Tízből csak két osztályban nincs kortárs zaklatás – Jármi Éva pszichológus előadása a bullyingról

Mi a bullying? Miért kell foglalkozni vele?

Sok szülő csak sejti, gyermeke min megy keresztül, kortársai milyen hatást gyakorolnak rá – de jellemzőbb, hogy a fiatal eltitkolja belső küzdelmeit. Jármi Éva előadása éppen ezért nagy erővel hatott: a bullying szakértője hitelesen mutatta be, milyen elképzelhetetlenül bántó helyzeteket él át sok gyerek, mi ennek az oka, és mit lehet tenni ellene szülőként, pedagógusként.

Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) kutató oktatója majdnem húsz éve foglalkozik a kortárs bántalmazás témájával, az Oktatási Hivatal és más szervezetek módszertani fejlesztéseiben is részt vesz.

Elsőként a bullying fogalmát járta körül, melyet szoktak fordítani úgy, mint iskolai bántalmazás, kortárs bántalmazás, iskolai zaklatás, megfélemlítés, terrorizálás, de ezek a szavak nem teljesen jól fedik a jelenséget. A bullying tankönyvi definíció szerint az, amikor egy vagy több diák egy másik diáknak durva és kellemetlen dolgokat mond, vagy olyat tesz vele, amit ő nem akar.

A valóságos szituációkban a szisztematikus bántást nevezzük bullyingnak, amikor rászállnak valakire, szándékosan fájdalmat okoznak neki.

A célszemély, az áldozat nincs abban a pozícióban, hogy megvédje magát. A másik erősebb, jobb a beszélőkéje, népszerűbb, jobb a tanulásban. A helyzet újra és újra előáll, heti rendszerességgel. Az egyes esetek apróságnak tűnnek, de a rendszeresség miatt lesznek súlyos, sokszor tragikus következményei, ugyanúgy, mintha a gyereket egy nagy trauma érte volna. Éppen ezért fel kell lépni az iskolai bántalmazás ellen.

Az előadó kitért arra, hogy 10 éve egy magyarországi felmérés során kiderült, az áldozatok a gyerekek 10–15 százalékát teszik ki, de csupán 10-ből két osztályban nincs bullying. Nemcsak az áldozatoknak, hanem a többieknek is szükségük van arra, hogy megszűnjön a bántalmazás.

A bullying formái

A fizikai bántás ritkább, és inkább a kisebb fiúkra jellemző. A szóbeli bántást minden korosztályban művelik fiúk, lányok egyaránt, és ezzel akár felnőttkorig tartó károsodást lehet elérni, ugyanakkor nagyon könnyű kibújni a felelősség alól: „nem is mondtam ilyet”, „nem azt akartam mondani…” Jármi Éva rámutatott:

a legtöbb intézmény érzékenyen reagál a fizikai atrocitásra, de igencsak kevés házirendben kerül a szavakkal történő bántás hasonló kategóriába, mint a fizikai.

Éppen ezért a gyerekek nem ütnek, hanem beszólnak; nem trágárul, hangosan, hanem halkan, de mérgezően. Jellemző, hogy amikor az áldozat már nem bírja tovább, és kirobban, még őt kap büntetést.

Létezik kapcsolati bántás is. Akit így bántanak, azt nem zaklatják, hanem nem szólnak hozzá. Főként a lányok önértékelése múlik a visszajelzéseken, éppen ezért a lányok körében ismerős ez a forma. A cyberbullying az online térben történő bántalmazás. Ide tartozik a személyiséglopás, a megfélemlítés, a zaklatás, a kibeszélés, a becsapás, de az is, ha valakit kitesznek egy online csoportból, és kiközösítik.

Honnan tudjuk, hogy valami zaklatás, vagy nem az?

A szülők, pedagógusok jellemzően négy esetben tanácstalanok, hogy zaklatással állnak-e szemben.

Az egyik, amikor a gyerek túlreagálja a helyzetet, úgy gondolja, kiközösítik, pedig csak egy barátságba nem fogadják be. Kétségtelenül szenved ettől, de a másik barátságának az elutasítása attól még nem bullying.

A másik eset ennek éppen az ellentettje: mindenki látja, hogy a gyereket bántalmazzák, de ő azt hiszi, hogy ez barátság, viccelődnek csak vele. Általában fiúkra jellemző ez, és néha egészen elfajulhatnak a csicskáztatások. A szülő nem tudja, mivel tesz jót, ha meghagyja a gyerekét abban a tudatban, hogy a társai csak szórakoznak vele, vagy ha ügyet csinál belőle. Ilyen esetben sokszor előfordul, hogy a bántalmazottnak pszichoszomatikus tünetei lesznek, nem alszik, hányingere támad, amikor indulni kell az iskolába, fáj a hasa. Nem engedi be a tudatába, mi történik vele, a teste viszont jelez.

Mivel nem abba a korosztályba tartozunk, nehéz megállapítani, hol a bullying és egy ártalmatlan vicc határa a gyerekközegben.

Ha azonban valakit a méltóságában sért a vicc, az már biztosan nem ártalmatlan.

Léteznek olyan helyzetek is, amelyek a többiekből elkerülést váltanak ki, például ha valaki büdös vagy valamilyen gusztustalan szokása van. Ilyenkor jogos lehet az elutasítás, de olyan reakciót már nem engedhetünk meg, amivel kiközösítjük, fájdalmat okozunk neki.

Jármi Éva arra is kitért, mennyire nehéz megállapítani, hogy valamit szándékosan tettek, vagy nem szándékosan. Sokszor mellélövünk ennek a megítélésében, főként neurodiverz vagy traumatizált gyerekek esetében, és hajlamosak vagyunk mindent bullyingnak tartani. (A neurodiverz kifejezés azt jelenti, hogy az egyén agyműködése, információfeldolgozása és szociális reakciói eltérnek a „tipikustól”, azaz a többségitől, amit neurotipikusnak nevezünk. Ernyőfogalom, amely alá többek között az következő állapotok tartoznak: autizmus, ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar), diszlexia, diszkalkulia, Tourette-szindróma – a szerk.)

A gyerekek üzenetváltásai – sokkoló, ami megtörténik köztük

Az előadó online bántalmazásra mutatott példákat az Életre kelt chatek online YouTube-sorozat segítségével, melyben színészek nyolcadikosok valós üzenetváltásait mutatják be. Talán sejtjük, hogy a gyerekek képesek a testalkata miatt bántani valakit, a kegyetlenség mértékével azonban már nem vagyunk tisztában, és azt sem gondolnánk, milyen agyafúrt, megtévesztő módszerekkel tudnak kikényszeríteni intim képeket egymástól, hogy ezekkel visszaéljenek – ami már bűncselekmény.

Jármi Éva elmondta, egyre hamarabb jelentkezik ez a jelenség, már akár másodikos általános iskolás korban. Nem tudjuk elég hamar mondani a gyereknek, ne készítsen és küldjön ilyen képeket; a kortársak hatása erősebb. Az intim képeket a fiatalok viccelődésből, rosszindulatból, akár bosszúból közösségi felületeken, csoportokban nyilvánosságra hozzák. Az áldozat, ha szembesül azzal, mi történik a háta mögött, pszichiátriai szintű szorongásos állapotba kerül. Folyamatosan az jár a fejében, kihez jutott el a kép, ki mit gondol róla, mi lesz ennek a vége. A szülőtől nem mer segítséget kérni, mert szégyelli az egészet, és úgy érzi, hogy ő indította el a lavinát, pedig megmondták neki, ne készítsen ilyen fotót magáról.

A szakpszichológus hangsúlyozta, ez az az eset, aminek a legsúlyosabb következményei lehetnek, aláássa a bizalmat, az önértékelést. Nagyon fontos, hogy szülőként mit mondunk azokról, akikkel ez megtörténik, mert azt veszi magára a saját gyerekünk is.

Mindig ki kell mondanunk a gyerekünknek, és nem szabad evidenciaként kezelni: „Bármi történik, bármekkora hülyeséget csináltál, én itt vagyok akkor is veled.”

A fiataloknak azt is meg kell tudniuk, hogy az intim képpel való visszaélés bűncselekmény. Ezt viszont úgy érdemes intézni, hogy ne a felnőtt korosztály, hanem a kortársak ismerjék fel: ez nem oké, hanem bűncselekmény.

A kortárs-orientáció termeli a bullyingot

Miért csinálják ezt a gyerekek? A fő motiváció az erőfitogtatás, az elismerés kikényszerítése. Egyre többen akarnak domináns pozíciót elérni a kortárs közösségben, begyűjteni, amit nem kaptak meg a családban. A gyerekeknek biztonságra és elismerésre van szükségük, de a Z generációs szülők szoronganak, nem tudnak csillogó szemekkel nézni rájuk. Így azok a kortársaktól akarják begyűjteni mindezt.

Máté Gábor és Gordon Neufeld A család ereje című könyvében olvasható a kortárs-orientáció fogalma. A kortársorientált gyerek már serdülőkor előtt úgy viselkedik, mint egy kamasz. Neki nem a felnőtt a minta, hanem a haverok, ők diktálnak.

A kortárs-orientáció azt eredményezi, hogy a szülőknek és a felnőtteknek elvész a nevelési ereje az iskolában, sőt már az óvodában is.

A kortársorientált osztályokban, csoportokban káosz uralkodik, nem lehet fegyelmezni. Egy ilyen gyerek bármit megtesz az elismerésért, de igazából nem hisz abban, hogy megkapja. Így inkább kikényszeríti, mert úgy még mindig jobb, mint a semmi. Sok gyerek pontosan tudja, ha lazít a gyeplőn, elpártolnak tőle, mert nem szeretik igazán, csak úgy csinálnak, mintha szeretnék.

Mit tehet a pedagógus, a szülő?

Ha a kortárs-orientáció dühöng (vagyis a csoportban a felnőtt tekintélye teljesen meggyengült, és a gyerekek viselkedését kizárólag a „falka” íratlan szabályai diktálják – a szerk.), és a pedagógusra senki nem hallgat, fifikásabb módszertanokra, megközelítésekre van szükség. Az iskolai és óvodai csoportos foglalkozásokon például olyan helyzeteket teremtenek, amelyekben a gyerekek mondják ki mindazt, amit üzenni szeretnének a felnőttek nekik. Így azt gondolják, az a csapat döntése.

De hogy lehet a kortársorientált gyereket visszahódítani a családba? Jármi Éva Neufeld könyve alapján ajánlotta, hogy nyaralásra ne hívjunk egy másik családot, mert azzal azt tanítjuk, hogy mindenki csak a kortársával van jó viszonyban. Inkább utazzunk családként együtt.

Sok szülő próbálja felkészíteni a gyerekét, hogy ne váljon áldozattá a bullying során. De nem az áldozatot kell megtanítani, hogyan védje meg magát, mert képtelen erre a túlerővel szemben. A közösség tagjait kell rávenni, hogy erősítsék meg a célszemély védelmi erejét. Így már hatékonyan fel tudnak lépni a bántalmazóval, csatlósaival és támogatóival szemben.

A prevenció célja, hogy a közösség normái mindenki számára fontosak és elfogadottak legyenek.

Például: „Nem hagyjuk, hogy a 6. c-ben bárkit bántsanak. A 6. c-ben vagy, a piszkálódást felejtsd el, mi nem vagyunk kíváncsiak az ilyen viselkedésre.” Ez az, ami valóban működik.

A szülő annyit tud tenni, hogy jelen van a gyereke mellett érzelmileg, támogatja őt.

Abból még ritkán született jó, ha felveszi a kapcsolatot a bántalmazó gyerek szüleivel. Ha még egyet is értenek, az a szülő sem fog tudni hatni a gyerekére. Ugyanígy nem segítenek az önvédelmi sportok sem. A helyes stratégia: odahajolni a gyerekhez, jelen lenni mellette érzelmileg. Nem kell megoldani a problémát, mert ha tanácsokat adunk, azzal csak azt sugalljuk, hogy ő a helyzet kulcsa. Ha pedig a gyerekünk az, aki bántott valakit, ne gondoljuk, hogy borzalmas szülők vagyunk.

A bullying a csoportról szól. Sok gyerek azért megy bele, mert fél a fő bántalmazótól.

Erősítsük az empátiát a gyerekben, de nem szabad bocsánatkérésre sem kényszeríteni.

Jármi Éva biztatott, hogy az iskolákban dolgozzanak ki protokollt a zaklatással, bántalmazással szemben, és bátorítsák a gyerekeket, hogy semmilyen bajuk nem származik abból, ha jelzik ezeket. Legyen benne, miért felelős a gyerek, hogyan kell jelezni, mit kell tenni, ha felismerik a bántalmazást. Fix eljárásrendre és prevenciós foglalkozásokra van szükség, mint ami például a Szent Gellért Iskola honlapján, a Biztonságos iskola aloldalán is olvasható.

A szülők kérdései során előkerültek még olyan témák, mint a közösségi médiahasználat és a bullying kapcsolata, a szülők közössége és az alfa generációs gyerekeik közötti hídépítés kiemelkedő szerepe. A bizalmi osztálylégkör, az elfogadott felnőtt vezető, az érzelmi intelligencia fejlettsége nagyon sokat számít, hogy ne legyen bántalmazás a gyerekek között.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír