Jelenlét Ház támogatja a jezsuiták romamisszióját a borsodi Arlóban

Megszentelt élet – 2021. november 4., csütörtök | 17:21

Mérföldkőhöz érkezett a jezsuiták arlói jelenléte: elkészült az elmúlt hónapokban indított programoknak otthont adó épület. „Legyen ez a gazdagító találkozások helye, ahová segítségért lehet fordulni, de ahol merhet az ember álmodni és tud fejlődni!” – kérte Isten áldását Vízi Elemér SJ provinciális a jezsuita Jelenlét Házra az épület megáldásán október 5-én.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tavaly nyáron indított szociális, romamissziós programot a hátrányos helyzetű borsodi nagyközségben.

A Vasút út 46.-ban délelőttönként háromévesnél fiatalabb gyermekek és édesanyjuk számára szerveznek fejlesztő foglalkozásokat, délutánonként pedig általános és középiskolásoknak tartanak tánc- és zenetanítást, valamint iskolai korrepetálást. Emellett segítik a hátrányos helyzetű, sok esetben cigány családokat a mindennapi ügyintézésben, illetve mosási és fürdési lehetőséget biztosítanak a Jelenlét Házban.

„Nagyon fontos nekünk ez a nap, hiszen tudjuk, hogy csak a Jóisten áldásával lehet sikeres a munkánk” – hangsúlyozta az ünnepségen Velkey Balázs, az arlói Jelenlét program vezetője a tavaly novemberben megvásárolt, mostanra felújított és a sokrétű szolgálatnak megfelelően átalakított épület megáldásakor.

A ház udvarán gyűltek össze a program munkatársai, helyi és országos partnerei, valamint a támogatott családok.

A Jelenlét Házat Vízi Elemér SJ provinciális és Bárdos Krisztián arlói plébános áldotta meg. A tartományfőnök a jelenlét fontosságára emlékeztette a gyermekeket: „Az evangéliumból tudjuk, hogy Jézus megpihent Márta és Mária házában, a barátai jelenlétében, kölcsönös szeretetben. Ebben a házban is ez történik: legyen ez a gazdagító találkozások helye, ahová segítségért lehet fordulni, de ahol merhet az ember álmodni és tud fejlődni!”

A szentírásbeli ötezer ember megvendégeléséhez hasonlította a jezsuiták arlói jelenlétének első évét Vecsei Miklós, az ország háromszáz legszegényebb településének felzárkóztatásáért felelős miniszterelnöki biztos. „Amikor először Arlóba jöttünk, nem azt latolgattuk, hogy lesz-e elég erőnk a ránk váró lehetetlen küldetésre, hanem hittünk és elkezdtünk körbejárni mindazzal, amink volt. Sose magunkban bízzunk, de mindig legyen hitünk az elinduláshoz!” – emlékeztetett a helyi Jelenlét programokat koordináló Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

Nagy segítség a jezsuiták jelenléte az arlói hátrányos helyzetű családoknak és az önkormányzatnak is – fogalmazott az ünnepségen Vámos Istvánné. A település polgármestere hangsúlyozta, a helyi szociális ellátórendszernek nincs lehetősége a családok egyenkénti mentorálására; arra buzdította a fiatalokat, hogy éljenek a Jelenlét Ház nyújtotta lehetőségekkel, és megköszönte, hogy ezek a programok közösséget kovácsolnak a településen.

Az ünnepségen a Jelenlét programba bekapcsolódott diákok cigánytáncot és -dalokat adtak elő, majd az Arlói Tengerszem Óvoda pedagógusai is ízelítőt adtak az Ignáci Pedagógiai Műhellyel közösen végzett munkájukból. Az este bográcsozással és moldvai táncházzal fejeződött be, melyen a Várkonyi Csibészek nevű helyi segítő szervezet zenélt.

*

A Jelenlét program a társadalom peremére szorult, nyomortanyákon, cigánytelepeken élők felzárkózását és integrációját segítő szociális munka. A hosszú távú és sokrétű, helyi igényekre szabott módszer célja a munkanélküliségből, hiányos iskolázottságból, lakhatási szegénységből és az öröklött, tanult tehetetlenségből való kiszabadulás támogatása. A magyar jezsuiták vállalták, hogy munkatársaikkal 2020 nyarától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlóban megvalósítói lesznek az ezt ösztönző Felzárkózó Települések belügyminisztériumi programnak.

„Hisszük, hogy a továbblépés legfontosabb feltétele a tanulás, az olyan szaktudás, amely a kiszámítható és biztos megélhetés záloga. Ezt viszont meg kell alapozni az oktatási intézményekben és a családban is” – hangsúlyozta Velkey Balázs. Ezért munkájuk középpontjában a kisgyermekeket nevelő családok és kismamák állnak. Tevékenységüket folyamatosan a helyiek szükségeihez igazítják, együttműködve a polgármesteri hivatallal és a településen régóta aktív ferences kisnővérekkel, valamint a helyi intézményekkel és vállalkozókkal.

*

A jezsuiták arlói cigánymissziós programjáról forgatott a közelmúltban az RTL Klub stábja, a riport november 2-án, kedden este került adásba. A riportban bemutatták az októberben megáldott Jelenlét Házat, az érdeklődők láthattak cigánytánc-oktatást, előkerültek a Szimfónia programban kapott hangszerek, és a Várkonyi Csibészek nevű együttes tagjai is megszólaltak.

Az érzékeny riportért Moskovics Judit szerkesztőt, Reiszer Alex operatőrt és Halász Katalin vágót illeti köszönet. A stábot a település szülötte, a program munkatársa, Bari József kalauzolta végig a faluban.

A Házon kívül című műsor riportja megnézhető ITT.

Forrás: Jezsuita.hu

Fotó: Pásztor Péter/Jezsuita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria