üdvösséget mennyországban”. A Bogurodzicával, illetve Weöres Sándor magyarításával (valamint Bornemisza Péter Cantio optimájával és az Erdő mellett estvéledtem… kezdetű népdallal) cseng egybe a Rákóczi Ferenc szájába adott, fentebb is idézett ének záróstrófája: „Mutass, Jézus, kies földet, / Lakásomra adj jó helyet, / Ez életben csendességet, / Jövendőben idvességet!”

Ami a születőben levő, majd kibontakozó magyar lírában az egyházi és a világi jelleg összefonódását illeti, a Czech-kódex sorait – „Én szeretőm, hozzám hajolj, / megvigasztalj, és neköm szólj” – akár szerelmi költeményként, a Balassi Bálintéit – „Szerelmedben meggyúlt szívem / Csak tégedet óhajt lelkem” – akár istenes versként is olvashatjuk.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.