Hála egy beteljesedett életért – Eltemették Jálics Ferencet, a szemlélődő ima tanítómesterét

Délután 3 órakor a Lőrinc pap téren megszólalt a harangjáték, majd belefonódott a Jézus Szíve-templom harangjának öblösebb hangja is, mely ezúttal Jálics Ferenc jezsuita szerzetes temetésére és gyászmiséjére hívott.

A szerzetesek ünnepélyes bevonulása után Vízi Elemér köszöntötte magyarul, spanyolul és németül az egybegyűlteket, hiszen a szertartást élőben követhették mindazok, akik világszerte ismerték Feri atyát. A szertartáson az elhunyt testvére, Jálics Mária, a tágabb család tagjai és Hernán María Patiño Mayer, Argentína magyarországi nagykövete is részt vett.

A jezsuita tartományfőnök kérte, az egybegyűltek szíve érkezzen meg a jelenlétbe, a beteljesedett életért való hálaadásba, és felidézte, ahogyan Feri atya mindenkinek a szemébe nézve köszöntötte egykor a lelkigyakorlatozókat.

A szentleckét Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből olvasták fel, melyben elhangzott: „Ha meghalunk vele, majd élünk is vele, ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele.” Szent János apostol evangéliumának főpapi imájából az Atyával, Jézussal és egymással való szoros szeretetegység tanítását hallhattuk.

Az ima tanítómesterét, Jálics Ferencet a barát, a szemlélődő imamód tanítója, Mustó Péter SJ búcsúztatta.

Prédikációjában felidézte, hogy Jálics Ferenc, a fiatal teológiai tanár a 20. század közepén Buenos Airesben, a jezsuita kollégiumban lelkivezetőként azon gondolkodott, hogyan lehet megtanítani imádkozni a fiatalokat és a lelkigyakorlatozókat.

Ugyanúgy a megújulást kereste, mint ahogyan XXIII. János pápa az aggiornamento lelkisége által – fogalmazott a szónok. – Rendtársával, Orlandóval, egy pszichológussal és barátaival azt tanulmányozta, hogyan és miért imádkozik az ember. Mi történik az imádkozás közben? Mi akadályozza, ha valaki nem tud az imában elmerülni? Próbálták az ima különböző formáit, és keresték az útját, hogyan lehet azt tanulni és tanítani.

Akkori tartományfőnöke, Bergoglio atya – a későbbi Ferenc pápa – veszélyesnek tartotta Jálics atya imamódját, mely ennek ellenére Dél-Amerikából Európába is eljutott. Mustó Péter hangsúlyozta, hogy Feri atya azt eredetileg a kételkedőknek, a bizonytalanoknak szánta.

A 20. század pluralista társadalmában a többféle vélemény között, a morálteológiai krízisben Istent még figyelmesebben kellett keresni, hogy az emberek választ kapjanak arra, erkölcsileg mi fogadható el és mi nem. Az istenkeresés, Isten közelségének átélése mellett az egymásra figyelés, egymás értő meghallgatása is fontossá vált.

Az emberek megértették ezáltal, a másik hogyan gondolkodik, mi számára az értékes, és mi sebzi őt. Jálics atya a lelkigyakorlatokra ezért is vezette be a belső tapasztalatok megosztását, sőt, a Griesben létrehozott közösségében az önkéntesekkel heti egyszer megbeszélték az egymással való kapcsolatukat, hogy konfliktushelyzetekben se a felettestől várják, hanem egymás közt keressék a megoldást.

Az imamód arra tanít, hogy figyeljünk arra, milyen érzések, kételyek, fájdalmak, fantáziák törnek fel bennünk. Ez hozzásegít ahhoz is, hogy észrevegyük és megértsük, mi történik embertársunkban – folytatta a szónok. – A figyelmet mindig oda kell irányítani, ahol Isten lelke működik.

A valóságos Isten nem választható el a mindennapi élettől. A valósághoz ragaszkodnunk kell, mert ebben mutatkozik meg Isten működése.

A hit azáltal mutatkozik meg, hogy mennyire van meg bennünk a szándék, hogy a jóindulat éljen bennünk és ne a háborúskodás, az ítélet. Ha embertársamat nem tudom elviselni, nem biztos, hogy Istent szeretem.

