Bocsa József SchP: Első és utolsó szent királyunk

Sokan nem tudnak semmit utolsó szent királyunk boldoggá avatásáról sem, még kevésbé életéről. Egy száz fős átlag templomi közösség előtt – akik között voltak azért jobban informáltak is – mondtam el ennek az írásnak egy szűkített változatát. A beszéd után néhány kérdést intéztem a résztvevőkhöz: 1. Ki az, aki most hallott először IV. Károly királyunk boldoggá avatásáról? Huszonöten tudtak róla. 2. Ki az, aki most hallott először arról, hogy teste épségben maradt? Tízen tudtak róla. 3. Ki az, aki most hallott először életéről részletesebben? A többség, több mint nyolcvanan. 4. Ki az, aki úgy érzi, hogy megérintette most a lelkét ez a két szent királyunk életéről szóló elmélkedés? Mindnyájan felnyújtották a kezüket.

Papok között nem volt alkalmam még beszélni az életéről. De attól tartok, közülük sem sokan ismerik az életét. Ezért írom most ezt cikket a Magyar Kurírba, és főleg azért, hogy biztassak mindenkit, hogy forduljunk most közbenjáróként ezekben a békét nagyon veszélyeztető időkben Boldog IV. Károly királyunkhoz a békéért, hiszen legfőbb törekvése trónra lépesétől kezdve az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójaként a béke megteremtése volt.

Amikor le kellett mondania a trónról, ezeket a szavakat mondta:

Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt.”

Első és utolsó szent királyunk életéről, történelmi szerepéről elmélkedünk. Az itt elhangzó gondolatok aktualitását két tény adja. Az első az, hogy utolsó királyunk halálának ebben az évben van a centenáriuma. Liturgikus ünnepét október 21-ére tették. A másik aktualitást az adja, hogy Európa és a világ nagyon hasonló helyzetben van, mint Boldog IV. Károly életének utolsó szakaszában. 1916. december 30-án koronázták Magyarország apostoli királyává a Mátyás-templomban.

1922. április 1-jén halt meg száműzetésben, életének 35. évében Madeira szigetén – nemcsak országából, hanem még Európából is száműzve. Uralkodásának öt éve a világháború utolsó évei voltak, és az azt követő zűrzavaros politikai, gazdasági, társadalmi helyzet tömérdek szenvedéssel, amelyet ez a háború Európának és a Föld még oly sok országának és népének okozott.

Szent István királyunk megalapította a királyságot, a keresztény Magyarországot. Boldog IV. Károly halálával és temetésével a magyarság eltemethette a királyságot mint államformát. A kereszténység napjainkban ugyan még él, de halálküzdelmét éli. A háttérből, a rejtettségből egyre inkább a nyílt színre lépnek azok az erők, amelyek halálát és az emberiség rabszolgasorba taszítását akarják.

Mit tud az átlag magyar első és utolsó szent királyunkról? Szent Istvánról talán többet tud. A több mint ezer év alatt bizonyos róla való alapismeretek még a mai kereszténységgel szakító világban felnövő fiatalok tudatában is ott élnek. Boldog IV. Károly utolsó királyunkról viszont alig-alig tudnak valamit még a magukat katolikusnak tartó emberek is.

Mindez köszönhető az első világháborút bemutató tankönyvek szemléletének, amelyeket mindmáig befolyásol Magyarország szocialista-kommunista múltja, és köszönhető annak a szellemiségnek is, amely annak idején nemcsak Magyarországról, hanem még Európából is száműzte Károly császárt és királyt, és szinte damnatio memoriae-ra ítélte, még az emlékét is igyekszik kitörölni népe emlékezetéből, vagy egy negatív, teljesen elhibázott politikát folytató uralkodónak beállítani.

Azt még csak tudják sokan, hogy első szent királyunk jobb keze épségben maradt. Azt viszont vajon hányan tudják, hogy

utolsó szent királyunk egész teste épségben maradt.

Boldoggá avatásának részeként, halálának 50. évfordulóján nyitották fel sírját. Halálakor balzsamozásról szó sem lehetett, mert olyan körülmények között halt meg, tüdőgyulladásban, hogy még arra sem tellett feleségének, hogy vajat kenjen gyermekei kenyerére, és aki halálakor nyolcadik gyermeküket hordozta a szíve alatt. A halálos ágyához végül eljutó orvos már csak azt tudta megállapítani, hogy nem sok ideje van hátra.

Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá, pápaságának végén, 2004. október 6-án. Halála után egy „imaliga” alakult, amely fő feladatának a békéért való imádkozást tekinti. Ők kezdeményezték IV. Károly boldoggá avatását is. II. János Pál pápa keresztnevét (Karol Wojtyla volt az eredeti neve) éppen IV. Károlyról kapta, akinek a seregében édesapja szolgált, és akit nagyon tisztelt. Ez az imaliga most is létezik; fő feladatának a békéért való imádkozást tekinti. Jelenlegi vezetője Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Vértanúink – hitvallóink szerkesztője.

Arról még kevesebben tudnak, hogy mennyi hasonlóság van első és utolsó szent királyunk élete között. Pedig az ezekről való elmélkedés útmutatás a jelenben élő, egyre nehezebb életkörülmények felé tartó magyarság számára is. És nemcsak a magyarságnak, hanem a magyarság történelmi hivatása révén a többi nemzet, nép tagjai számára is. Először fogalmazzuk meg, hogy mi a magyarság fő történelmi hivatása. Annak a lelkiségnek a megélése és továbbadása, amelyet első szent királyunk elindított, és amit utolsó szent királyunk élete tudatos feláldozásáig megélt – számunkra már történelmileg közelebbi időben, ezért jobban dokumentált módon. Szent István családja az első magyar szent család. Istvánt, fiát Imrét szentként tisztelhetjük, feleségét Gizellát boldogként. Megvan a helyük a magyar liturgikus kalendáriumban is. Istvánt, Imrét és nevelőjét, Gellértet Szent László királyunk avatta szentté Székesfehérváron az általa összehívott zsinaton. Ő nevezte Magyarországot először Regnum Marianumnak, Mária országának. Magyarország ezt a címet annak a felajánlásnak köszönhette, amelyet Szent István halála előtt tett. Első szent királyunk a Szűzanyának ajánlotta országát és népeit.

Hogy a Regnum Marianum elsősorban engesztelést jelent, az később bontakozott ki a magyarság történelmének szentjeiben – Szent Margitban, Boldog Özsébben, Boldog IV. Károlyban, Mindszenty József hercegprímásban, aki ezt a címet utolsóként viselte az esztergomi érsekek sorában, és amely a királysággal kapcsolatos fontos közjogi – például a királyt helyettesítő – tisztség is. Itt most csak néhány szentté avatott, vagy boldoggá avatás előtt álló személyt emeltem ki, akik engesztelő életet éltek, és akiknek életéből kiolvasható Magyarország engesztelő hivatása; de folytathatnánk a sort...

A magyarságnak a Szűzanyával való különleges kapcsolatából származik engesztelő hivatása.

Hogy ez mélységeiben mit jelent, azt jól mutatja a Fájdalmas Szűzanya ünnepének zsolozsmája. Ebben Szent Bernát nagyon kifejező szavakkal bemutatja, hogy a Szűzanya mennyire egy volt Szent Fiával a megváltás művének véghez vitelében. Vértanúnak nevezi őt, ami fehér vértanúság. Számtalan egyházi megnyilatkozás pedig a Megváltó társának mondja a Szűzanyát, akit mi magyarok királynőnknek, nagyasszonyunknak hívunk. E nap zsolozsmájának két imaórája is idézi Pál apostol sokszor meg nem értett, jelentéséből kiforgatott szavait, amelyek kulcsmondatai az engesztelésnek: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének az Egyháznak a javára.” Az Egyház pápai enciklika szintjén is (a Miserentissimus Deus enciklika, amely a Jézus Szíve tiszteletről szól) elmagyarázza, hogy Jézus mint az Ő Misztikus Testének, az Egyháznak feje megtett mindent, elszenvedett mindent, ami a megváltásunkhoz szükséges, és hogy nekünk mint az Ő Misztikus Teste tagjainak hasonló szerepet szánt, mint a Szűzanyának, hogy társai legyünk embertársaink lelkének megmentésében minden gyarlóságunk és bűnösségünk ellenére is.

Két szent királyunk, elsősorban utolsó szent királyunk életéről elmélkedünk. Siegfried Lang atya, aki már több mint negyedszázada évenként jön Magyarországra lelkigyakorlatokat tartani, a keresztény magyarság hivatásáról, önazonosságáról szóló könyvében (A magyarság öt-seb titka) elmélkedik arról, hogy a királyság és valójában minden mások szolgálatára rendelt funkció, megbízatás valójában engesztelést jelent. Idézzük gondolatait: „A világi hatalom szent és igazságos gyakorlása a korona hordozóját mindig az Úr keresztútján vezeti, így az uralkodói korona töviskoronává lesz a számára. Az egész teremtett világban minden megbízatás lényegénél fogva a felebarát szolgálatára rendelt. Ahol igazságtalanság történik, ott ez a szolgálat engeszteléssé lesz. Ha a korona hordozója ezt teljesen elfogadja, szentté válik, ahogy ez Magyarország történelme folyamán többször előfordult. Különösen az elején Szent István királlyal és Szent Lászlóval és a szentség hírében álló Nagy Lajossal. Az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly pedig tudta, hogy az európai antikrisztusi hatalmakat csak szabad akaratból vállalt engeszteléssel, életének tudatos feláldozásával tartóztathatja fel.”

Hogy a királyi korona valójában töviskorona, annak tudatában volt IV. Károly királyunk is. Ezt mondta:

Ha valaha visszatérek Magyarországra, úgy azt bizonyára nem uralkodási vágyból teszem. Töviskoronát viseltem eddig, és töviskorona az, amit Magyarország visszaadhat nekem.”

Egy más alkalommal mondja, hogy „a koronázási eskü mindig azt jelentette számomra, hogy a király és a nemzet virágzásban és romlásban egyaránt össze kell, hogy kapcsolódjék.”

Siegfried atya idézi Reinhold Schneidert, aki a náci időkben Hitlerrel és rezsimjével szemben a németekben tartotta a lelket. A királyi koronákról és az egyes európai dinasztiaalapítókról részletesen elmélkedik, Szent István királyunkról és az ő koronájáról is. Ő ír arról is, hogy a királyság tükrözi legjobban minden más államformával ellentétben az emberi lélek képét. Minden embernek saját lelkének országában vagy birodalmában királynak kell lennie.

Az első világháború kirobbantói és „békekötői” sorra megdöntötték az „Isten kegyelméből” uralkodó királyságokat Európában. Ha formailag meg is maradt több országban a királyság intézménye, az már nem Isten kegyelméből, nem Isten törvényeire figyelő és azokat alkalmazó királyság maradt, hanem emberi uralmi igényeket szolgáló királyság. IV. Károly királyunknak is felajánlották, hogy hasonló feltételekkel megtarthatja uralkodói hatalmát, királyi koronáját, de ő ezt válaszolta: „Istentől kaptam a koronát, nem kaphatom vissza az ördögtől!” Egy másik alkalommal: „Sohasem fogom koronázási eskümet megszegni. Szent István koronája számomra szent. Életemet elvehetik, de az eskümet és a Szent Koronát soha!” IV. Károly tudta, hogy mit jelent a Szent Korona viselése, és bizonyára azt is, amiről R. Schneider elmélkedik: Szent István király azzal, hogy koronáját a Szűzanyának ajánlotta, talán hosszabb időre szóló uralmat alapított, mint némely más uralkodóházak szerencsésebb őse. Koronájának erejében még most is uralkodik, ő a tulajdonképpeni király, az igazi birtokosa a magyarországi hatalomnak.

Az igazi szentek, még ha királyok is, számunkra, hétköznapi emberek számára sem elérhetetlen magasságokban trónolnak, hanem életük példakép számunkra is. Ilyen példakép nemcsak első szent királyunk családi élete, hanem utolsó szent királyunké is.

Liturgikus emléknapja október 21-e. Ez nem halálának, hanem házasságkötésének évfordulója. Azáltal, hogy erre a napra került liturgikus ünneplése, példás házaséletére irányítja az Egyház a figyelmet, valamint arra, hogy a szentté válás egyik útja a házasságban is lehetséges.

1887. augusztus 17-én született alsó-Ausztriában. Édesapja Ottó főherceg (Ferenc József unokaöccse), édesanyja Mária Jozefa szász királyi hercegnő; a Koháry család révén magyar vér is csörgedezett az ereiben. Az utolsó magyar király Koháry Mária Antónia dédunokája volt, így valódi rokonság fűzi számos magyar főúri és köznemesi családhoz is. Édesanyja, Mária Jozefa mélyen hívő katolikus volt, fiát is így nevelte. Már kisgyermekként kialakult benne az érzékenység mások szenvedései iránt.

24 éves korában, 1911. október 21-én feleségül vette Bourbon-Pármai Zita hercegnőt. Házasságuk szerelmi házasság volt. Károly Mariazellben kérte meg a kezét, a Szűzanyára bízták magukat. Közös életcéljuk Károly szerint: „Mostantól egymást kell kölcsönösen az égbe vezetnünk!” Nyolc gyerekük született. Gyermekeik nevelésében – a Habsburg családi szokásokkal szemben – a szülők is aktívan részt vettek, a színvonalas oktatás mellett boldog, szeretetteljes légkört biztosítottak számukra. A király egyik utolsó kívánsága az volt, hogy halála után gyermekeit magyar bencés szerzetesek neveljék. Történészeknek lenne a feladata, hogy családi életének részleteire vonatkozóan is kincseket bányásszanak ki utolsó szent királyunk családi életéből, és azokat ne csak konferenciákon adják elő és szakfolyóiratokban publikálják, hanem népszerűsítő formában is, aprópénzre váltva, úgy, hogy sokakhoz eljuthasson, mindenki tanulhasson belőle. Az ilyen kiadványok megszületésében Egyházunk is szerepet kellene, hogy vállaljon.

Szép részleteket tudhatunk meg Kovács Gergely Boldog Károly élete című tanulmányából életének utolsó pillanatairól. „Halála előtt megáldotta nyolcadik gyermekét, a »könnyek hercegnőjét«, akinek születését már nem érhette meg. Feleségének ezt mondta: »Hogyan panaszkodhatnánk, amikor minden vágyunk Isten akaratának teljesítése, és abban, ami velünk történik, nem lehet nem felismerni Isten jó szándékát és a mi földies gondolkodásunkon túlmutató terveit! Minden úgy van jól, ahogy van!« Életeszményét pedig így fogalmazta meg: »Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.«”

 

*

Sokan kérdezik, miért engedte meg Isten ezt vagy azt az életemben: hogy rákos legyek, hogy elveszítsem fiatalon a férjemet, vagy a feleségemet; miért haltak meg a szüleim, akiket annyira szerettem; vagy miért halt meg testvérem, gyermekem olyan fiatalon, pedig én igyekeztem Isten törvényei szerint élni. Miért pont velem történtek ezek?

Az ilyen kérdésekre hadd válaszoljunk első és utolsó szent királyunk életéből vett kérdésekkel. Miért engedte meg Isten, hogy a lehetséges trónörökösök ne érjék meg királlyá koronázásukat, és köztük Szent Imre is fiatalon meghaljon? Miért engedte meg Isten, hogy Szent Istvánnak nem maradt saját magvából utódja? Miért engedte meg Isten Szent István feleségének, Boldog Gizellának, hogy el kellett menekülnie férje halála után a saját hazájává is vált Magyarországról? Miért engedte meg Isten, hogy utolsó királyunk fiatalon, nyolc gyermeket árván hagyva haljon meg? Miért engedte meg Isten, hogy az Isten kegyelméből való királyságokat megdöntsék, és ezután nyers hatalmi érdekeket érvényesítő uralkodók legyenek, és Magyarországnak se legyen többé ilyen királya? Miért engedte meg Isten, hogy két világháborút is megéljen az emberiség, és miért engedi meg most, hogy a harmadik világháború küszöbére jusson? Miért engedi meg a temérdek szenvedést, amiben sokaknak része van a világban, és amelyek ránk is várnak?

E kérdéseknek egy részére kellő történelmi távlatból talán már sejtjük a választ. Ha a magyar trónörökösök, köztük Szent Imre nem haltak meg volna olyan fiatalon, talán nem ajánlotta volna Szent István a koronáját a Szűzanyának, és nem lenne Magyarország a Szűzanya különleges tulajdona, nem lenne Regnum Marianum, a Szűzanya engesztelő országa. Sőt a magyarság teljesen el is tűnhetett volna a történelem színpadáról, ahogy sok más kis néppel történt. Ha nem lennének ezek a nehézségek, amelyekben most van Európa és Magyarország, talán még mindig aludnánk és lubickolnánk a jólét tespedtségében, és nem kezdenénk ébredezni, nem kezdenénk komolyan imádkozni, nem kezdenénk megtisztulni, és nem kezdenénk lassan-lassan azzá válni, aminek Isten elgondolt minket, nem kezdenénk komolyan venni engesztelő hivatásunkat.

Más kérdésekre még nem tudjuk ilyen konkrét formában a választ. De általánosságban tudhatjuk mégis. Nemrég találkoztam egy 90 éves hölggyel, aki még ilyen idős korában is fiataloknak szervez nyaranként táborokat. Azt mondta nekem: „talán azért tart még meg engem Isten, hogy elmondjam a fiataloknak, hogy Isten minden nehéz helyzetből, amivel az életben szembe kerülünk, jót, egy nagyobb jót tud kihozni, ha bízunk Benne”.

Pál apostol ezt írja Timóteusnak: „Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben!” (1 Tim 2,1–2).

Néhány éve feloldották a levéltári titkosítást az első világháború előtti német és orosz uralkodóház levelezéséről. Ezekből a levelekből az látszik, hogy egymással nagyon jó, rokoni kapcsolatban is voltak, de mégsem tudták megakadályozni, hogy egymás ellen uszítsák népeiket. Kiknek volt ez politika érdeke? Azoknak, akik féltek attól, hogy az orosz nyersanyagkincsek és a német precizitás egyesülésével egy olyan politikai egység jön létre, amelytől tartaniuk kell.

Mi zajlik most itt körülöttünk? Egymásnak uszítják Európát és Oroszországot. Ezt kellene megakadályozni! A tisztán látó és jó szándékú politikusok dolgoznak ezen. De az ő erejük kevés ehhez. A béke és a józan megoldások megtalálásához óriási imaháttérre van szükségük.

Mit mondott Boldog IV. Károly? „A koronázási eskü mindig azt jelentette számomra, hogy a király és a nemzet virágzásban és romlásban egyaránt össze kell, hogy kapcsolódjék.” Itt van a magyarság engesztelő hivatása egy politikailag is sürgető megélésének, végső kibontakoztatásának a lehetősége, sőt szükségessége.

Boldog IV. Károly az imádság embere is volt. Különösen tisztelte az Oltáriszentséget gyerekkorától fogva. Minden lakóhelyén volt egy magánkápolna, ahol az Oltáriszentséget őrizték. Éjszakánként gyakran imádkozott egyedül az Eucharisztia előtt. Ezáltal is megélte a magyarság engesztelő hivatását. Pál apostol Timóteushoz írt szavai is az engesztelő hivatás megfogalmazásai. Végezzünk imát, könyörgést, esedezést és hálaadást a királyokért (ma talán helyettesíthetjük a királyokat politikusokkal) és minden emberért!” Imádkozzunk minden emberért, hogy a rájuk szakadó nyomorúságban kétségbe ne essenek, hogy öngyilkosok ne legyenek, hogy el ne kárhozzanak, hogy üdvözüljenek. És imádkozzunk a politikusokért, a politikacsinálókért is, hogy a tisztességesek és jó szándékúak ellenálljanak azoknak a törekvéseknek, amelyek Európa népeit egymással szembe állítani törekszenek. Imádkozzunk, végezzünk könyörgéseket, esedezést, vagyis imádkozzunk kitartóan, böjtöket, áldozatokat is vállalva azért, hogy a gonoszok tervei ne sikerüljenek! Hála Istennek megindult egy ébredés Magyarországon és a világ több országában, hogy megvívjuk azt az apokaliptikus méretűvé növekedett szellemi harcot, amelyet most meg kell vívnunk, mert ezen múlik nemcsak Magyarország, hanem Európa, sőt az egész Föld jövője is.

Magyarország évszázadokon keresztül Európa védőbástyája volt. Imádkozva és puskát, kardot is kézbe véve küzdött az Európát fenyegető iszlám ellen. A fegyveres harc folytatása ma teljesen esélytelen, de a szellemi harc nagyon is folytatható, mert az átível a politikai határokon. A kis Dávid le tudja győzni ma is Isten erejével az óriás Góliátot. Ez a hit ad erőt kitartó, áldozatos imáinknak.

Befejezésül idézem Siegfried atya gondolatait könyvéből:

Magyarország nagysága és hivatása ma újból a harc, de ez szellemi harc, az engesztelés és az áldozat harca, az ima keresztes hadjárata, hogy a Szeretetláng segítségével megvakítsa és legyőzze a sátánt.”

A Magyarországról elindult és szinte az egész világon elterjedt Szeretetláng engesztelő lelkiség egy kis imáját, amely az engesztelő hivatás megfogalmazásának egyik leggyönyörűbb gyöngyszeme, és egybe az egyik legerősebb fegyver:

„Imádott Jézusom! Lábunk együtt járjon! Kezünk együtt gyűjtsön! Szívünk együtt dobbanjon! Bensőnk együtt érezzen! Elménk gondolata egy legyen! Fülünk együtt figyeljen a csendességre! Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon! Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.”

Források, felhasznált irodalom:

Boldog IV. Károly király – https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldog-iv-karoly-kiraly és az itt idézett írások.
http://www.origo.hu/itthon/20161128-kormany-magyarsag-semjen-iv-karoly-minden-kockazatot-vallalt-a-bekeert.html
https://www.magyarkurir.hu/kultura/karoly-100-csaszar-es-kiraly
P. Láng Siegfried M. ORC: A Magyarság öt-seb titka A keresztény magyarság önazonossága, Mária tulajdonának és örökségének öt hivatása és feladatköre (Stella Maris Alapítvány, 2003)
Szeretetláng Lelki Napló (Szent István Társulat, 2010, Erdő Péter által imprimaturral és nihil obstattal ellátva)

Szerző: Bocsa József SchP

Fotó: Lambert Attila; Magyar Nemzeti Múzeum; Mindszentyalapítvány.hu; Thaler Tamás

Magyar Kurír