Vizitáció a Szentföldön – Várnai Jakab naplója (28. rész)

2016. szeptember: A káptalani kogresszus

Szeptember 14., szerda. Az utolsó hivatalos vizitátori aktusra utazom ki: még én vezetem az ún. káptalani kongresszust, az új vezetőségnek azt a tanácskozását, amelyen a további tisztségeket kiosztják, a közösségek összetételét meghatározzák. Ezt a káptalan után három hónapon belül kell megtartani. Ha ennyi ideje most nem is volt most Francesco Pattonnak, mégis nagyon jól kihasználta a két hónapot. Már szinte teljesen bejárta a Kusztódiát. Aleppóban három napot volt. Jeruzsálemben már mindenki készül az új „felállásra”, a tisztségek és beosztások listájára, amely ilyenkor megjelenik. Ezt latin szóval tabulának nevezzük. Már júliusban eldöntötték, hogy új titkár lesz: Sergio már kiképezte maga helyett David kanadai testvért, aki eddig a Magnificat zeneiskola igazgatója volt.

Érkezésem másnapján a spanyol Francisco testvér temetése volt az egyetlen temetés, amelyet odakint átélhettem, a többi haláleset mindig távolabbi helyen történt. A gyászmisét a San Salvatoréban tartottuk, majd indul a menet a Kusztódia temetőjébe, a Cenákulum mellé. Elöl a két kavasz: hagyományos oszmán-török ruhás „őrök”, botjuk végén a fémbogot ütemesen verik a kőre. Útközben a latinul éneklés és a tömjén hirdeti felekezeti hovatartozásunkat. A Casa Novát elhagyva tudjuk csak kocsira rakni a koporsót, viszont innentől a forgalmat tartjuk fel. A turisták élvezik, hogy valami középkorit látnak. Siető zsidó emberek furcsa pillantásai. Végig kell menni gyalog, nem tudunk gyorsabban. A helybeliek türelmesen félrehúzódnak, tudják, hogy ha jövünk, el is megyünk.

Szeptember 18-án késő délután indulunk a Boldogságok hegyére, a Genezáreti-tó partjára. A nővérek új zarándokszállásán lesz a káptalani kongresszus. Dugó volt az autópályán, ezért már sötétben érkezünk oda. Másnap reggel a tó fölött felkelő nap ragyogja be a szobámat.

A Boldogságok hegyén, az új vendégház

Az ülésen végig főleg személyi kérdésekről folyik a szó, igen kényes és fárasztó munka. A kb. 270 rendtárs helyezése nem egyszerű feladat. Hangsúlyt kap a három nagy szentély: a Szent Sír, Názáret, Betlehem stabil ellátása, azután a növendékházakban élő közösségek megerősítése és a szíriai állomány frissítése. Azután a helyi elöljárók, plébánosok, iskolaigazgatók megtalálása.

Szünetekben jólesik a séta a ház körül: rengeteg növény, virág, a dombról a tó látványa, a fények a vízen, túloldalt a Golán magaslatai. A nővérek örülnek, hogy itt vagyunk náluk: ez a kongregáció sok helyütt együtt dolgozik a Kusztódiával – a haifai kórházban ettünk a náluk szedett datolyából még októberben. Itt ők vezetik a kegyhelyet, ferencesek csak lent a tónál, Kafarnaumban és Tabghában vannak. A tulajdonos az ANSMI, a misszionáriusokat támogató olasz állami egyesület.

A tanácskozó kusztódiai tanács a vendégház előtt – lazítás a szünetben

Szeptember 21-én délelőtt még tárgyalások, de ebéd után vissza Jeruzsálembe. Négykor van ugyanis Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi püspök ünnepélyes bevonulása. Nagyjából úgy halad ez is, mint a ferences kusztosé: a Jaffai kaputól csak néhány sarok a latin patriarkátus. A pátriárkai templomban vecsernyét mondunk közösen.

Itt szeretnék kitérni egy dologra. Pizzaballa kusztosi működésének egyik legfontosabb eredménye talán az volt, hogy rávezette az embereket a szentföldi felekezeti sokszínűség pozitív nézetére. A kommunió egyháztanát igyekezett valóra váltani: nem veszekedni a többi felekezettel, hogy „kié a Szentföld”, hanem amiben csak lehet, összefogni, rendelkezésükre állni, segíteni egymást. Hozzáállásának egyik gyümölcse, hogy a Szent Sír restaurálásáról meg tudott egyezni a görög és az örmény püspökkel.

Ha a történelem régebbi válságos időszakaival hasonlítjuk össze, akkor valóban elmondhatjuk, hogy a felekezetek közötti viszonyban ma sokkal jobban érvényesül a testvériség. Vajon ebben mekkora szerepe van annak, hogy a felekezetek ma már kevésbé közvetlen befolyás alatt állnak az egyes országok és kormányok részéről? Néha úgy sejthető, hogy ha az egyházi közösségeket hagyják egyszerűen csak keresztényként élni, motivációikat Krisztusból meríteni, akkor kevesebb a versengés közöttük.

Visszatérve az eseményekhez: először úgy volt, hogy még aznap visszamegyünk a Boldogságok hegyére folytatni a munkát, de végül is úgy döntöttek, hogy „itthon” alszunk, és csak másnap reggel megyünk vissza a tóhoz. Ekkor a Jordán-völgyben mentünk fel északra. Jobbról, keletről kelt fel a nap a hegyek fölött, éppen egy nagy datolyapálma-ültetvény mellett mentünk, amikor először világított be a fénye. A nap azután munkával telt, este a nővérek áthívtak minket grillezésre. Egyikük az iraki Karakosból való, elmeséli, hogyan rabolták el őket, majd csodás módon hogyan engedték szabadon.

Szeptember 23-án, pénteken délben zártuk le a kongresszust. Még egy hónapig hivatalosan vizitátor vagyok, bármilyen eshetőségre felkészülve – így szól a szabályzat. Abban egyeztünk meg, hogy néhány utólagos egyeztetés miatt a tabula hétfőn reggel jön majd csak ki (bár már mindenki nagyon várja). Ilyen helyzetben a San Salvatore-rendházban „vagyunk is, meg nem is”, beszélhetünk a többiekkel, de amire leginkább kíváncsiak, arról még nem.

Vasárnap szinte mindenki elmegy a közös busszal Emmauszba, Szent Kleofás peregrinációjára. Én meglátogatom a magyar Brigitta nővért az angolkisasszonyoknál a Paulushausban, a Damaszkuszi kapuval szemben. Gyönyörű kilátás nyílik az Óvárosra a tetőteraszukról. Körülvezet, majdnem délig beszélgetünk. Nehéz neki a nemzetközi közösségben… Úgyhogy megérti a ferenceseket. Másnap repülőút Budapestre.

Október 16., vasárnap Orosz Lóránt, a rendi tanács tagja átvette tőlem a vizitációs jelentést, és ő maga viszi majd Rómába. Ezzel akkor megvolnánk. A káptalani kongresszusnak szeptember 23-án volt vége, tehát október 23-án járt le a vizitátori megbízatásom.

Tibériás felől jövet az útról már látszik a fák között a kegytemplom a Boldogságok hegyén 

Mi lehetne a végszó? Ki-ki úgyis meghallotta, ami rá tartozik. Most csak ennyit:

Ha a Rend nem lesz képes átadni az új nemzedékeknek
a Szentföld iránti teljes elkötelezettséget,
akkor a ferences karizma egy része fog elveszni,
és a Rend nem lesz többé az, amit Szent Ferenc akart.

Forrás és fotó: Ferencesek.hu

Magyar Kurír