A pálos kolostor romjainál megújultak az erdei bútorok. Mórocz Viktor elkötelezett munkájának és koordinációjának köszönhetően a helyi erdészet új padokat és asztalt helyezett ki, valamint új keresztet is felállított a területen, hogy még méltóbb környezet fogadja az ide érkezőket.
A Szent György-fánál új pihenőhely kialakítása is folyamatban van. Oda is asztalok és padok kerültek, így a kirándulók, zarándokok és a természet szerelmesei még kényelmesebb körülmények között pihenhetnek meg.
A balatonszemesi zarándokutak minden korosztály számára bejárhatók, jelzései jól követhetők, a pihenőhelyek és információs táblák pedig segítik a testi-lelki felfrissülést. A kezdeményezés célja, hogy erősítse a közösséget, bemutassa a pálos hagyományokat, és új, értékőrző turisztikai vonzerőt teremtsen a Balaton déli partján.
A hosszabbik út, a Lélek útja közel 15 kilométeres; erről bővebb információ ITT olvasható.
A másik út, a Lángok útja a korábbi években kialakított tanösvény nyomvonalára illeszkedik, de új, családokhoz, gyerekekhez szóló tartalommal; erről részletek ITT találhatók.
Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
