Krisztus misztériuma a szegényekben van jelen – Gájer László Leó pápa első apostoli buzdításáról

Október 9-én délelőtt mutatták be a Szentszék sajtótájékoztatóján XIV. Leó pápa Dilexi te kezdetű első apostoli buzdítását, amely – a pápa írott magisztériumának nyitányaként –  a szegények iránti szeretetről szól.

Ahogy a pápai szövegek kezdőszavaikról, incipitjükről kapják a címüket, úgy a cím: Szerettelek téged nemcsak ezt a dokumentumot foglalja össze, de maga szöveg incipitje lesz ennek a pontifikátusnak is.

A Biblia első betűje, a héber „bet” házat, méghozzá nyitott ajtajú házat jelent. Az Énekek éneke egy „shin”-nel kezdődik, ami azt jelenti: tűz. A kezdetek nem lényegtelenek: A Biblia, mint az emberek háza, otthon. Az Énekek éneke, a Hohelied, a tüzes szeretet himnusza...

Leó pápa tanításának incipitje: „Szerettelek téged”, Jézus mondata a Jelenések könyvéből (3,9). Jézus ezt a mondatot egy jelentéktelen kis közösségnek mondta, amelyet gyötrelmek értek: „Bár kevés az erőd…, mégis megteszem, hogy eljöjjenek és a lábadhoz boruljanak.” Ezek a szavak pedig a Magnificatra emlékeztetnek: „Letaszította trónjukról a hatalmasokat, és az alázatosakat felemelte. Az éhezőket betöltötte jókkal, a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el.” (Lk 1,52–53)

Ez a törődés Jézus Szívének a gesztusa, mely Szív kontúrjait Ferenc pápa olyan szépen rajzolja meg a Dilexit nos kezdetű utolsó enciklikájában.

Leó nem titkoltan folytatni szerette volna azt az elmélkedést, amelyet a most megjelent szöveg címével Ferenc pápa kezdett kidolgozni élete utolsó hónapjaiban az Egyház szegények iránti elköteleződéséről. A szeretett előd, ahogy Leó nevezi Ferencet, hátrahagyta a mostani szöveg témáját, melyet Leó – névválasztásához híven – az egyház szociális tanításának hagyományába illesztett be, árnyalt, finom stílusban megírva. 

Amikor a sajtótájékoztatón Michael Czerny bíborost arról faggatták, hogy a most megjelent buzdítást mennyiben készítette Ferenc pápa, akkor ő nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy

ez a szöveg száz százalék Ferenc és száz százalék Leó. Mert hogy egyetlen új pápa sem kezd üres íróasztallal és teljesen új agendával [1].

A téma mindenképpen Ferenc pápa szívéből kiált, aki három nappal megválasztása után az újságíróknak így sóhajtott fel: „Óh, mennyire szeretnék egy szegény és a szegényekért élő Egyházat!” (35. pont)

Azt hiszem, Leó pápa a buzdítás 4–5. pontjában adja meg a kulcsot a szöveg olvasásához. Ott ugyanis Máté 26. fejezetéből idézi fel a betániai Mária történetét. Akinek cselekvésén, a drága nárduszolaj elpazarlásán a jelenlévők megbotránkoztak. Jézus pedig azt mondta: „Szegények mindig lesznek veletek” (Mt 26,11). Mely mondatát a pápa a Mester utolsó mondatával állította párhuzamba: „És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,20) És igen! „Ebben a perspektívában egyesül a szeretet az Úr iránt és a szegények iránt” (5. pont). Mert Jézus azt mondja: szegények mindig lesznek veletek, és azt is: én mindennap veletek vagyok. Mert amit a legkisebbek közül egynek tettetek, azt nekem tettétek.

Ez – a pápa szavai szerint – a kinyilatkoztatás horizontja, mert a hatalom és nagyság nélküli emberekkel való kapcsolat a történelem Urának megismerésére vezet.

„A szegényeknek mindig van mondanivalója számunkra” – írja Leó pápa, aki felidézte a történetet, amikor 2013-ban, közvetlenül a konklávé után a brazil Cláudio Hummes bíboros ennyit mondott az új pápának: „Ne felejtkezz meg a szegényekről!” Azóta pedig talán még jobban értjük – ha élni még mindig oly kevéssé éljük is –, hogy „a szegények történelmi ereje” (Gustavo Gutiérrez) abban áll, hogy Isten elköteleződött azok mellett, akik a történelem perifériáin vannak, így kerültek ők a történelem és az üdvösségtörténet középpontjába. A szegények kiáltása Isten előtt úgy hallatszik, mint a nép kiáltása az egyiptomi szolgaság idején: „Láttam népem nyomorúságát, hallottam a kiáltásukat, ismerem szenvedéseiket.” (Kiv 3,7–8) A szegények ügye nem elsősorban szociális téma. Mert ha az volna, akkor az ő segítésük merő humanizmus, filantrópia volna. A szegények melletti elköteleződés azért fontos, mert az Egyház a nyolc boldogság Egyháza, maga is „szegény, aki az Úrhoz kiált” (Zsolt 34,7), és mert Jézus azért küldetett, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4,48; Iz 61,1). Ha szegény vagyok és a szegényekkel vagyok, akkor hozzám is jött.

A szegények témája tehát nem szociális, hanem teológiai téma (vö. 99. pont).

„A keresztény nem tekinthet a szegényekre csupán társadalmi problémaként: ők »családi ügy«. Ők »a mieink«. A velük való kapcsolat nem redukálható egy egyházi tevékenységre vagy hivatalra.” (104. pont) A szegények a mieink, a barátaink, a rokonaink. A szegények kérdése nem szociális kérdés, hanem családi! Leó rámutat arra, hogy a szegények iránti szeretet nem csupán egyes keresztények hősiessége, és nem is bizonyos társadalmi és politikai progresszivizmus eredménye vagy távolságtartó jótékonyság (vö. Andrea Riccardi [2]).

A szegények evangéliumának jézusi dimenzióit Leó – Czerny bíboros meglátása szerint is – elődjénél nagyobb hangsúllyal domborítja ki.

Ennek értelmében a privilegium pauperum (19. pont) azt jelenti, hogy Isten különös gondoskodással és együttérzéssel viseltetik a szegények, a kiszolgáltatottak, a betegek, a foglyok és a menekültek iránt – ezek Leó pápa fő témái a szövegben. A spiritualitás és a szolidaritás egybeesnek és egymást táplálják. A szolidaritás nagyon konkrét, mégis misztikus aspektus, hiszen a szegényekben ott van Jézus.

A pápa a 22. lábjegyzetben idézi Vincenzo Paglia érsek Storia dell povertà (A szegénység története) című könyvét, amely e körlevél keretein túl bőséges betekintést nyújt Isten gondoskodásának gazdag történetébe. Felidézi a CELAM, a Latin-amerikai és Karib-térségi Püspöki Konferenciák Tanácsa konferenciáit Medellínben, Pueblában, Santo Domingóban és Aparecidában, melyek szellemiségét a medellíni dokumentum szavaival foglalja össze: „Krisztus, a mi Megváltónk nemcsak szerette a szegényeket, hanem gazdag létére szegénnyé lett, szegénységben élt, missziójának középpontjába a szegények felszabadításának hirdetését állította.” (90. pont) Az egyházatyák tanítását és a szerzetesrendek lelkiségét és gyakorlatát bemutató fejezetek után különösen fontos Giacomo Lercaro bíboros emlékezete, aki a II. Vatikáni Zsinaton határozottan vállalta fel a szegények ügyének kérdését. A téma ugyan nem jelent meg a zsinati dokumentumokban, de meghatározta annak lelkiségét és mondanivalójának alaptónusát. Lercaro 1962. december 6-án elhangzott felszólalásában olvashatjuk:

Krisztus misztériuma az Egyházban mindig is az volt, és ma is az, de ma különösen is hangsúlyos, hogy az ő misztériuma a szegényekben van jelen.” (84. pont)

Amikor Ferenc pápa kiadta a Dilexit nos kezdetű enciklikát, tanításának zárókövét tette a helyére. Az egész igehirdetése Jézus Szívéről, az ő lángoló szeretetéről szólt, amely Lángoló Középpont elvezet bennünket is saját középpontunkba, önmagunkhoz. Istent szeretve önmagunkhoz érkezünk meg. Ha azonban ezt egyedül tesszük, a másik ember nélkül, az csak önmagunk építése lesz, de a helyreállítás egocentrikus befogadásában, a merő elfogadásban nem tárul fel Jézus Szíve. Akkor önzők maradunk. A másikban, Isten szegényeiben fedezzük fel a Szív valódi tüzét. És akkor tényleg megtérünk – a másik felé fordulva. Leó pápa buzdításának utolsó pontja így szól:

Akár munkátok révén, akár az igazságtalan társadalmi struktúrák megváltoztatására irányuló elkötelezettségetek révén, akár egy egyszerű, nagyon személyes és közvetlen segítségnyújtás révén a szegény ember érezni fogja, hogy Jézus szavai neki szólnak: Szerettelek téged (Jel 3,9).”

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír