Boldoggá avatja Ferenc pápa Johann Baptist Jordant, a szalvátor rend alapítóját

Johann Baptist Jordan 1848. június 16-án a németországi Gurtweilban született. Szülei szegény sorsú cselédek voltak. Édesapját korán elveszítette, ezért iskola helyett gyakran a közeli patakhoz ment halászni, hogy legyen mit enniük.

Elsőáldozóként mély istenélményben volt része, ami aztán meghatározta egész életét. Az addig minden csínytevésben benne lévő gyermek visszahúzódó, magába forduló, komoly fiatalember lett. Mély vágy ébredt benne: szeretne pap lenni, amihez azonban hiányoztak az anyagi lehetőségei.

Már 14 évesen alkalmi munkákat keresett, hogy ezzel segítse családját. Később egy szobafestő szolgálatába állt, hogy kitanulja a szakmát. A mestervizsga megszerzése érdekében bejárta az országot.

Vándorlásai közben megtapasztalta az emberek nyomorúságát, és szomorúan látta, hogy milyen kevesen ismerik és szeretik Istent. Mindez még jobban megerősítette benne a vágyat, hogy pap legyen.

Idővel támogatókat is sikerült találnia, akik finanszírozták tanulmányait, így 22 évesen visszaült az iskolapadba, hogy érettségit szerezzen. Már itt feltűnt különleges tehetsége a nyelvek iránt. 1874-ben pedig – immár bizonyítvánnyal a kezében – megkezdte tanulmányait a Freiburgi Egyetem teológiai szakán.

1875-ben itt kezdte el írni lelki naplóját. Ekkor már egészen világosan érezte hivatását: létrehozni egy „művet” az Úr dicsőségére. Legnagyobb vágya az volt, hogy minden ember megismerje az emberszerető és jóságos Istent.

1878-ban szentelték pappá. Azonban az akkori Németországban a Bismarck vezette „Kulturkampf“ miatt nem működhettek hivatalosan a papok, püspöke ezért Rómába küldte a keleti nyelvek tanulmányozására.

1880-ban eljutott a Szentföldre, ahol a Kármel hegyén szinte megrendítette a lelkét a tudat, hogy a világ milyen vallási ínségben szenved, és megfogalmazódott benne a jelmondat: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Lelki naplójában így írt erről: „Minden erővel vidd véghez a művet; ne engedd magad elbátortalanítani; tedd egyedül Isten dicsőségére, és csak nála keress vigaszt. (Kármel hegyén 1880. április 14-én.) […] Ha az Istentől rendelt óra elkövetkezik, kezdd meg a művet, de őrizd meg szíved nyugalmát; olyan ez, mint az égi fény sugara: megújít és megszentel – gondolj mindig erre.”

1881. december 8-án, 33 évesen Rómában Szent Brigitta sírjánál két paptársával, Bernhard Lüthennel és Friedrich von Leonhardival együtt megalapította az Apostoli Tanító Társaságot.

Művének megvalósításában fontos egyházi személyek támogatták. Eredeti elképzelése egy apostoli tanítótársaság megalapítása volt, de már a névvel kapcsolatban problémába ütközött. Mivel a tanítói feladat magának az Egyháznak van fenntartva, az elnevezést később meg kellett változtatnia. 1882-ben Katolikus Tanító Társaságra módosult az elnevezés, majd 1893-ban a máig is használt Isteni Üdvözítő Társasága (szalvatoriánusok) nevet vették fel a rend tagjai.

Johann Baptist Jordan nem kolostorban gondolkodott: minden embert meg akart hívni. Klerikusokat, laikusokat, nőket, férfiakat, értelmiségieket, egyszerű munkásokat – mindenkit, akik szeretnének abban együtt munkálkodni, hogy az Egyház megújuljon, és minden ember megismerje az evangéliumot és Jézust, a világ Üdvözítőjét.

Már akkor felismerte, hogy világiak nélkül nem lehet az Egyházat és a társadalmat megújítani.

Ezzel a merész gondolattal átlépte az akkor érvényes határokat. Abban az időben ez forradalmi gondolat volt, kibontakoztatására pedig még nem volt lehetőség.

Johann Baptist Jordannak kezdettől fogva az volt az elképzelése, hogy női ágat is alapít. Sok nehézségen kellett keresztülmennie, míg végül 1888-ban Therese von Wüllenweberrel együtt megalapíthatta a Szalvátor Nővérek Kongregációját.

1914-ben az első világháború kitörése miatt a rend vezetőségének Rómából ideiglenesen Svájcba kellett költöznie.

A rendalapító Johann Baptist Jordan 1918. szeptember 8-án halt meg a svájci Tafersben. Sírja ma a szalvatoriánusok római anyaházának kápolnájában található.

A boldoggáavatási eljárás már 1943-ban elindult, földi maradványait 1956-ban szállították a szalvatoriánusok római anyaházába.

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu/Salvatorianerinnen.at

Magyar Kurír