Gesztusok és szavak – Gájer László személyes hangvételű videoblog-üzenete (7. rész)

Nézőpont – 2020. május 11., hétfő | 20:58

Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára szerkesztőségünk megkeresésére személyes hangvételű videobloggal szólítja meg a híveket a járvány idején: olyan kérdésekről elmélkedik, amelyek ebben a nehéz időben reményt adnak, segítenek befelé tekinteni, ugyanakkor kitekinteni a bezártságunkból.

Hogyan bontakozhat ki rajtunk keresztül Isten akarata a járvány idején? Mire hív Isten, hogy termékeny legyen ez az idő? Gájer László szentírási részeket, gondolatokat ajánl elmélkedésre, hogy Isten akarata valóban tevékeny legyen bennünk egy olyan időszakban, amikor nagyon kevés lehetőségünk van a látható tevékenységre.

Ez alkalommal Ferenc pápa járvány idején tett megnyilatkozásairól elmélkedik Gájer László. Március 22-én, amikor Olaszországban már nagyon nagy gondok voltak, és amikor már nem voltak nyilvános szentmisék, Ferenc pápa skype-interjút adott a spanyol La Sexta tévécsatornának. Megdöbbentő volt látni, hogy a pápa, a legfőbb pásztor szolidaritást vállal velünk abban is, hogy mi sem tudunk személyesen találkozni és a kommunikációnak ezek a csatornái állnak rendelkezésünkre.

Ezzel azt üzente, hogy a gesztusok sokszor fontosabbak, és többet tudnak mondani ebben a helyzetben, mint a szavak.

Talán elkezdtük „túlmagyarázni” ezt a járványhelyzetet, pedig a jelenlétnek, a figyelemnek a gesztusa sokkal többet jelent, mint a magyarázat. Ferenc pápa arról beszélt ebben az interjúban, hogy a családok sokszor otthon vannak, a családtagok ott vannak egymással, de mégis, sokszor mintha nem lennének jelen egymás számára. Most pedig, amikor hirtelen összezártak bennünket, ott kell lennünk egymás számára. Ez a helyzet mindenképpen rendkívüli – magyarázta a pápa –, mert kizökkentett bennünket, mert amit eddig nem tettünk meg, most talán meg kell tennünk. A riporter megkérdezte a pápától, optimista-e. És ő azt válaszolta, hogy ebben a helyzetben a hívő ember nem is optimizmusról tesz tanúságot, hanem reménységről.

Egy héttel később, március 27-én volt az emlékezetes imaóra, amikor Ferenc pápa a tévé képernyőjén keresztül rendkívüli Urbi et Orbi áldást is adott. A pápa egyedül állt a Szent Péter téren, megjelenítve a jelenlét üzenetét. Szimbolikus gesztus volt ez – a pápák az Egyház történelme folyamán sokszor tették ezt, hogy szimbolikus gesztusok által megmutatták Isten jelenlétét. Ezek a szimbólumok megmutatják, hogy Jézus itt van köztünk, elhozzák a reménység üzenetét.

Május a rózsafüzér hónapja, és Ferenc pápa különleges üzenettel fordult a hívekhez, akiket nem tudott személyesen megszólítani. Megkért bennünket, hogy a rózsafüzér imádság egyszerűségével forduljunk a Szűzanya által Krisztushoz ebben a helyzetben, amikor nem mindig és nem biztosan látjuk a jövőt.

A közelmúltban ünnepeltük a Föld napját, ami Ferenc pápa tanítása által jelentőségre tett szert a keresztény világban is. A Föld napja azt jelenti, hogy vigyáznunk kell a természetre, óvnunk kell Isten számunkra alkotott világát. Ez a járvány idején különleges aktualitást nyert Ferenc pápa prédikációjában. Mert amikor a Föld valahogyan elveszti az egyensúlyát, akkor következnek be olyan válságok, mint a mostani járvány. A pápa a Föld, vagyis a teremtett rend felé fordította a figyelmünket.

Csend van most a világban, kicsit olyan, mint a nagyszombat csendje, ami után a reményünk szerint a feltámadás következik. Ferenc pápa azt mondja: a járvány csendje tanítson bennünket arra, hogy a hallgatásban megleljük Istent.

Ferenc pápa ezekben a napokban mindennap valakikért felajánlja a reggeli szentmisét – az idősekért, akik magányosak; a névtelen, ismeretlen áldozatokért; az orvosokért, akik erejüket nem kímélve fordulnak a betegek felé; a hajléktalanokért, akik talán a leginkább kiszolgáltatottak ebben a helyzetben… Mi is, a világ gondját a szívünkön viselve, legyünk Ferenc pápával – aki ott állt a Szent Péter téren egyedül – a frontvonalban, felmutatva Krisztus üzenetét. Az imádságnak ebben a csendjében fedezzük fel mi is Istent, hogy amikor ennek vége lesz, amikor túl vagyunk a nagyszombat csendjén, megértsük a feltámadást is.

A hetedik videót jelen írással egy időben közreadjuk. A videók heti rendszerességgel, hétfőn este lesznek elérhetők a Magyar Kurír YouTube-csatornáján.

Fotó: Merényi Zita 

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria