A szeretett tanítvány közelségével Jézushoz – Nagyböjti triduum Martos Levente Balázzsal (3. rész)

Martos Levente Balázs biblikus tanár, a Pápai Biblikus Bizottság tagja, a Központi Papnevelő Intézet (KPI) rektora eredetileg a debreceni Szent Anna-főplébánián tartotta volna meg a triduumot. Mivel ez most nem volt lehetséges, a főplébánia és a Magyar Kurír közreműködésével hírportálunk YouTube-csatornáján adjuk közre triduumos elmélkedését.

Martos Levente Balázs három tanút „hívott meg” a Szentírásból, hogy beszélgessünk velük, és rajtuk keresztül Istennel. Az első vendég egy különös ószövetségi alak, a prédikátor volt, aki azt üzente, hogy a szívünkben jelen van az Örökkévaló.

Második alkalommal a prófétai irodalom különleges szereplőjéről, a Szenvedő Szolgáról beszélt, akit Izajás próféta könyvéből ismerünk, és benne Jézus Krisztusra ismerhetünk.

Harmadik alkalommal a szeretett tanítványt említette az előadó. Emlékeztetett rá: a Jelenések könyve Jézust nevezi hűséges tanúnak. Talán azért, mert Istenről, az Atyáról hűségesen tanít, és mert egész élete, halála és feltámadása is az örök igazságról beszél. A Jelenések könyve azon íráscsoporthoz tartozik az Újszövetségen belül, amelyeket jánosi iratoknak szoktunk nevezni, és amelyek

nemcsak Jézust nevezik tanúnak, hanem egy láncolatról beszélnek, tanúk soráról, akik egymásnak adják át az igazságot.

Ez az iratcsomag nem csupán emberi értelemben fogalmazza meg a tanúságtétel értékét, a tudás továbbadását, hanem az élő kapcsolatra mutat rá. A tanú valakit megismert és megszeretett, a szívével megértett, és erről tesz tanúságot.

A szeretett tanítványról János evangéliumában olvashatunk. Neki különleges kapcsolata van Jézussal, e kapcsolat révén írja meg egész tanúságtételét. Az evangélium legutolsó fejezetében olvassuk: ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és mi tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. A szeretett tanítvány az egész közösség részéről bizalmat érez, ami tanúskodik szavahihetőségéről is – hangsúlyozta Martos Levente Balázs. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a szeretett tanítvány az, aki Jézus halálának pillanatában is megszólal. Ez olyan jelentős, hogy az evangélium elbeszélése egy pillanatra megszakad.

Az evangélista megáll, és kiszól, hogy az igazság pillanatát megfogalmazza:

„Amikor a katonák Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz folyt ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igaz, amit mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjen az Írás: Csontját ne törjék össze. Egy másik írás pedig azt mondja, Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak.” (Jn 19, 32-37).

Balázs atya kifejtette: egy olyan elbeszélésben, amely eddig a valós eseményeket mondta el, miközben azok jelképes értelmét is feltárta, különösen hat ez a megállás, amikor valaki esküre emeli a kezét, és szinte az élete odaadásával is a teljes hitelességét megmozdítva akarja kifejezni, hogy igaz az, amit most elmond. Amikor János evangéliuma keletkezett, némelyek kétségbe vonták, hogy Jézus, az Isten Fia, valóságos ember is volt. A tanítvány viszont kimondja, hogy Ő valóban meghalt értünk.

A KPI rektora idézte Pilinszky Jánost is: „Minden lélegzetvétel megsebez és leterít valahány szívverés. Különös, hogy a tenger halhatatlan, holott minden hulláma végítélet.” Hozzátette: számára a kijelentés, hogy „Minden lélegzetvétel megsebez…” egyszerre tanúskodik a halálról és a születésről. Amikor valaki megszületik, azonnal felsír. Először érzi a friss levegőt a saját tüdejével, ugyanakkor azt is érezzük, máris fáj az élet, sírva születünk ebbe a világba. És ez a pillanat a haldoklásé is, amikor „leterít valahány szívverés”.

Az Emberfia, aki ott haldoklik a kereszten, zihálva vesz levegőt, talán utoljára, és közben ajándék minden szívverése, nekünk.

A szeretett tanítvány közel volt Jézushoz abban a súlyos pillanatban, hogy vele azonosulhasson. Minden lelkigyakorlat célja, hogy rácsodálkozhassunk Isten egész gazdagságára, és átvehessük Isten szemléletét. Úgy nézhessük a világot, olyan gazdagon, ahogyan csak ő látja, hogy ebben a világban mi is egyenesebben, bátrabban élhessünk.

Balázs atya kiemelte: a szeretett tanítvány Jézusról tanúskodik: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy mindaz, aki Benne él, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) A II. vatikáni zsinat szerint

Isten Fia megtanít minket embernek lenni, hogy az életünk minden erejét arra használhatjuk fel, hogy gyengék legyünk a gyengékkel, erősek a gyengék javára. Hatalmasok és felnőttek a kicsinyekért.

Amikor ez sikerül, akár a legkisebb dologban is, akkor közelebb jutunk annak megértéséhez, hogy mit jelent embernek lenni és hogyan lehet emberként egy másik emberrel és Istennel is találkozni.

A biblikus tanár kifejezte kívánságát, hogy elérkezzünk erre a húsvétra. Az idei húsvét még mindig fájdalmas, hiányos, talán aggodalmakkal terhelt is lesz. Mégis, bízhatunk abban, hogy minden pillanatban, amikor közel kerülünk a másikhoz és megéljük a saját nehézségeinket és odaadásunkat is, akkor az örök húsvét beteljesedik. Martos Levente Balázs így kíván mindenkinek Istentől megáldott, az élet, a feltámadás, Jézus reményével teljes, szép húsvétot.

Fotó: Zuggó Zsolt/Angelus Communication

Bodnár Dániel/Magyar Kurír