Megújult emberekkel, nem egyszerűen újakkal – Egy Vatikánban dolgozó fokolarina az egyházreformról

Az interjúban elhangzottakból közlünk részleteket.

„Tizenhárom éve dolgozom a Kultúra Pápai Tanácsában, az egyik bíboros személyi asszisztenseként. Napi munkáját segítem, és mivel sok cikket és könyvet ír, szerkesztem a szövegeit – mondta az interjúban Maria Bruna Romito. – Ez a dikasztérium a kultúrával foglalkozik; hatalmas területet ölel fel: a kortárs kultúrával való kapcsolat, a hit és a tudomány kapcsolata, a sport, a filmművészet, az előadóművészet világa, a képzőművészet is hozzá tartozik.”

„A kúria reformját már az előtt a konklávé előtt bejelentették, amelyen a mostani pápát megválasztották. Három nappal a konklávé előtt tartották az úgynevezett Általános Kongregációt, amelyen minden bíboros részt vesz, azok is, akik a pápaválasztó konklávéra nem hivatalosak. Ezen az Általános Kongregáción határozottan felmerült a bíborosokban az igény, hogy az új pápa, bárki is legyen majd, álljon neki a Római Kúria reformjának. Érezték annak az igényét, hogy a kúria is tükrözze az Egyház jelenlegi arculatát. Az Egyház egyetemes, katolikus, ahogy a neve is mondja, és ezért főként annak az igénye merült fel, hogy a kúria felépítésében is megnyilvánuljon, hogy az Egyház az egész világon elterjedt és a legkülönbözőbb kultúrákba ágyazódik. E kérés alapján a pápa megválasztása után azonnal létrehozta a bíborosok tanácsát. Először hét bíboros volt benne, aztán kilenc. Kicsit változott az összetételük ebben az azóta elmúlt kilenc évben. E tanács legfőbb célja az volt, hogy kidolgozza az új apostoli konstitúciót, ami a Római Kúria reformját tartalmazza, és ami a II. János Pál által megjelentetett Pastor bonus (1988) kezdetű konstitúciót felváltja.

Az új konstitúció idén március 19-én jelent meg, Praedicate evangelium címmel. Sok benne szereplő változásra eleve számítottunk, mert a pápa már időközben többet érvénybe is léptetett. Például összevonta a Világiak Pápai Tanácsát és a Család Pápai Tanácsát egy dikasztériummá, a neve A Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma lett. (...)

A Szentatya nagy hangsúlyt helyezett az Egyház anyagi javai kezelésének megújítására. Az átláthatóság szempontja előtérbe került, a Vatikán bankja, az IOR vezetése is az egységes, minden korábbi ilyen jellegű intézményt magába foglaló új dikasztérium vezetése alá került. Gyakorlati szempontból

nagyon fontos a szervezeti megújulás, az új dikasztériumok születése, még fontosabb azonban az a szemléletmód, amit ezek a változtatások implikálnak.

A pápa ezzel a konstitúcióval azt hangsúlyozta, hogy a kúria intézményeinek legfőbb feladata az evangelizáció segítése, a missziós lelkület. Olyannyira, hogy első helyre az Evangelizáció Dikasztériumát helyezte, ami a Propaganda Fide, azaz a Népek Evangelizációja és az Új Evangelizáció dikasztériumait egyesítve jött létre, és ami leginkább meglepő, hogy ennek az új dikasztériumnak maga a pápa áll az élén.”

„Aki ezekben az intézményekben dolgozik, az közvetlenül a pápát segíti, az ő nevében és az ő tekintélyével lép fel; nem a saját nevében, hanem a pápa nevében dönt. Ennek a szolgálatnak a dokumentum szerint szinodális szellemben kell zajlania.

Szokásunkká kell, hogy váljon a meghallgatás, a közösség keresése, minden munkánkban és felajánlott szolgálatunkban a közös megoldásokra való törekvés.

Hiszen nemcsak a pápa tevékenységét segítjük, hanem a világ összes püspökét is, és ezért már ebben a munkában a szinodális jelleget kell megvalósítanunk.

A dokumentum másik központi gondolata a karitász, a legkisebbek, a szegények szolgálata. A konstitúció összevonja az összes, eddig ezen a téren tevékenykedő szervezetet egyetlen dikasztériummá.”

„A pápa azt is szeretné, ha jelentősebb szerepet kapnának a világi hívek. Eddig a világiak elsősorban alkalmazottként dolgoztak a Vatikánban, de a pápa ebben a konstitúcióban kimondja, hogy bármely laikus is vezethet dikasztériumot. Ezzel tulajdonképpen a világi hívekről a II. Vatikáni Zsinatban megfogalmazott elképzelés valósul meg. Vagyis hogy nem a felszenteltség jogán lesz valaki alkalmas egy felelős poszt betöltésére, hanem a megbízatás által, amit a pápa ad neki – s ezt a megbízatást a pápa egy világinak is adhatja, még egy dikasztérium legfontosabb posztjára is.

A konstitúcióban szerepel, hogy mindenkinek, aki a kúriában dolgozik, tehát nem csak a világiaknak, meg kell újulnia lelkileg, emberileg és szakmailag. Ez nagyon fontos pontnak tűnik, Ferenc pápa már egy 2016-os beszédében is kifejtette, amit a Római Kúriához intézett, hogy

a reform csak akkor lesz hatékony, ha megújult emberekkel megy végbe, és nem egyszerűen új emberekkel.

A szakmaiság hangsúlyozása fontos, és a laikusokat éppen ebből kifolyólag szeretné a pápa jobban bevonni. Ők a világban élnek, és ahogy a II. Vatikáni Zsinat is kimondja, a keresztség szentsége méltóságából, azaz a királyi papságukból következően a papokkal egyenértékűen építik a közösséget, az Egyházat.

(...) időre lesz szükség, hogy ez nagyobb méretekben is megvalósuljon, ugyan már most van egy-két példa rá… elfogadása lassan megy ugyan, de érzem a nyitottságot. Az újdonság meglepetést kelt, de a mai társadalom keretei között kell értelmeznünk azokat.

Az Egyház a mai kor társadalmában él, és bizonyos értelemben alkalmazkodnia kell hozzá. Ez az, amit a tradicionalista katolikusok nem fogadnak el, ők azt akarják, hogy a többiek alkalmazkodjanak, az Egyház ne. Mi, akik az egység lelkiségében nevelkedtünk, könnyebben megértjük a pápa szándékát, mert érezzük, hogy az eggyé válás helyes módja az evangelizálásnak, mert párbeszédre vezet.

Az egyszerűsítés mindig jót tesz a világgal való párbeszédnek, például hogy az Egyház képes legyen olyan kihívásokra válaszolni, mint a digitalizáció, az infoszféra kérdései, a mesterséges intelligencia által felvetett kérdések. Ezért is fontos a világiak jelenléte, a párbeszéd, és hogy kicsit megkérdőjelezzük a megszokott evangelizációs módszereinket.”

„Ha valaki tudatosan éli meg ezt a munkát, akkor érzi, hogy a munkájával tanúságot kell tennie mint kereszténynek mindazok felé, akik megkeresnek minket. Minket ugyanis sokan megkeresnek az olasz állam részéről vagy más egyházi intézmények, például szerzetesrendek, egyházi mozgalmak részéről, s nekik befogadásra kell találniuk személyesen és közösségileg is. Ezért mindig lelkiismeret-vizsgálatot kell tartanom, hogy csak szűken értelmezve a munkámat végzem-e, s utána hazamegyek, és kész, vagy tudatosul-e bennem, hogy a munkám kicsit más, mert a Szentatyát képviselem. Ez nem mindig könnyű, és azt hiszem, a pápa ezért is hangsúlyozza, hogy meg kell újulnunk.

(...) mi, akik elvontabb munkát végzünk, gyakran elfelejtkezünk erről, és magunkba zárkózunk. Ez a tapasztalatom. Én legtöbbször telefonon vagy levélben érintkezem az emberekkel, és sokszor elég, ha barátságosabb hangon, kedvesebben beszélek a telefonon, hogy az adott személlyel éreztessem a szeretetet, a megértést. (...)

Chiara Lubich mindig azt tanította, hogy gyermeki szeretettel forduljak az Egyház felé, figyeljek arra, amit a Szentatya mond, hogy aztán meg is éljem, meg is valósítsam azt.”

„Jobban érzékelem itt, a Vatikánban, hogy az Egyház korábban mennyire nyugati központú volt, a nyugati kultúrában testesült meg. Itt most látom, hogy a feltörekvő kultúrák nem az európai kultúrák, hanem az afrikai, a dél-ázsiai és a latin-amerikai kultúrák. (...) az ősi, törzsi kultúrákba másképpen kell a kereszténységnek beoltódnia. Az ottani embereket egyáltalán nem érintette meg a mi zsidó-görög hagyományú kultúránk, ott szinte szűz talajba kell a kereszténység magját elültetni.

Az egyetemes Egyház tapasztalata nap mint nap megérint. Hiszen ide, a Vatikánba sok bíboros jön látogatóba az egész világról. A dikasztériumokhoz sem csak azok tartoznak, akik itt élnek és dolgoznak, hanem tanácsadóként az egész világról részt vesznek a munkákban... Nagyon gazdagító tapasztalat, de kihívást is jelent az, hogy így kitágítsam a szívem.

(...) Afrikában a túlélés a kérdés, az élelem, a víz hiánya… a természeti erőforrások végletes kizsákmányolása... Ázsiában gyakran az etnikai konfliktusok, a terrorizmus, a vallások közötti konfliktusok… Minderről elég hiteles információkhoz jutunk az egyházi médián keresztül, kevesebb itt a „fake news”, mint a világi sajtóban, mert legtöbbször a helyi misszionáriusoktól, egyházi vezetőktől jönnek az információk. (...) néha el is bizonytalanodunk, mert ezt a sok problémát látva úgy érezheti az ember, hogy soha nem oldjuk meg ezeket, ... a társadalmi és gazdasági nehézségek nem enyhülnek. De fontos szembenézni a valósággal ahhoz, hogy megoldhassuk, és ahhoz hogy megértsük, mit tehet az Egyház. És valóban,

vannak helyek és népek, ahol ha nem lenne az Egyház, az emberek teljesen magukra lennének hagyva. Rengeteget tesz az Egyház ezeken a helyeken...”

„A Szentatya sokszor hangsúlyozza, hogy ne ragaszkodjunk ahhoz, ami volt, ahhoz, hogy minden úgy jó, ahogy csinálni szoktuk. Mert az Egyházban élő a Szentlélek, ezért Őt kell hallgatni, és hagyni, hogy működjön...”

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: ujvarosonline.hu

Fotó: M.B. Romito albuma, Andreas Solaro

Magyar Kurír