Jálics Ferenc életéből három nagy élettapasztalatot emelt ki Mustó Péter atya. Elsőként rendtársa németországi háborús élményét idézte fel, amikor tizenhét évesen a bombázás miatt halálfélelem vett rajta erőt. A fiatal Jálics megtapasztalta, hogy

ha Isten jelen van, nincs baj, akkor sem, ha meghal az ember. Ettől minden félelme elmúlt, és teljes nyugalom járta át.

Ezért szeretett volna később is Isten látására jutni, hiszen akkor a haláltól sem fél.

A fogság idején öt hónapig bizonytalanságban voltak Orlandóval, nem tudták, hogy túlélik-e a kínzásokat vagy sem. Ezalatt Jézus nevét ismételték. A harag, düh, bosszúvágy, félelem és reménység váltakoztak bennük, de megtapasztalták, ha nem ezekre figyelnek, hanem Isten működésére, akár a saját testükben, akár Jézus nevét kimondva, akkor békesség tölti be őket. Különösen fontos volt Jálics atya számára a megbékélés más esetekben is, hiszen sokszor átélte, hogy aki újít, azt megvádolják.

Utolsó pár évében, az idősek otthonában Isten megadta neki azt, amit fiatal jezsuitaként a fogadalmánál kért: „Uram, vedd el szabadságomat, emlékezésemet, akaratomat”. Akik meglátogatták, mind arról tanúskodnak, hogy emlékezetének elvesztése ellenére szeretni tudott tiszta szívből. Ebből is látszik, hogy

a létünk mélyén a jó, a szeretet sokkal erősebb, mint minden gonoszság és nehézség. A fény erősebb, mint a sötét

– hangsúlyozta a jezsuita szónok.

A prédikáció végén Mustó Péter felolvasta Szalézi Szent Ferencnek azt az imáját, mely Griesben a lelkigyakorlatos ház falára van kifüggesztve. Az imádság arra figyelmeztet, hogy életed már beteljesedett, ha a szíved visszahelyezed Isten jelenlétébe.

A szentmise végén az Argentin Köztársaság magyarországi nagykövete által közvetített levelet olvasták fel, amelyet az argentin külügyi, külgazdasági és kultuszminiszter, Felipe Solá írt az alkalomra.

A miniszter Jálics atya teológiai írásait, lelkigyakorlatait és a kirekesztettek iránti elkötelezettségét méltatta. Elutasította az államterrorizmust, mely alatt elrabolták és öt hónapig kínozták Jálics Ferencet és Orlandó paptestvérét. Biztosította az egybegyűlteket arról, hogy együtt imádkozik velük a jezsuita szerzetes lelki üdvéért.

Vízi Elemér köszönetét fejezte ki nekrológjában Feri atyáért, akire visszagondolva három tulajdonságát emelte ki: az éberségét, az érdeklődését és a következetességét. Ébersége tette lehetővé, hogy felismerje a kor szükségletét, és olyan, a hagyományban gyökerező imamódot fejlesszen ki, mely elérhető sokak számára. Érdeklődő volt mindig: „Ha majd szentté avatják, ő lesz a meghallgatás szentje.” Az idősotthonban is mindig megvoltak az érdeklődő kérdései, bár addigra elveszítette az emlékezetét. Következetes volt, kitartott a viták küzdelmeiben, a tanításában, és képes volt rátenni az életét a szemlélődő ima tanítására.

Szent Ignácnak, akinek megtérése 500. évfordulóját ünnepeljük idé, fontos volt a lelkek segítése – folytatta a tartományfőnök. – Sokkal gazdagabbak lettünk azáltal, hogy megismerhettük Feri atya imamódját, mely a hitéletet kezdőknek és az Egyháztól távol levőknek is alkalmas volt.

A visszaemlékezés végén Vízi Elemér felidézte azt az esetet, amikor Dobogókőn az egyik lelkigyakorlatozó felvetette, hogy ezt az imamódot le kellene védeni, de Jálics atya ezt elutasította, és inkább az Egyházra bízta annak jövőjét.

A jezsuita pap fordulatos életútját egy képsoron nézhettük végig Hála egy beteljesedett életért címmel.

A temetési szertartás a templomban kezdődött, majd Jálics Ferenc hamvait ünnepélyesen a családtagok és rendtársak kíséretében az altemplom urnatemetőjében helyezték örök nyugalomra.

Feri atya, mikor Argentínába ment, magával vitte a Feszty Masa által festett Maria della strada – Úti Boldogasszony-képet. Most, élete utolsó útjának pár méterén is ez előtt haladt el, a templom és az altemplom bejárata között.

A szentmisét és a gyászszertartást ITT lehet visszanézni.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír