Papszentelést ünnepeltek a jezsuiták

Hiba György SJ felnőtt megtérő, és kései, ám annál érettebb hivatás. Az egykori némettanár 1975-ben született, és már harmincas éveinek derekán járt, amikor 2009-ben belépett a Jézus Társaságába. Most pedig, 45 évesen szentelte pappá Erdő Péter esztergom-budapesti érsek a pesti Jézus Szíve jezsuita templomban – ugyanott, ahol Hiba György barátai az előző este kétórás virrasztást szerveztek, hogy így készüljenek az ünnepre.

A vírushelyzet miatt az előkészületekbe bizonytalanság is vegyült – vajon a szertartást meg lehet-e majd tartani, és ha igen, milyen körülmények között. Nemhiába köszönte meg a szentmise elején Vízi Elemér provinciális Erdő Péter bíborosnak, hogy ebben a sajátos helyzetben is vállalta a személyes jelenlétet. A szentmise az előírt egészségügyi óvintézkedésekkel – maszkban, a padsorokban megfelelő távolságtartással – és az új, beépített kamerarendszernek köszönhetően online közvetítéssel zajlott.

A templom Musica Sacra kórusának zenei szolgálatával, a megújult és szeptember 13-án felavatandó orgona hangjaival kísért szentmisén a magyarországi jezsuita közösség több mint húsz tagja, valamint több vendégpap vett részt.

Amikor a liturgiában a szentelésre került a sor, a főpásztor kérdésére – méltónak tartja-e a jelöltet a szentelésre – a rendtartomány vezetője határozott igennel válaszolt és baráti szavakkal beszélt „Hiba György rendtagunkról, akit magunk között Gyurinak szólítunk”. Vízi Elemér felidézte, hogy társa a Jezsuita Roma Szakkollégium lelkésze – az intézmény több diákja és munkatársa is részt vett a szentmisén –, az Inigo-csoport tagjaként fiatalok lelki kísérésével foglalkozik, valamint a Pápa Imavilághálójának magyarországi felelőse, így élete többszörösen is imádságos közegben telik.

„Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned” – idézte a papszentelés alkalmával szokásos szavakat Erdő Péter, majd prédikációjában az Istenszülő nevének jelentését taglalta, külön kiemelve, hogy a Mária-tisztelet ápolása a korábbi évszázadokban erősen kötődött a jezsuitákhoz. (A rend a Szüzet egyenesen a Jézus Társasága szülőanyjának nevezi.)

„A mértékadó héber szövegben Mirjamnak írják ezt a nevet, a régi görög fordításban Mariam formában szerepel. Az Újszövetségben is viszonylag gyakran Mariam alakban találkozunk vele. A hagyomány sokat elmélkedett ennek a névnek a jelentésén. A legrégibb magyarázatok a szót a tenger mirhájának vagy a tenger cseppjének értelmezték. A IX. századtól előtérbe került a »Tengernek Csillaga« fordítás. A mai nyelvészek közül egyesek ezt a nevet »Isten ajándékának« értelmezik” – mondta el a bíboros.

Ezután Hiba Györgyhöz fordult, és így elmélkedett a lelkipásztori hivatásról: „Az egyházi rend szentsége eltörölhetetlen jegyet ad az embernek. A pap különlegesen is kötődik Jézus személyéhez. Nem csupán Krisztus tanítói, papi és pásztori küldetését folytatja a saját történelmi korában, hanem lényében is különleges módon hordozza az Ő képmását. Valódi alter Christus lesz. Papságunk tehát nem csupán szerep vagy foglalkozás, amit bármikor feladhatunk, ha kellemesebbet vagy kényelmesebbet találunk. Nem is attól függ, mennyire érezzük magunk körül az Egyházat jól szervezett üzemnek. Mert Krisztus személyével olyan megbonthatatlan kapcsolatba kerülünk, ami kihat életünk minden pillanatára.”

A szentbeszéd után következett a papszentelés, benne a lelkipásztori hivatásról szóló kérdésekre adott négyszeri „Akarom”, majd „Akarom, Isten segítségével” válasszal, a földre borulás szép gesztusával, a Mindenszentek litániájával, valamint a főpásztor és a paptársak áldásával, illetve köszöntésével. A szentmise végén pedig Erdő Péter mosolyogva azzal fordult az épp felszentelt paphoz, hadd részesüljön elsőként az újmisés áldásból. Felemelő és ugyancsak mély értelmű gesztus volt, ahogy Hiba György megáldotta előtte térdeplő főpásztorát, s a bölcsesség, az értelem, a tudomány, a tanács, az erő, a jámborság és az istenfélelem lelkét kérte számára.

Búcsúzóul Hiba György magyarul és olaszul is köszönetet mondott minden közreműködőnek és – személyesen vagy online – jelenlévőnek, s mindenkit meghívott első szentmiséjére, melyet szeptember 13-án délelőtt fél 10-kor mutat be a makkosmáriai kegytemplom kertjében. Ahogy a régi magyar mondás tartja: „egy új csizma talpát is érdemes elkoptatni egy újmisés áldásért”.

Forrás: Jezsuita.hu

Fotó: Hegedüs Márton

Magyar Kurír