Az erőszak szemlélőjének felelősségérzetét is növelni kell – Podcast az erdélyi jezsuitákkal

Nem egyszereplős történeteket látok, hanem többszereplőseket, és ebben az esetben is minimum háromszereplős a történet.

Általában áldozatokról, elkövetőkről beszélünk, de a nézőkről alig, ők azok, akik tudomást vesznek róla, akik követik, akik esetleg a jelenségben is részt vesznek, de hallgatólagosan elfogadják vagy visszautasítják a tettet, nem lesznek aktív résztvevői a történetnek.

Mindháromról beszélni kell.

Az elkövető agressziója mögött általában nem erő áll, hanem gyengeség; nem valami önérvényesítő ügy, hanem elesettség. Ezzel is érdemes foglalkozni, mert amennyiben ez gyógyulni tud, úgy egyre kevesebb igénye van az agresszivitás megélésére és kiélésére.

A közösség, aki nem vesz részt benne, hallgatja, és úgy gondolja, hogy nincs beleszólási joga, pedig mégis van. Ennek a csoportnak a felelősségérzetét érdemes erősíteni, mert

vannak esetek és helyzetek, amikor dolgunk van, amikor érdemes beleavatkozni, amikor érdemes felelősséget vállalni, egymásért, az ügyért,

és nem elintézni annyival, hogy ez nem az én dolgom, oldják meg! Egyéni és közösségi ügy az ilyen ügy.

Az agresszivitás formáiban legalább hat szempontunk van:

1. Öncélú agresszivitás, amikor a gonosztett elszenvedését, a kárt akarjuk a másik számára, mert megérdemli.

2. Instrumentális agresszió, amikor valamilyen erőszakot követnénk el a jóért, valamilyen jóságos ideológia nevében.

3. Önérvényesítő agresszivitás, amikor úgy gondoljuk, hogy individualistának lenni igazolt ügy: szabad ezt a magam egyéni elképzelései szerint véghez vinni és kivitelezni, mert velem is elbántak.

4. A szeretetben is lehet agresszió, amikor a szeretet álarca mögött játszmákat és agresszív megnyilvánulásokat érvényesítünk.

5. Diszkriminációban rejlő agresszió, amikor kisebbségek, idegenek, nemek, korosztályok, kultúrák megkülönböztetése miatt azt gondoljuk, hogy jogosultak vagyunk arra, hogy erőszakot kövessünk el; illetve egy kisebbségi csoport tagjaként gondoljuk úgy, hogy agresszivitást gyakorolhatunk áldozatként, mert máskülönben megsemmisítenek, sarokba szorítanak.

6. Védekező agresszivitás, amikor legalizáljuk a rossz tettet, a bosszút, csak azért, hogy az igazság helyreálljon.

Értsem, meddig tartok én, honnan kezdődik a másik; hol vannak az én egyéni igényeim, szükségleteim. Mi az, amit nem kommunikálok, de elvárok, és viszont? Ebben

az egyik legfontosabb szó az önismeret, amikor a magam kis csendjében, benső szobájában valahogy ki tudok egyezni magammal, hogy nem a bosszú, az agresszivitás a járható út, hanem lehet valami más is. Ami nekem és neki is inkább kedvez.

A teljes beszélgetést az erdélyi jezsuiták SoundCloud-csatornáján is meghallgathatják IDE kattintva, valamint az alábbi videóban is:

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír