Az Eucharisztia ünneplése 165/8f

A nászmisék három szövegváltozata közül a második áldozás utáni könyörgésében így imádkozunk: Asztalodról részesülve, kérünk, Urunk, hogy akik a házasság szentségében egyesülnek, mindig hozzád ragaszkodjanak, és hirdessék nevedet az emberek között. Krisztus, a mi Urunk által. E könyörgés középpontjában a házasság kötelékében egyesült pár két tagja áll, akik arra kapnak meghívást, hogy ragaszkodjanak a mennyei Atyához, és hirdessék irgalmas gondviselésének tetteit, köztük a saját házassági kapcsolatukat is.

Az Eucharisztia vétele a nászmisén nemcsak őket kapcsolja össze, hanem az egész ünneplő közösséget egyesíti velük. Így az Eucharisztia egységesítő hatásáról beszélhetünk, amely három szinten valósul meg. Az első az egyes ember és Krisztus szentségi egyesülése, a második a házastársak egymással való szövetségi egyesülése, a harmadik pedig az ünneplő közösség és az új házaspár lelki kapcsolata.

Jézus szavai e titkot mélyen kifejezik: „Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.” (Jn 6,55–56)

A szentáldozás arra indít bennünket, hogy imádkozzunk a házaspárokért, azért, hogy ragaszkodjanak az Úrhoz, és tanúságot tegyenek megtapasztalt szövetségi hűségéről. Ez az imádság ugyanakkor nem csupán értük szól, hanem Istenről is, akinek nevét hirdetik szerelmükkel és hűségükkel. Kérésünk tehát, hogy az Úr mindig jelen legyen az életükben, ne csupán a menyegzőjükön, hanem egész házaséletük során: „Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt.” (Jn 2,1–2)

Ugyanakkor hamar felismerjük, hogy a meghívó valójában maga az Úr, aki meghív minket a házasok egymás iránti szerelmének ünneplésére: „Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre…” (Mt 22,2–3)

Innen már csak egy lépés, hogy eszkatologikus távlatból szemléljük e két szentségi egyesülést: „»Örvendezzünk és vigadjunk, és adjuk meg neki a dicsőséget, mert eljött a Bárány menyegzője és a jegyese felkészült! Megadatott neki, hogy ragyogó és fehér gyolcsba öltözzék; a gyolcs ugyanis a szentek igaz cselekedetei.« Ekkor így szólt hozzám: »Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!« Majd ezt mondta nekem: »Ezek Isten igaz igéi.« (…) »Jöjjetek és gyűljetek egybe Isten nagy lakomájára!«” (Jel 19,7–17)

Az áldozás utáni könyörgés teológiai forrásai között megtaláljuk Nagy Szent Vazul és Nüsszai Szent Gergely tanítását:

„Akik házasságban élnek, ha az Úr törvénye szerint viselkednek, semmi sem akadályozza őket abban, hogy a mennyek országának ígéretében részesüljenek. Ha tisztaságban és tiszteletben tartják a házassági kapcsolatot, és kegyesen és jó cselekedetekben élnek, méltóvá válnak Isten hívására.” (Nagy Szent Vazul, Regulae fusius tractatae 73, in PG 31,1023B)

„A házasság célja nem az élvezet, hanem a szeretet, amely által az ember Istenhez emelkedik” (Nüsszai Szent Gergely, De vita Moysis, II, 80 in PG 44,377C).

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír