Szavalóversenyt tartottak a nyíregyházi Szent Kamill Rehabilitációs Központban

Megszentelt élet – 2025. október 29., szerda | 9:11

Immár harmadik alkalommal szerveztek szavalóversenyt a szociális intézmények gondozottjai számára a Szent Kamill Rehabilitációs Központban – ezúttal József Attila születésének 120. évfordulója kapcsán.

A korábban kizárólag Nyíregyháza és környékének szociális intézményeit megszólító versenyt az intézmény ezúttal országos szinten hirdette meg. Így nemcsak Nyíregyháza közvetlen környezetéből érkeztek gondozottak, hanem Hajdú-Bihar vármegyéből is.

Az idei versenyre összesen 58 nevezés érkezett. A versenyen a szervezőkön kívül 14 intézmény gondozottjai vettek részt.

A rendezvényen Dévai Marcell, a vendéglátó intézmény vezetője köszöntötte a nevező fiatalokat, kísérőiket, illetve bemutatta a zsűri tagjait is.

A zsűri tagjai voltak: Börzseiné Kelemen Alíz, a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium főigazgatója; Heim Krisztina, a Mária Rádió kommunikációs munkatársa; a zsűri elnöke pedig Gyuris Tibor, a Móricz Zsigmond Színház színművésze.

György Alfréd kamilliánus szerzetes, az intézményt fenntartó rend nevében köszöntötte a jelenlévőket.

A szavalások után a zsűri kiértékelte a gondozottak teljesítményét, és így született meg a végső eredmény:

Különdíjban részesültek a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény versenyzői: Tóth Anasztázia, Nagy Anasztázia Kamilla és Nagy Noémi Nikoletta.

A zsűri három 5. helyezést szavazott meg Palcsó Csillának (Kótaji Református Egyházközség Jonatán Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye), Hajzer Eriknek (OMNIS Alapítvány) és Szabó Krisztiánnak (Kótaji Református Egyházközség Jonatán Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye).

Szintén három 4. helyezést osztottak ki: Susánszki Tündének (Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesülete), Tóth Mónikának (Szent Illés Alapszolgáltatási Centrum) és Jónás Anitának (Szent Kamill Rehabilitációs Központ).

A 3. helyen is három gondozott osztozott: Lehel Miklós (Kótaji Református Egyházközség Jonatán Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye), Sebők Ilona (Szent Kamill Rehabilitációs Központ) és Finta Mátyás (ÉFOÉSZ Gyógypedagógiai és Szociális Szolgáltató Központ).

Ugyancsak három versenyzőt jutalmazott a zsűri a 2. helyen: Kamarás József János (OMNIS Alapítvány), Parádi Miklós (Megoldás Közhasznú Egyesület) és Koós Bence (Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesülete).

A verseny első helyezettje pedig Asztalos Levente (Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona) lett.

A díjakon kívül minden versenyző egy jelképes ajándékkal és emléklappal gazdagodott.

Az intézményvezető a Szent Kamill Rehabilitációs Központ fejlesztő foglalkoztatásában részt vevő gondozottak által készített termékcsomaggal, valamint borral és virággal köszönte meg a zsűri munkáját, amelyet a vendéglátó gondozottak adtak át a zsűri tagjainak.

A rendezvény közös ebéddel zárult, ahol a versenyzőknek volt lehetőségük új barátságokat kötni; a felkészítőknek, kísérőknek pedig alkalom nyílt a tapasztalatok cseréjére.

Forrás és fotó: Kamilliánus Kolostor; Szent Kamill Rehabilitációs Központ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria