Felföldi László püspököt egyházmegyéjéből papok, püspöki munkatársak, intézményvezetők kísérték el a zarándoklatra, mely nagyon gazdag, színes programot foglal magába. Rengeteg pap érkezett Rómába a világ minden tájáról.
A pécsi megyéspüspök ma, június 26-án paptársaival együtt részt vett a Szent Péter-bazilikában a közös szentmisén, amelyet a dél-koreai Lazarus Jo Hungszik (You Heung-sik), a Papi Kongregáció prefektusa mutatott be. A nap folyamán pedig lehetőségük volt elzarándokolni a szent kapukhoz is. Este részt vesznek a virrasztáson a Szent Péter-bazilikában, amelyet Rino Fisichella érsek, az Evangelizáció Dikasztériumának proprefektusa vezet.
Tegnap, június 25-én este püspökök vezetésével katekéziseket tartottak a papoknak Róma különböző templomaiban, nyelvi csoportok szerinti beosztásban.
Holnap, június 27-én részt vesznek a reggel 9 órakor kezdődő, papszenteléssel egybekötött pápai szentmisén a Szent Péter-bazilikában.
Felföldi László püspök elmondta, hogy paptársaival együtt felkeresték Róma nevezetes helyeit, például a Santa Maria Maggiore-bazilikát, a Szent Péter-bazilika altemplomát. Zarándokolva, imádkozva, a keresztet követve vonultak végig a kijelölt útvonalon, majd lépték át a szent kaput. „Bensőséges, lelki történéseket élünk meg.
Ez a zarándoklat egy kicsit lelkigyakorlat is, és mint minden lelkigyakorlat, megerősít bennünket az elindulásunkban, a papi létünk valóságában:
hogy miért is hívott meg Krisztus, hogyan hívott meg, és hogy megerősödve tudjuk ezt a meghívást egyre jobban megélni az életünkben.”
A Pécsi Egyházmegye főpásztora végül elmondta: „Az Egyháznak ebben a nagy megújulásában
rendkívül fontos, hogy megérezzük és megéljük az egységet, és hogy ugyanaz a Krisztus hívott meg mindnyájunkat,
papokat, püspököket. Fontos, hogy ezzel a megerősödött kapcsolattal tudjuk otthon szolgálni a ránk bízottakat.”
Fotó (archív): Lambert Attila
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria