Richard Rohr–Mike Morrell: Az isteni tánc – A Szentháromság és a belső átalakulás

Richard Rohr kiindulópontja a Teremtés könyvének az a része, amikor az Úr megjelenik Ábrahámnak, majd három férfi és az ősatya megvendégeli őket, de nem csatlakozik hozzá, hanem „egy fa alatt állva” figyeli őket, ahogy esznek (Ter1,1–8). Ez az egyedülálló és sokrétű történet ihlette Andrej Rubljov Ábrahám vendégszeretete, vagy közkeletűbb címén A Szentháromság című ikonját, amely a könyv borítója. Richard Rohr megvilágítja: az asztaltársaság körül hárman ülnek. Az asztal elülső részéhez egy kis négyszögletes mélyedést festett a művész, a művészettörténészek szerint az asztal elejére talán tükröt ragasztottak, ami lehet, hogy Rubljov utolsó alkotói kézvonása volt a képen, bár az is elképzelhető, hogy csak később ragasztották rá. A ferences teológus szerint „elképesztő belegondolni”, de ennél az asztalnál volt egy hely „a nézőnek”, vagyis nekünk. „A keresztény kinyilatkoztatás legmélyén Isten nem távoli, rezzenéstelen uralkodóként jelenik meg, hanem… isteni körtáncként, ahogyan az ókeresztény atyák merészelték nevezni…” Isten „az Egyetlen Szent, aki a Háromság dinamikus szeretetaktusában van jelen”. De még az a Hármas Teljesség sem szeret egyedül enni. Rohr valószínűnek tartja, hogy ez az isteni asztaltársaságba szóló meghívás az első bibliai utalás arra, amit „üdvösségnek” nevezünk.

A 76 éves teológus szerző több mint negyven éve vizsgálja a Szentírást, az egyházatyák
munkásságát, a teológia különböző irányzatait, de csak mostanában lett világos számára, hogy a Szentháromság ajándéka és az ajándék elfogadásának gyakorlati megtapasztalása lehetővé teszi, hogy „biztos alapokon építsük újra a kapcsolatot Istennel, önmagunkkal, másokkal és a világgal”. Isten örömteli felfedése Szentháromságként még a legkeményebb beszűkültséget is meglágyíthatja, „megvilágítva az utat a Lélekkel, önmagunkkal, a társadalommal és a tágasság érzésével való négyszeres újraegyesülés felé”. Rohr állítja: a Szentháromság nem hittartalom, „hanem rendkívül tárgyilagos megjelenítési módja a Transzcendensre vonatkozó mély megtapasztalásnak”, amit áramlásnak nevez. Isten a tökéletes kapcsolat. A könyv írója az üdvösséget „a kapcsolatban való készségnek, képességnek és hajlandóságnak” nevezi.

„Amíg jelen vagy, a Szentlélek működik.” Ezért jelent meg Jézus mezítelenül és sebezhetően ebben a világban, védtelen csecsemőként. „Ez ám a tökéletes kapcsolat! A mezítelen sebezhetőség azt jelenti, engedem, hogy hass rám, hagyom, hogy megváltoztass.” Rohr állítja: amikor nem adunk másoknak hatalmat az életünkben, amikor kizárjuk őket, akkor spirituálisan halottak vagyunk, és nem állunk messze a gonoszságtól.

A szerző fölteszi azt a kérdést is, miért a keresztény Nyugat termeli messze a legtöbb ateistát. Szerinte ez azért alakult így, mert a keresztény tanítást és dogmát nem emeltük a belső tapasztalat szintjére. Az, hogy ez megváltozzék, két út lehetséges: „az ámulat és a szenvedés útja”. „Ha tudatosan ízlelgetünk egy aha!-pillanatot, akkor hiteles, új tapasztalatban lehet részünk, ellenkező esetben mindazt, ami történik, beillesztjük a régi paradigmánkba, és egyáltalán nem válik tapasztalattá.” A szenvedés útját Rohr elkerülhetetlennek tartja: „a szenvedés az egyetlen, amely elég erős ahhoz, hogy lerombolja védelmi rendszereinket…, irányítási vágyunkat és gondosan fenntartott kontrollérzetünket. Úgy tűnik, Isten és a vezetett lélek egyaránt képes bízni a szenvedésben.” Istennek rendszerint el kell vezetnie minket személyes erőforrásaink határaihoz. Ilyenkor egy esemény, személy vagy erkölcsi helyzet arra kényszerít, hogy beismerjük: tehetetlen vagyok a jelenlegi állapotomban. Ez a mi szenvedésünk. Richard Rohr állítja: ha a vallás visszatér ehhez az alázathoz, hatalmas mértékben csökkenni fog Nyugaton az ateizmus, és „növekedésnek indul a boldog vallásosság”.

A kereszténység legnagyobb ünnepéről elmélkedve a szerző kifejti: „a változás, a halál és az átalakulás mind része a csomagnak. A feltámadás és a megújulás a végső cél és eredmény. A húsvét mindig veszteség és megújulás. Nincs megújulás veszteség nélkül. Ám kevés hitünk van a Fiúban, és alig-alig bízunk a húsvét titkában.” Napjaink materiális valóságára utalva Richard Rohr figyelmeztet: „Amíg a biztonság, a státusz, a hatalom, a pénz, a fegyverek és a háborúk régi énje ténylegesen meg nem hal, addig a világ nagy része számára nevetségesen hangzik bármiféle újjászületésről vagy új énről szóló beszéd.”

A ferences teológus számára azonban egyértelmű: a történelem során a Szentlélek visz minket előre, ő az, aki nem hagy sorsunkra, „a bennünk és a köztes térben élő Isten”, aki egyre csak azt bizonygatja: „Az vagyok, amit keresek!” Rohr szerint erre gondolhatott Jézus, amikor azt mondja, hogy minden valódi ima meghallgatott.

A könyv írója vallja: nem tudjuk csökkenteni Isten irántunk táplált szeretetét. Amit mi tehetünk, hogy „megtanuljuk elhinni, elfogadni, bízni benne, megengedni és ünnepelni, elfogadva a Szentháromság örvénylő meghívását, hogy csatlakozzunk a kozmikus tánchoz”. Ezért minden spiritualitás lényege az, hogy miként éljük az életünket „itt és most. Ahogy e pillanatban vagyunk, az életünk egészének mikrokozmosza.” Rohr idézi Szent Bernátot: „Amiben a lélek nem hasonlít Istenre, abban önmagára sem hasonlít. És ahol a legkevésbé hasonlít önmagára, ott hasonlít a legkevésbé Istenre is.” Bernát ugyanarra jutott, amit a könyv írója mondani próbált: „a Szentháromságon belüli mintázat megegyezik a teljes természet mintázatával”.

Richard Rohr–Mike Morrell: Az isteni tánc – A Szentháromság és a belső átalakulás
Ursus Libris, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír