A lábak imája

A pannonhalmi bazilikában fából készült, sötétre festett padokban foglalunk helyet a liturgián. Amikor ezek a helyek üresek, jól látható az imádkozó szerzetesek cipői által évek alatt kikoptatott, világos foltok. Minél átimádkozottabb egy ülőhely, annál kopottabb és világosabb a folt a lábunk alatt.

Lábunkkal imádkozunk, valahányszor felkeresünk egy templomot.

Imádság közben nem tesszük keresztbe a lábunkat, nem pihentetjük a padon a lábfejünket, hanem tiszteletünket fejezzük ki összeszedettségünkkel, amikor felállunk, állva időzünk, vagy éppen letérdelünk.

Indiában a szír-malabár rítust követő keresztények tiszteletük és alázatuk kifejezéseként lábbeli viselése nélkül vesznek részt a liturgián. Így tesz Mózes is, amikor az Úr megjelenik neki az égő csipkebokor képében, és arra kéri, vegye le saruját, mert szent helyre tévedt.

A vándor lába iránti gondosság a Szentírásban a szeretet beszédes jele. Ábrahám vizet hozat, hogy az őt meglátogató három vándor megmossa benne a lábát.

Az Úr népe iránti szeretetét azzal fejezi ki, hogy száraz lábbal vezeti át őket a Vörös-tengeren.

Amikor Jézus egy Simon nevű farizeus házában vendégeskedik (Lk 7,36–50), egy bűnös asszony könnyeivel mossa meg Jézus lábát, saját hajával törli meg, megcsókolja, majd illatos olajjal meg is keni. Ez a gesztus a bűnbánat és a Jézus iránti mély tisztelet és szeretet kifejezése, amit az Úr az igazi vendégszeretet példájaként magasztal.

Ebben a történetben is kidomborodik, hogy a másik ember lábának megérintése ritka dolog, és közeli, személyes kapcsolatot fejez ki, vagy hoz létre. Amikor az Úr meglátogatja Lázár nővéreit, Márta sűrű léptekkel sürög-forog, hogy a vendégségbe érkező Jézust ellássa. Nővére, Mária pedig odaül az Úr lábához, és hallgatja szavait. Az utolsó vacsorán pedig maga a Mester mossa meg tanítványai lábát.

Isten ezzel a gondoskodó szeretettel követi lépteimet.

A megtérés útján járhatok, nyári zarándokutam során lábam is imádkozik, lépteim hozzá közelítenek. Mert „égő lámpás lábam előtt igéd, világosság utamnak ösvényén” (Zsolt 119,105).

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír