Lépteinket a béke útjára irányítja – Kommentár VI. Pál Christi Matri kezdetű enciklikájáról (3.)

Honlapunkon olvasható a teljes enciklika magyar fordítása.
A kommentár első része ITT, a második része pedig ITT érhető el.

„Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik” – vetíti előre Szent Péter apostol (2Pt 3,10). Egyik teológus kollégám egy előadásában, már jó 20 évvel ezelőtt is ezt olvasva a nukleáris fegyverek pusztító erejének borzalmára asszociált, mely akár rá is illik a szentírási képre, de tudjuk: az anyagvilág újjáalkotásában nem feltétel, hogy ilyen hatások közreműködését is engedje az Újjáteremtő. Sokkal inkább intenek ezek a képek – ahogyan a fatimai pokol-vízió jele is – arra, hogy bár külső, fizikai csapásokat nem feltétlenül tudunk kiiktatni életünktől, viszont a legnagyobb rosszat, a kárhozatot elkerülni a megtérés által nagyon is van lehetőségünk. A kegyelemben kitartó emberre nagyon is ráillik egy ószövetségi meglátás: „Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal.” (Bölcs 3,1–4).

Jézus szavai is rámutatnak, hogy „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9). Nem csupán odaát, hanem már itt is.

Zavarba hozhat persze, hogy Izrael egyetlen igaz Istenét az ószövetségi Szentírás több ízben a „Seregek Ura” névvel illeti, Jézus azonban soha nem így nevezi Atyját. Az is elbizonytalaníthat, amikor Jézus egy helyütt így fogalmaz: „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot” (Mt 10,34). Nyilvánvaló, hogy a Messiás igyekezete végső soron az ő békéjének uralma, melyben az emberek „ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4). Sőt, haláltusájában ő sem a „tizenkét légiónál több angyal” segítségét várja, sokkal inkább az Atyára bizalommal hagyatkozva azt tanítja: „aki kardot ragad, az kard által vész el” (Mt 26,52).

A Jézus mellett elköteleződő ember akaratlanul is konfliktusba kerülhet azokkal, akik ezt nem fogadják el, és akik hite miatt üldözni fogják, ahogy ezt maga Jézus is előre vetítette tanítványainak életében (vö. Jn 15,20). Ez azonban nem hatalmaz fel arra, hogy megszentelt küzdelmeink, melyeket hitünkért másokkal és sokszor önmagunkkal vívunk, gyűlölködésre indítsanak bennünket.

A múltban gyakran magát a Boldogasszonyt is hajlamosabbak voltunk egyfajta harcias karakterrel felruházni, mintegy az „Újszövetség Juditjaként” szemlélve őt, aki „fejét veszi” az ellenségnek. Számos emlék őrzi azt a fajta buzgóságot, amikor Mária képét katonai zászlókra varrták. A legembertelenebb körülmények között is őt jellemző békés anyai gyengédsége azonban a leghitelesebben nem itt mutatkozik meg, hanem leginkább a kereszt alatt, ahol egyszerű tanítványként ő maga is szenvedve tanít bennünket: a gyűlöletre nem a gyűlölet a megfelelő válasz. Az értünk önmagát kereszten feláldozó Fiú végtelen szeretete hatástalanítja egyedül a Gonosz világát. Mária pedig épp ebben működik együtt Fiával.

Jóllehet, a mennybe felvett Szűzanya szintén már a Békesség országában él, mégsem szűnik meg figyelemmel kísérni lelki gyermekeinek evilági viszontagságait és hívni őket, hogy vele együtt járják földi életük zarándokútját a szentek közösségének nagy családjában.

Anyaként maga is békességszerző és egységteremtő. Szívét a mennyei boldogság nem teszi érzéketlenné, hiszen az nem az e világi békeillúzió hamis mámora, hanem Krisztus békéje.

Álljanak előttünk a VI. Pál pápa számára is fontos fatimai üzenetek (ld. Signum magnum kezdetű apostoli buzdítását 1967-ből, melyben ő maga is elrejt számos „fatimai” vonatkozást, és ebben nevezi „Mária korszakának” az akkori időket), és azokból is az első, 1917. május 13-i jelenésben a Szűzanya buzdítása:

Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért, hogy a világ békéjét és a háború befejezését kieszközöljétek!”

Szent VI. Pál pápa a Christi Matri enciklika végén megfogalmazott imájában a Szűzanyát azokért is kéri, akik a konfliktusok szításában aktívan részt vesznek, hogy világosságot és szelídséget nyerjenek, és így térjenek le gonosz útjaikról. A családokat mintegy arra indítja: ne maradjanak csupán elszenvedői a bajoknak, hanem ők maguk – családapák, családanyák és az ártatlan gyermekek, valamint a szenvedők és a betegek, akiknek imái különösen is kincset érnek – tegyenek a békéért a rózsafüzér imádkozása által.

Ennek időszerűségét most, 2025-ben még égetőbb módon vagyunk hivatottak felismerni. Engedjük, hogy a Béke Királynője igazán „rátalálhasson” sokszor békétlenségben vergődő szíveinkre,

és megmutassa nekünk: ő nem valamiféle tetszetős, ugyanakkor tehetetlen „nagy jel” (Jel 12,1) az égen. Hanem nagyon is életszerű jele Isten szeretetének, és van is hatalma segíteni, hiszen Királynő, akit Krisztus Király részesített ebben a méltóságban és küldetésben. Krisztus nem minden szempontból a kezdeti paradicsomi állapotot állítja helyre, hanem annak elvesztett értékeit teljesíti be, újjáalkotva az egész teremtést. Mária már most a mennyei dicsőség boldog állapotának „új Évájaként” működik együtt Fiával, az „új Ádámmal”, hogy üdvösséget és békét nyerjünk.

Hozza el hát az igaz békét számunkra a Béke Királynőjének közbenjárására is Szent Fia, a Béke Fejedelme, aki Felkelő Napunkként azért jön, „hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa” (Lk 1,79)!

Fotó: Fábián Attila (Béke Királynője szobra a Santa Maria Maggiore-bazilikában); portré (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír