Szent Agáta nyomában – Göblyös Péter mammológusprofesszor vall orvosi és zenei világáról

– Hogyan született meg az orvosi hivatása?

– Nem valamilyen élmény vagy esemény hatására alakult ki bennem ez a szándék, egyszerűen már iskolás koromban orvosnak készültem, bár a zene világa is vonzott.

– Miért ment éppen radiológusnak? És hogyan talált rá a mammológiára, az emlőbetegek gyógyításának szakterületére?

– Az egyetemen tudományos pályára készültem, mikrobiológus szerettem volna lenni. A gyakorlati területek közül a gégészet volt számomra a legvonzóbb, mert ez áll a legközelebb a zenéhez. A radiológiának az egyértelműsége tetszett. Akkoriban a „mindenható” Elhelyező Bizottság megfellebbezhetetlen döntése határozta meg, hogy ki milyen szakterületen és melyik intézetben fog dolgozni. A mi évfolyamunkban is működött a besúgórendszer, és rám sütötték a „szélsőségesen klerikális beállítottságú” bélyeget. Ezért

tulajdonképpen büntetésből lettem radiológus, így kerültem Miskolcra, a diósgyőr-vasgyári kórházba, azzal a céllal, hogy majd a munkásvárosban átnevelnek.

– Ez a „szélsőségesen klerikális beállítottság” mit takart?

– Egész egyszerűen annyit, hogy templomba jártam, mint gyermekkorom óta mindig, illetve a Mátyás-templomban orgonáltam is.

Miskolcra ráadásul úgy helyeztek el, hogy a kórház megírta, nem tudnak férőhelyet biztosítani nekem. Bementem a minisztériumba, hogy jelezzem, nem kaphatok szállást a kórházban, erre azt mondták: akkor a Szinva partján fog hálni, de megy. Végül a kórházigazgató ideiglenesen azt az ágyat jelölte ki nekem éjszakára, amelyen napközben az EKG-vizsgálat folyt két műszakban.

A miskolci átnevelésem mindenesetre nem sikerült. Sőt, az ottani működésem a javamra vált, mivel az első főnököm olyan szeretettel és lelkiismeretességgel tanított, hogy szinte egész további radiológiai pályafutásom során a tőle tanultakat használtam a munkámban.

Később aztán sikerült Miskolcról Budapestre jutnom, a Semmelweis Egyetem II. Számú Sebészeti Klinikájának radiológiai osztályára kerültem. Az 1960-as években elkezdődött az emlő röntgenezésének, a mammográfiának a korszaka. A klinika rendkívül nagy műveltségű vezetője, Mester Endre professzor ekkor azt javasolta, hogy foglalkozzam ezzel a tudományággal, úgy vélte, nagy jövője lesz.

– Szent Agátához – ismertebb nevén Szent Ágotához – kapcsolódva két jelentős programot is elindított: a szent emléknapjához kötődő miséket és a mammológusnapokat. Miért tartotta fontosnak ezeket?

– Az egyetemi klinikáról az Orvostovábbképző Intézet radiológiai osztályára kerültem, ahol már kiterjedten foglalkozhattam a mammográfiával. Sőt, minthogy az emlő radiológiai vizsgálata iránt egyre több szakember érdeklődött, több mint ötven évvel ezelőtt alkalmam nyílt arra, hogy megszervezzem az első mammográfiás tanfolyamot. A továbbiakban aztán számos hazai és külföldi tudományos rendezvényen szerepeltem mammográfiai eredményeim ismertetésével. Kandidátusi disszertációmban és habilitációs munkámban is ezzel foglalkoztam, és az emlő vizsgálata a témája több mint kétszáz tudományos dolgozatom túlnyomó többségének is.

Így alakult ki az az elképzelésem, hogy konferenciát rendezek a mammológia legújabb eredményeinek ismertetésére. Az első ilyen tanácskozás 1995-ben zajlott le olyan váratlan sikerrel, hogy a továbbiakban érdemes volt évenként hasonló alkalmakat tartani. A rendezvény azért viseli Szent Agáta nevét, mert a vértanúságának módja miatt alakja a hagyományban szorosan összekapcsolódik a női emlővel.

Szent Ágota az emlőbetegek védőszentje és a tizennégy segítőszent egyike, az Egyház nagyvértanúnő címmel tiszteli.

Minthogy a konferencia hallgatóságának nagy része előtt ismeretlen volt a személye, ezért a tudományos előadások előtt Szent Agáta életét bemutató előadások hangzottak el. Később hagyománnyá vált, hogy a konferencia tudományos része előtt a legképzettebb szakemberek művészeti előadásokkal is szolgáltak azzal kapcsolatban, hogy miként jelenik meg Szent Agáta alakja a festészetben, a szobrászatban, az építészetben, a költészetben vagy épp a történelemben. A konferenciák színesítésére külföldről igyekeztem beszerezni Szent Agátával kapcsolatos zeneművek kottáját, ezek előadása a művek magyarországi bemutatója is volt. Felfedeztem teljes miséket is, melyeket Szent Agáta tiszteletére írtak. A kongresszusokon egyébként szokás, hogy a tudományos előadásokat valamilyen zenemű meghallgatása vezeti be.

Tavaly rendeztük meg a 30. Szent Agáta Mammológus Napot. Ez szakmai program, amelynek a szervezését az utóbbi években az Országos Onkológiai Intézet végzi. Emellett szükségét éreztem annak, hogy Szent Agátát szélesebb körben is népszerűsítsem. Ezért első ízben 2001-ben megszerveztem az emlőbetegek Szent Agáta-miséjét. Sokan örültek ennek a liturgiának, s ez lehetővé tette a későbbi folytatást. A szentmiséken az emlőbetegeknek módjuk nyílt arra, hogy találkozzanak egymással, megbeszéljék a betegségüket, és Szent Agáta közbenjárását kérjék a gyógyulásukhoz, vagy megköszönjék azt. Szerettem volna, hogy köztudottá váljon: minden emlőbeteg Szent Agáta pártfogoltja. Fontosnak tartottam, hogy ezek a misék minél ünnepélyesebbek legyenek. Eleinte a gyönyörű Szent Ferenc sebei templomban tartottuk a liturgiát, majd az óbudai főplébánia-templom adott otthont Szent Agáta ünneplésének. Az első misék bemutatására mindig valamelyik püspököt kértük fel, később Óbudán már állandó főcelebránsunk lett, Tercsi Zoltán protonotárius kanonok személyében. A miséken mindig közreműködik egy-egy neves énekkar is, amely Szent Agátával kapcsolatos zeneműveket ad elő, rendszerint magyarországi bemutatóként. A résztvevők bekapcsolódásának megható módja, hogy a hívek könyörgéseit maguk a betegek mondják el a saját szavaikkal. Ez kezdettől fogva így van. Szerettük volna, hogy a rendezvények nemzetközi figyelmet kapjanak, ezért nevükben az általánosabb Agáta elnevezést használtuk az újabban egyre közkeletűbbé váló Ágota helyett.

– Baranyi Ferenc Kossuth és József Attila-díjas költő 2016-ban, az Ön által életre hívott Szent Agáta Mammológus Napon felolvasott megemlékezésében méltatta azt, amit a húgáért tett. Hogyan kell elképzelni az Ön által nyújtott komplex testi-lelki gyógyítást?

– Az emlővizsgálatok legnagyobb nehézsége, hogy a pácienseket az emlőjük betegsége sokkal jobban nyugtalanítja, mint ha például gyomorrákjuk volna. Ez a betegség a nőiességüket veszélyezteti, ezért feszültebbek, ingerültebbek, a velük foglalkozó szakembereket hajlamosabbak feljelenteni, büntetésre javasolni. Az emlőbetegekkel sokkal türelmesebben, megértőbben kell bánni, mint a többi pácienssel.

Természetes, hogy minden szükséges vizsgálati módszert igénybe kell venni a pontos diagnózis érdekében, de emellett lelkileg is szükséges foglalkozni velük, igyekezni kell a lehető legjobban megnyugtatni őket.

Sajnálatos, hogy erre nagyon kevés az idő. A sok ideges beteg miatt a mammográfiával foglalkozó orvos és asszisztens könnyen agyonhajszolttá válik. Meggyőződésem, hogy jó, ha a mammológus vallásos, és lelki nehézségeit, fáradtságát, kiégettségét Isten elé tárja, tőle kér megnyugtatást. Nagyon tisztelt védőszentem, Szent Pantaleon segítségét is állandóan kértem a munkám során. Orvos is volt, szent is, és tapasztaltam, hogy nagyon megértett. Arra sajnos nincs idő, hogy radiológusként a betegeket közelebb vigyem Istenhez.

– Miért tartotta fontosnak, hogy egy olyan keresztény orvosközösségnek is a tagja legyen, mint a kamilliánusoké?

– Az óbudai főplébánia-templom magas színvonalú zenei eseményei gyakran vonzottak a templomhoz. Így kerültem kapcsolatba Kenessey László karnaggyal és Tomkó László főorvossal, diakónussal. Az utóbbi meghívására ismerkedtem meg az általa alapított Curate Infirmos Orvos Közösséggel, elsősorban a színvonalas összejöveteleik és az azokon hallható érdekes előadások miatt. Magam is közreműködtem a közösség életében: előadásokat tartottam, a szervezésben is részt vettem. Tomkó László diakónussal azóta is szívélyes, jó kapcsolatban vagyunk, a Szent Agáta-misék szervezésében is együttműködünk. Az óbudai főplébániatemplom zenei életéhez is hozzá tudtam járulni: a főtemplom Albert Schweitzer Ének- és Zenekarának hangversenyein és a közreműködésükkel tartott szentmiséken orgonáltam is. Életre szóló élményem, hogy meghívásukra Mozart összes miséjét és templomi szonátáját alkalmam volt orgonálni, sorozatban.

– Mi lenne az, amit az emlőbetegségekkel kapcsolatban mindenképpen az olvasók szívébe vésne?

– Magyarországon óránként egy nő értesül arról, hogy emlőrákja van, és minden harmadik órában meghal valaki emlőrákban. Az Egyháznak – főleg vidéken – pártfogolnia kellene a szűrővizsgálatokat a saját eszközeivel, főleg az emlőszűrést, amelyre jelenleg már kiterjedt lehetőség van.

Fontosnak tartom hangsúlyozni azt is, hogy a nőkhöz képest elenyésző mértékben (az összes megbetegedés egy százalékát kitevően) de a férfiakat is érinti ez a betegség.

– Szó esett már arról, hogy gyermekkorától fogva nagyon fontos szerepet játszott az életében a művészet, különösen a zene. Hogyan lett orgonista?

– A zenében az egyházzene a legfontosabb számomra. Kisgyermekkoromban, amikor a szüleimmel hazaértünk a templomból, a nagyapámtól örökölt régi zongorán megpróbáltam lepötyögtetni azokat a dallamokat, amelyeket a templomban hallottam. Ennek alapján kezdtek a szüleim zongorázni taníttatni, s az volt a szándékom, hogy később majd orgonálok is. Tizenhárom éves koromban a zuglói templom énekkarának orgonistája lettem, a szertartásokon önállóan is orgonáltam. Ez a boldog időszak addig tartott, amíg az osztályfőnököm egyszer figyelmeztetett, hogy a templomi működésemről már az igazgató is tud, és ha nem hagyom abba, azzal a gimnáziumi felvételemet veszélyeztetem. Tehát már engem, a gyereket is megfigyeltek! A gimnázium ideje alatt nem volt módom orgonálni, de egyetemi hallgató koromban Várhelyi Antal, a Mátyás-templom orgonistája pártfogásával a budai Nagyboldogasszony-templom orgonistája lehettem. Itt a nagy zenekaros miséken is játszhattam. Amikor befejeztem az egyetemet, egyházzenei tevékenységem miatt, ahogy már mondtam, Miskolcra helyeztek. Budapestre visszakerülve aztán ismét módom volt a Mátyás-templomban orgonálni, de az énekkarban működő besúgók miatt a kórustagoknak – köztük nekem is – komoly kellemetlenségekkel kellett szembenéznünk. Tardy László karnagy idejében újra lehetőségem nyílt a nyugodt orgonálásra, de orvosi munkám felszaporodása miatt idővel abba kellett hagynom.

– Szívügye lett, hogy orvosokból magas színvonalú zenekart hozzon létre a Semmelweis Egyetemen.

– Az orvosok között mindig szép számmal akadtak zenekedvelők és aktív zenészek. Az egyetemnek korábban is volt zenekara, amelyben orvosok játszottak, de ott hivatásos kisegítőkre is szükség volt, mert az orvostanhallgatók technikailag nem tudták azt a színvonalat nyújtani, amit egy nagy szimfonikus zenekar megkívánt. Ezért igény támadt, hogy legyen az egyetemen egy olyan kamarazenekar, amely orvostanhallgatókból áll, akik a saját színvonalukon kedvtelésből olyan műveket játszhatnak, amelyekhez megfelelő a technikai felkészültségük. Az adminisztratív feladatokat Simon György adjunktus végezte, én a toborzást vállaltam. Nehéz kérdés volt, hogy ki legyen a zenekar vezetője. Számos jelentkező akadt, aki a saját igényeinek kielégítésére nagy, szimfonikus zenekart kívánt, de nem ez volt a cél. Ezért felmerült bennem az az ötlet, hogy hívjuk meg Tardy Lászlót, a Mátyás-templom karnagyát. A Mátyás-templomban akkoriban kezdődtek a beatmisék, s ehhez fiatalokból álló együttes alakult. Tardy olyan érzékkel bánt ezekkel a fiatalokkal, hogy a beategyüttes rövidesen komolyzenét előadó társasággá alakult. Arra gondoltam, hogy éppen egy ilyen, a fiatalokhoz kitűnően értő vezetőre lenne szüksége ennek a műkedvelő medikuszenekarnak. Az egyetem nehezen ment bele, hogy egy templomi karnagy legyen a karmester, végül mégis sikerült kinevezni Tardyt. A zenekar azóta is, több mint ötven éve folyamatosan fennáll és működik, s vannak olyan tagok, akik azóta is zenélnek benne.

– Nyugdíjasként mit ad Önnek az Istennel való kapcsolata, a katolikus hit?

– Nyugdíjas korom a hitemen nem változtatott, csak annyit, hogy most többet tudok orgonálni. Az aktív emberek azt képzelik, hogy a nyugdíjasok egész nap ülnek és maguk elé merednek, legfeljebb a tévét nézik, bármi legyen is a műsor. Én nyugdíjas koromban is megtalálom az elfoglaltságomat. Tudományos műveket most is írok.

– Nemrégiben a Szent Agáta-misék és a Szent Agáta Mammológus Nap szervezéséért átvehette az óbudai plébánia Péter-Pál-díját. Mit jelent Önnek ez az elismerés?

– A Péter Pál-érmén kívül a Magyra Rékellenes Liga elismerő oklevelét is megkaptam. Ezekre a megtisztelő jutalmakra nem számítottam, nem vártam el, nem is képzeltem, hogy ilyen megható módon fognak ünnepelni. Az oklevelek boldoggá tettek, ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet mindazoknak, akik az elismerések adományozásához hozzájárultak. Nagy példaképem,

Albert Schweitzer nyomán vallom: „Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.”

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 13–20-i ünnepi számában jelent meg.