Erősíteni kell Egyházunk közösségi és missziós jellegét – Interjú Veres András püspökkel

– Püspök atya! Jóllehet Erdő Péter volt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében – nevezzük így – a „házigazda”, de a Szentatya látogatása nem csak Budapestnek szólt, hanem egész Magyarországnak. A Katolikus Egyházat pedig püspökkari szinten éppen te képviseled. Most pedig ezt a látogatást megköszönni jöttetek a Szentatyának. Öt hónap távlatából mit köszöntetek meg neki?

– Pusztán a tényt, hogy eljött. Maga is emlékeztetett bennünket, hogy „második alkalommal voltam Magyarországon”. Azt gondolom, hogy ezt ő is egy gesztusnak tartja, mi pedig büszkék lehetünk rá, hogy Magyarország az az ország, ahová másodszor is ellátogatott a Szentatya – rövid időn belül ráadásul –, és meg szerettük volna köszönni azt, amit nekünk adott. Tehát azt gondolom, hogy a Magyar Katolikus Egyháznak az ő jelenléte lelkileg hatalmas erőt adott, másrészt pedig az egész országnak. Hiszen ha valaki részese volt ennek a látogatásnak, akkor tapasztalhatta azt, hogy béke volt az országban. Három-négy napig a politikusok is hallgattak, a csatározások megszűntek, egy igazi, csak a Szentatyára figyelő magatartás volt az egész városban; a Szentatya többször is átutazta rendőrségi fölvezetéssel a várost, ahol az emberek – nemcsak kicsi gyerekek, felnőttek is, látszott, hogy turisták is többen – megálltak, és integettek, tudták, hogy a Szentatya halad itt el, még akkor is, ha nem mindig tudták, hogy melyik autóban közlekedik a Szentatya. Viszont az is egy nagyon nemes gesztus volt a részéről, hogy időnként letekerte az ablakot, és kiintegetett az ott elhaladóknak. Tehát egyrészt örültünk, hogy ennyire jól érezte magát, másrészt pedig örülünk annak, hogy tudott olyan üzenetet hagyni a papság, a szerzetesség, a fiatalok, a szegények számára, az egész ország számára, amely nekünk szólt, de nem csak nekünk. Úgy ítélem meg, hogy jó néhány beszédét ha valaki most újra elolvassa, akkor láthatja, megérezheti belőle, hogy egész Európának, sőt, az egész világnak szóló üzenet volt benne.

– Gondolt-e arra a püspöki kar, hogy a Szentatya tanításából, amit kis könyv formájában kiadtak immár, valamilyen módon programot állítsanak össze, ami egyfajta orientációt jelenthet az egész Magyar Katolikus Egyház számára?

– A piaristák már megtették, és egy nagyszerű könyvet állítottak össze. Nagy elismeréssel vagyok irántuk, mert látszik, hogy didaktikailag is egy jól felépített könyvet készítettek. Ugyanakkor tudom személyesen, hogy jó néhány hittanár a nyári tábort ezeknek a beszédeknek egy-egy gondolatából kiindulva tartotta meg. Voltak, akik a Szentatyának az ifjúsághoz intézett egész beszédét feldolgozták a tábor folyamán. Ez mindenképpen pozitívum. Jelenleg egy nagyon díszes, fényképekkel bőven illusztrált könyvet akarunk kiadni a Szentatya látogatásáról. Ez az első lépés, de azt gondolom – ahogy magunk között, püspökök megbeszéltük –, hogy az elkövetkezendő időkben papi rekollekciókon, továbbképzőkön is ezeket a beszédeket, legalábbis a nagy témaköröket vesszük sorra. Ezzel elősegítjük majd azt is, hogy a papok is a hívek számára a vasárnapi prédikációkban ezeket a beszédeket fogják elemezni. Nagyon gazdag üzenetet hordoz mindegyik beszéd. Azt gondolom, hogy lesz mit földolgozni, és mindenféleképpen akkor lesz ennek igazán hatása, hogyha nem csak értelmünkkel, hanem szívünkkel és akaratunkkal is mellé állunk, hiszen szinte programbeszéd némelyik, tehát

a gyakorlatban el kell indulnunk megtenni, amire a Szentatya biztatott bennünket.

Hiszen ahogy ő mondta, egy olyan helyen élünk Európában, amely mindenféleképpen híd lehet több szempontból is.

– A Szentatya beszédei tükrében hol vannak komoly lemaradásaink, amelyekkel becsületesen szembe kell néznünk?

– Azt gondolom, hogy a közösségi egyház vonatkozásában nagyon le vagyunk maradva. A kommunizmus megtette a maga hatását, hogy éket vert a papok közé, papok és püspökök közé, nemegyszer a papok és a hívek közé. A hívek is jó néhányan egy kicsit félelemmel éltek. Megmaradtak az Egyházban, de egy kicsit visszahúzódottan. Ezt

a közösségi szemléletet kell mindenféleképpen erősítenünk, és nem utolsósorban az Egyház missziós jellegét.

A Szentatya is lépten-nyomon szólt, hogy üzenetet kell vinnetek, prófétai küldetésetek van. Meg kell értenünk végre, hogy az Egyház alaptermészete a missziós ügy, másképp nincs értelme az egyházi létnek. Szoktam idézni a zsinatot, hogy „azért van Egyház, mert van küldetése”, és nem fordítva. Tehát ezt a küldetést kell aprópénzre váltanunk, és ez egyéni szinten is, plébániai szinten is, országosan is, azt gondolom, hogy bőséggel ad feladatot számunkra. Különös tekintettel arra, hogy látjuk, hogy a szekularizáció nagyon-nagyon erősen terjed Európában, a világban, és ilyenkor maguknak a keresztényeknek is kell egyfajta megerősítés. És amikor ezt együtt tesszük, azzal a céllal, hogy másokkal is megismertessük az evangélium örömét, akkor mi magunk is erősebbé válunk a hitben.

– A Szentatya meghallgatott benneteket, hogy megköszöntétek az egész magyar Egyház nevében a látogatását. Mi az, amit elmondhatsz még abból, amit nektek mondott?

– Mindenféleképpen az nagyon nagy örömmel töltött el mindnyájunkat, hogy amikor szóba jött, Ukrajnából még ma is nagy számban érkeznek a menekültek Magyarországra, akkor azt mondta, hogy a magyarok „nagyvonalúsága”, jószívűsége nagyon-nagyon fontos a mai világban, tegyük ezt. És azt gondolom, hogy ezt minden magyar felé továbbítanunk kell. Hiszen egyrészt akik ott, a határhoz közel élnek, a befogadásban is élen járnak a Katolikus Karitász vezetésével. Másrészt azok számára, akik odaát, Kárpátalján a keletről érkezett ukrán menekülteket fogadták, a Karitászunk folyamatosan visz segélyszállítmányokat, az ő megerősítésükre – ezek nagyon fontos gondok, és ezt a nagyszívűséget a magyaroknak érvényesíteniük kell.

A másik dolog, amit szintén szívesen megosztok: említettem a Szentatyának, hogy

jövőre, egy évvel a látogatása után, szeretnénk egy nemzeti zarándoklatot szervezni,

és valószínűleg több százan jövünk majd. Szeretnénk a Szentatyával találkozni. Mondta, hogy nagyon örül neki, beszéljük meg az illetékessel, hogy vésse be már most a magyarok jelenlétét a kihallgatások sorába, és nagy örömmel fog találkozni újra a magyarokkal.

– Örülök ennek a hírnek. A több százat én egy picikét hadd kerekítsem fölfelé. Emlékszem a régi időkre, amikor II. János Pál pápa látogatásai után jött egy nagy, köszönő nemzeti zarándoklat, több ezren jöttek, még különvonattal is. Remélem, most sem maradunk el.

– Ma már megváltozott egy kicsit a világ, azért gondoljunk arra is, ma már Rómába elutazni nem olyan nagy dolog, de valószínűleg a vallásilag elkötelezettebb emberek fognak inkább csatlakozni ehhez a zarándoklathoz. De annak is van bennem egy kis halvány reménye, hogy ahogy a látogatáskor meglátszott, hogy nem csak a vallásos emberek és nem csak a katolikusok örültek a pápa jelenlétének, ugyanúgy most is a testvéregyházak részéről is sokan fogják érezni annak a vágyát, hogy részt vegyenek velünk ezen a köszönő, hálaadó zarándoklaton.

– Püspök atya, kedves András! Köszönöm a beszámolót. További jó munkát!

– Köszönöm szépen.

Szerző: Vértesaljai László SJ

A hangfelvételt lejegyezte: Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír