Pavel Syssoev OP: Zsebdémonok

Kiemeli: a sötétség fejedelmeit név szerint ismerjük: „e világ fejedelme” „Belzebub”, neve jelentése: „a legyek ura”. Nehéz eldönteni, hogy szándékosan gőgös, vagy inkább gúnyos elnevezés. Behemót jelentése „állat, szörnyeteg”; Beliál pedig „haszontalan, semmirekellő”. Ezek a nevek emlékeztetnek bennünket, hogy

nem szabad félvállról vennünk a gonosz hatalmakat, hogy a harcunk nem evilági erők ellen folyik, hanem szellemi hatalmak ellen. Ez mindenekelőtt Isten harca, „amelyet már megnyert Jézus feltámadásában”, akit követnünk kell.

Könyvében azonban a szerző nem a nagy, sokak által ismert démonok szörnyű rémtetteiről  ír, hanem a kis démonokról. Ismerős lidércekről, akik „úgy nyüzsögnek a gondolatainkban, mint egerek a rosszul őrzött éléskamrákban”. Azt is gondolhatnánk: ez megnyugtató, hiszen „nálunk kisebb, apró ördögfiókák, akik akár a zsebünkben is elférnek, velük csak elbánunk valahogy”. Ám Pavel Syssoev fölteszi a kérdést: „Miért hagyjuk, hogy ezek a tisztátalan és ártalmas lények megtelepedjenek az elménkben, a zsebünk mélyén, az életünk rejtett zugaiban?” Észre kell vennünk őket, meg kell ragadni és meg kell nevezni őket. „Az én kis démonaimat így hívják: Mi értelme? Sebaj, nem számít! Persze, tudom! Nem az én hibám! Ennyi az egész?” – és ehhez hasonlók. „Ismerősek, alig észrevehetőek, látszólag jelentéktelenek, belopóznak a szívem közepébe, és mérgeznek.”

A kötet írója kifejti:

ahol kincsek vannak, ott a kis démonaink rögtön megjelennek. Az értéktelen dolgok nem vonzzák őket. Minőségi ételeket szeretnek rágcsálni és felfalni.

Minél értékesebb Isten valamely ajándéka, annál inkább igyekeznek „megrongálni, értékteleníteni, befészkelni magukat e pompás ruha redőibe. Még a molyok is jobban szeretik a kasmírt a nejlonnál!” S ahogyan a molyok teszik használhatatlanná kedvenc pulóverünket, úgy támadja a „Persze, tudom!” nevű démon a hitbeli tudásunkat, és teszi hatástalanná, azt sugallva: elég, ha tudjuk, márpedig ha tudom, akkor minek fáradjam? Nem kell tovább foglalkozni vele. „Miért beszél nekem az ima vagy a megbocsátás fontosságáról? Persze, tudom! Gyermekem, fontos lenne, hogy több időt szánj a feleségedre. Persze, tudom! Asszonyom, ki kellene békülnie az édesanyjával, hiszen már idős. Persze, tudom… Persze, hogy tudja, asszonyom! Biztos vagyok benne, hogy tisztában vagy vele, fiam! De vajon meg is teszed?”

A „mi kis démonunk” észrevétlenül lopakodik a gondolatainkba, és apránként sikerül gátolnia bennünk az isteni élet növekedését.

Az Ige magja a szívünkbe hullik, „és ott megfogan a ragaszkodásunk által, de azonnal megsemmisíti a Persze, tudom! amelynek a teljes neve: Persze, tudom… de nem teszem meg!”

A domonkos szerző rámutat: a „persze, tudom” által megfertőzött ember aggódik, elégedetlen és mogorva. Tétlensége nyomasztja, a tudása nem teszi boldoggá. Akit pedig a „Készen állok, Uram, hogy teljesítsem, amit kívánsz!” vezérel, az „békés, tudatos és sugárzó. Reggel felkel, és tudja, mit kell tennie.”

A „sebaj, nem számít” démon az egyik legravaszabb, a legegyszerűbb feladatoktól sem riad vissza. Tudja, hogy minden bukás csupán visszhangja a kezdeti nagy bukásnak. „Az a kis koccanás, amibe belevisz, számára annak a kívánatos következménye, amit nagy kezdeti győzelmének tart. Segít feldobni az első kis követ a hegytetőre, azután pedig élvezi a rettenetes robajt, ahogy a lavina lezúdul a völgybe.” Nagy fogadalmak: nincs csokoládé a nagyböjt alatt, nincs tévézés este tíz után, nem fogok többé politikai vitába keveredni a rokonommal vagy az ismerősömmel, olyan értelmetlen. Eleinte minden jól megy, aztán beleharapok a csokiba, tíz után visszakapcsolom a tévét, belekezdek a politikai vitába a rokonommal, ismerősömmel. „De sebaj!”

E zsebdémon csinovnyik külseje mögött egy hatalmas uralkodó rejtőzik. „Ott találjuk minden bukásom mögött. Tisztában vagyok vele, hogy lemondok egy nemesebb célról, inkább oda sem nézek, miközben egy átmeneti, illuzórikus, de azonnali elégedettségre koncentrálok, a sajátomra, de Sebaj!”

Létezik aztán a Csingiling démon: bemegyek egy templomba, beülök a padba, letérdelek, elkezdek imádkozni. „Vörös riadó a pokolban! A gondoskodó kegyelem készül lecsapni legújabb áldozatára! Még a végén átlép a lelki életbe! Hogyan lehetne visszatartani?” Hirtelen elkezd csörögni „egy kis dobozka” a zsebemben. Rohanok ki az utcára, benyomom a gombot, és bocsánatot kérek a távoli beszélgetőpartneremtől a kissé megkésett reagálásért. „Lőttek a bensőségességnek… Mintha bábuk lennénk, láthatatlan zsinóron rángatva: amint megkockáztatom, hogy elhagyom az e világ fejedelme által ellenőrzött zónát, máris rendre utasítanak.” A könyv írója figyelmeztet: ha egy nap gyorsabban érkeznek az e-mailek, mint ahogy válaszolni tudnánk rájuk, ha elárasztanak a telefonhívások és üzenetek, ha napközben egyetlen feladatot sem tudok megszakítás nélkül végezni, akkor valószínűleg megfertőzött minket a „Csingiling. Vágd el a zsinórt! Alakíts ki magadnak egy menetrendet a napi tevékenységek elvégzésére, és ne hagyd, hogy megzavarjanak! Ha a barátokkal beültök valahová, aki a telefonját lesi, az fizeti a számlát!” Ha pedig belépünk a templomba, kapcsoljuk ki a telefont. A szerző szerint javasolni kellene az Istentiszteleti Kongregációnak, hogy vezessék be a „Kapcsoljuk ki telefonunkat! – Az Úrért cselekedjünk!” akklamációt a szentmise elején, a bűnbánati rész kiegészítéseként.

Pavel Syssoev kiemeli: az életünket végigkísérő hangok jöhetnek a jó és rossz angyaloktól is, akik folyamatosan arra késztetnek bennünket, hogy haladjunk a növekedés vagy a bukás irányába. Nem minden gondolat jó pusztán azért, mert felmerül az életemben. Minden gondolat csak annyira erős, amennyire hagyom megerősödni.

Az angyalok sugallnak, de nem döntenek helyettem. Ők javasolnak, de én hozom meg a döntést. Ők suttoghatnak vagy buzdíthatnak, de az én hangom rendeli el: „Erre haladok tovább.”

Lehet tisztességesen és egyszerűen élni, lehet szent életűnek lenni, vagyis lehetséges az örömteli élet, ezt szeretné Isten megadni számunkra. „Ez az öröm nem küzdelem nélkül való, ez a szépség nem keserűség nélkül való, de még életünk tökéletlensége is része a ragyogásának. Keressük Istent, keressük az ő országát, és minden más megadatik nekünk.”

A könyvet Havas Petra fordította.

Pavel Syssoev OP: Zsebdémonok
Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2025

Bodnár Dániel/Magyar Kurír