Az élet igéje – 2023. március

Nézőpont – 2023. március 1., szerda | 9:00

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.” (Ef 5,8–9)

Pál az Efezusban élő gyülekezetnek ír, amely egy elég nagy és fontos város volt akkoriban, ahol Pál korábban élt, keresztelt és evangelizált. Levele valószínűleg Rómában kelt, a börtönben, 62 körül. A fájdalmas körülmények közepette mégsem arról ír ezeknek a keresztényeknek, hogy hogyan oldják meg a gyülekezetben fennálló problémákat, hanem arról, hogy milyen csodálatos Isten terve a születőben lévő Egyházról. Emlékezteti az efezusiakat, hogy „valaha sötétség voltak”, de a keresztség és a hit ajándéka által „világosság” lettek, és bátorítja őket, hogy éljenek ennek megfelelően.

Pál szerint arról van szó, hogy be kell járnunk egy utat, állandóan növekedve Isten és az ő szerető akaratának ismeretében, nap mint nap újrakezdve.

Arra buzdítja őket, hogy a mindennapi életben is éljenek a hivatásuknak megfelelően: „legyenek mint Isten követői, szeretett gyermekei”[1], szentek és irgalmasok.

„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.”

Mi is, a huszonegyedik század keresztényei arra vagyunk meghívva, hogy „világosság legyünk”, de lehet, hogy alkalmatlannak érezzük erre magunkat a korlátaink és a külső körülmények miatt. Hogy maradhatnánk meg a reményben, amikor a sötétség és a bizonytalanság akar felülkerekedni rajtunk? Pál továbbra is azzal bátorít, hogy a megélt Ige ad majd fényt és tesz képessé bennünket arra, hogy az eltévelyedett emberiségben „úgy ragyogjunk, mint a csillagok a mindenségben”[2].

„Másik Krisztusként minden férfi és nő hozzájárulhat ehhez az emberi tevékenység bármely területén: a tudományban, a művészetben, a politikában. […] Ha ugyanis befogadjuk Igéjét, egyre inkább azonosulunk gondolataival, érzéseivel, tanításával.

Az Ige világossá teszi, hogy mit tegyünk, megmutatja, hogyan tegyük jóvá, ha hibáztunk, visszatérít, ha letévedtünk az egyenes útról. […]

»Régi emberünk«[3] ugyanis mindig kész arra, hogy magába zárkózzon, hogy saját kis személyes érdekeit dédelgesse, hogy elfelejtkezzen azokról, akik elhaladnak mellettünk, hogy közömbös maradjon a közjó vagy a körülöttünk lévő emberiség szükségletei iránt. Szítsuk fel tehát szívünkben a szeretet lángját! Az így megújuló látásmódunkkal körülnézhetünk, hogy észrevegyük, milyen lépésre lenne szükség.”[4]

„Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség.”

A személyesen és közösségileg megélt evangélium fénye reményt ad és megerősíti a társas kapcsolatokat, akkor is, amikor különböző csapások miatt, mint például a covid, egyre nagyobb a fájdalom és a szegénység.

Jun meséli a Fülöp-szigetekről, hogy a járvány kellős közepén az egyik közösség lakóhelyén tűz ütött ki, és több családnak mindene odaveszett. „Bár szegények vagyunk, mégis úgy gondoltuk a feleségemmel, Florával, hogy szeretnénk segíteni. Elmondtam ezt a motoros társaimnak is, bár tudtam, hogy ők is hasonló körülmények között élnek, mint mi. De ez nem tartott vissza bennünket, és nekiláttunk a barátaimmal szardíniakonzervet, tésztát, rizst és más élelmiszert összeadni a tűzvész károsultjai részére. Feleségemmel néha összeszorul a gyomrunk, ha arra gondolunk, hogy mit tartogat a jövő a számunkra, aztán segítségünkre siet ez a mondat az evangéliumból: »Aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.«[5] Nem vagyunk gazdagok, de mindig meg tudunk osztani valamit szeretetből a másikban élő Jézus iránt. Ez a szeretet késztet arra, hogy újra tiszta szívből adjunk, és bízzunk Isten szeretetében.”

Arról van szó tehát, hogy hallgassunk a szívünk mélyén élő világosságra, melynek gyümölcse – a jóság, az igazságosság, az egyenesség – kedves az Úr előtt, és mindenféle beszédnél hatékonyabb tanúságtétel lehet az evangéliumi élet szépségéről.

Ne feledkezzünk el a többiek támogatásának erejéről sem, akikkel együtt haladunk az életszentség útján. A jó, amit kaptunk, a kölcsönösen megélt megbocsátás, az anyagi és a lelki javainknak a megosztása, mind-mind értékes és reményre segítő ajándék, tanúságtétel.

Jézus azt ígérte: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”[6]

A feltámadt Jézus a keresztény életünk forrása, aki mindig velünk van a közös imában és a kölcsönös szeretetben, ő melegíti át a szívünket és világosítja meg az elménket.



[1] vö. Ef 5,1

[2] vö. Fil 2,15

[3] Róm 6,6

[4] vö. C. Lubich, Az élet igéje, 2005. szeptember, Új Város 2005/9

[5] Mk 8,35

[6] Mt 28,20

Szerző: Patrizia Mazzola és az életige csoport 

Forrás: Fokoláre Mozgalom

Fotó: L'Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria