Don Bosco nyomában – Nemzetközi ifjúsági animátorképzést tartanak a szaléziak márciusban Rómában

Megszentelt élet – 2023. február 22., szerda | 17:18

Az Erasmus+ program keretében újraindulnak a szalézi ifjúsági szervezetek európai hálózata és a Youth and Social Tourism szalézi egyesület által kezdeményezett képzések – köztük a március 19–25. között Rómában tartandó szeminárium, melynek célja, hogy olyan fiatalokat készítsenek fel az animátori tevékenységre, akik szalézi kontextusban szeretnék megközelíteni a fiatalokat érintő témákat.

Az animátorképzés néhány kulcsfontosságú témára összpontosít, mint például: Don Bosco nevelési stílusa és módszerei, az ifjúsági munka terén bekövetkezett változásokra való reflexió és reakció, általános készségek és új technikák elsajátítása, az ifjúsági munkával kapcsolatos bevált gyakorlatok megismerése.

A projekt célja, hogy lehetőséget adjanak az ifjúsági segítőknek és az ifjúsági vezetőknek, hogy ne formális interkulturális tanuláson keresztül fejlesszék készségeiket. A műhelyek és képzések széles skálája segíti a résztvevőket az ifjúsággal kapcsolatos tevékenységhez szükséges készségek fejlesztésében.

A szalézi fiatalok animációja és a fiatal animátorok jelenléte – akik más fiatalokról gondoskodnak – a képzés magja, különös tekintettel a szalézi nevelési módszerre.

A szemináriumra 16 és 30 év közötti önkéntesek jelentkezhetnek, összesen 24 fő, európai országokból (köztük Ausztria, Belgium, Németország, Görögország, Olaszország, Magyarország, Málta, Montenegró, Lengyelország, Szlovákia, Spanyolország, Ukrajna), jó angolnyelv-tudással, az ifjúsági munka területén szerzett tapasztalattal.

A képzés angol nyelven zajlik, a szalézi ifjúsági szervezetek európai hálózata (Don Bosco Youth-Net, DBYN) koordinálásával és az Európai Unió Erasmus+ programja társfinanszírozásával. A szeminárium házigazdája a Youth and Social Tourism (TGS National) szalézi egyesület és az olaszországi szaléziak civil szervezete (Salesians per il Sociale), amely az oktatási hiányosságok és a szegénység lelkipásztori dimenzióját kíséri az olaszországi Centro Nazionale Opere Salesiane (CNOS) és a XI. Piuszról elnevezett római szalézi intézetben.

A jelentkezőktől csekély részvételi díjat kérnek. Az utazási költséget teljes egészében (az utazási távolság alapján számított maximumig) megtérítik.

Jelentkezni február 25-ig lehet.

Érdeklődni a progettazione@salesianiperilsociale.it e-mail-címen lehet.

Forrás és fotó: ANS/Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria