Tarts ki az imában akkor is, ha hirtelen nehézzé válik – Hodász András imasorozatának 4. része

A Hogyan imádkozz? címmel induló, nyolcrészes videósorozatban Hodász András többek között olyan kérdésekben igyekszik útmutatást adni, hogyan imádkozzunk; mi az, ami segít az imában, s mi az, ami esetleg nehézségeket okoz – és e nehézségeket hogyan lehet áthidalni.

A sorozat április 24-i, első részében az igazi imát előkészítő öt szempontról beszélt Hodász András, ahhoz ugyanis, hogy imádkozni tudjunk, bizonyos hozzáállásra van szükség. A második részben néhány alapfogalmat tisztázott András atya, azért, hogy jól értsük, mi is történik imádság közben. A sorozat harmadik részében, május 8-án az imádság akadályairól volt szó.

A negyedik részben, május 16-án András atya azzal kezdte előadását, hogy érkezett olyan visszajelzés, miszerint sokakat elbizonytalanított, mintha nagyon magas lenne a léc. Így folytatta:

Nagyon fontos, hogy lássátok, amit én ezekben a videókban próbálok tenni, hogy irányokat, célokat, szempontokat adok nektek, amik felé törekszünk. Természetesen mindenki más élethelyzetből jön, más életkor, otthon, más környezet, tehát mindenkinek a maga helyén kell megvalósítani azt, amit meg tud valósítani. Egy szerzetesnek könnyű akár másfél-két órát is imádságban töltenie, mondjuk éjszaka az Oltáriszentség előtt, de ugyanezt egy édesanyától vagy édesapától nyilvánvaló, hogy nem tudom elvárni. Tehát az a kérésem, hogy

azokat a szempontokat, amiket én mondok, kezeljétek szabadon, és próbáljátok meg a saját életetekre vonatkoztatni, és megvalósítani azt, amit ti meg tudtok valósítani, ott és ahol éppen ti laktok, és abban a környezetben, családi helyzetben, amelyben vagytok.

Tehát ezt ne elvárásként érzékeljétek, hanem bátorításként, útkijelölésként, mintegy útmutatásként, hogy merre is érdemes haladni az imádságban.

Mai alkalommal akkor konkrétan az imáról szeretnék beszélni nektek, arról, hogyan is vágjunk bele.

Az első és legfontosabb, hogy amikor elkezdesz imádkozni, akkor

próbáld meg előre meghatározni, hogy mennyit fogsz imádkozni, és attól az ima közben ne térj el.

Szent Ignác szerint ez nagyon fontos, mert nagyon sok mindent tapasztalhatsz az imában, elragadhat az Isten jelenléte, vagy éppen tapasztalhatsz szárazságot is, ahogy erről már beszéltünk, de nagyon fontos, hogy akkor is kitarts az imában, hogyha az ima esetleg hirtelen nehézzé válik. Tehát ne az éppen aktuális érzéseinktől tegyük függővé azt, hogy mennyit imádkozunk. Ha rászánok öt percet, vagy tizet, tizenötöt, akkor ahhoz ragaszkodjak is, és az ima közben azon már ne változtassak.

A második dolog, hogy amikor elkezdesz imádkozni, akkor érdemes megteremtened a környezeted. Természetesen megint mondom, hogy más mondjuk egy cölebsz papnak a plébánián, mert meg tudja teremteni a kis oltárát, nem zajonganak a gyerekek a másik szobában, nem kozmál oda az ebéd, tehát nyugodt környezetet tudunk teremteni. De te is

igyekezz, amennyire csak lehetséges, nyugodt környezetet teremteni az imádsághoz, ha csak öt percre, akkor csak öt percre.

Ugye arról már beszéltünk, hogy érdemes egy kis imasarkot kialakítanod, egy kis asztalkád, rajta egy kis ikon, egy kereszt. Miért fontos ez? Egyrészt azért, mert segít téged belépni az ima jelenébe, tehát az ima hangulatába, fizikálisan segít belépni, másrészt egy kép, egy szobor, egy ikon, az segít téged, hogy összpontosíts, hogy koncentrálj. Tehát azért bátorítalak erre, mert egyrészt a figyelmünk úgy működik, hogyha van valami, amivel tudunk a szemünkkel is fókuszálni, akkor könnyebben jelen maradunk az imádságban.

Ugyanezt a fókuszálást segíti a rózsafüzér esetében maga a fizikai rózsafüzér, amit morzsolgatunk, mert azáltal, hogy – nem tudom másként mondani –, birizgáljuk a kezünkkel, morzsolgatjuk, tapogatjuk a rózsafüzért, a gondolatainkat segíti az imádságnál tartani, az imádságban segít. Ezt tehát valahogy próbáld megtenni, hogy alakítsd ki az imádság környezetét, ahogy te ott meg tudod tenni, a saját lakásodban. Ezután készülj fel fizikailag is az imádságra, nagyon fontos – keveset szoktunk erről beszélni –, de a testünknek nagyon is nagy szerepe van abban, hogy mennyire tudunk imádkozni. A lelki mesterek azt mondják, hogy a testtartásod kifejezi, irányítja és alakítja is a gondolataidat.

Gondolj bele abba, hogyha mondjuk beszélgetsz valakivel, akkor mennyire sokat számít, hogy amikor beszélgetsz vele, akkor hogyan állsz, milyen a testtartásod.

Ha így beszélek vele (András atya itt keresztbe fonta a karját, hátradőlt, szemében öntelt magabiztosság tükröződött, mint aki nem tekinti egyenrangú félnek a másikat), akkor egy picit mutatom is, hogy mit gondolok róla, vagy ha közel hajolva hozzá figyelek rá, iszom minden szavát, akkor nemcsak. hogy kifejezem azt, amit gondolok, hanem egy kicsit a gondolataim hozzá is alakulnak a testtartásomhoz. Ugyanakkor az imádságban nem véletlen a klasszikus kéztartás, mert ez, bár nagyon elsőáldozósnak tűnik, de igazából összeszedi a gondolataidat, és felfelé, Isten felé irányítja. Ugyanígy jó természetesen a modernebb testtartás is (összekulcsolt kezek, egymásba fonódó ujjak), de a karizmatikusoknak a kitárt keze is, amit szintén nagyon-nagyon ajánlok, mert ezzel kifejezed azt, hogy az Isten felé vagy nyitott, és az Isten felé tárod ki a kezedet, mintha azt mondanád, hogy apa, vegyél fel, egészen átadom magam neked. Próbáld ki, próbálgasd ezeket a testtartásokat otthon, és fogod érezni a különbséget. Próbálj meg így megállni (keresztbe font kar, szigorú tekintet), vagy így megállni (ég felé fordított tenyér), vagy az ortodoxok testtartása, ők kezüket általában a testük mellett tartják, és a tenyerüket kifelé fordítják, és ezáltal is a teljes önátadást szimbolizálják, illetve a leborulásnak, térdhajtásnak ugyanez az értelme, hogy az egész testemet beleviszem az imádságba, és az segíti is a koncentrációmat. Azt mondják a lelki mesterek, hogy akkor tudsz igazán összeszedett maradni, hogyha a gerinced egyenes.

Tehát ha ülsz, akkor ne úgy ülj, hogy jaj, akkor imádkozom valamit, vagy nem tudom, mert akkor a koncentrációd szét fog csúszni.

Hanem ha ülsz, akkor mindenképpen, amennyire lehetséges, egyenes legyen a gerinced. Erre nagyon-nagyon alkalmas az ún. taizé-i imazsámoly (András atya be is mutatta, a felirat rajta Fil 2,10), ez nagyon alacsony kis zsámoly, középen ülünk rá, és a lábunkat vezetjük el a zsámoly alatt. Ez rézsútosan egy picit meg van döntve, ennek pont az a lényege, hogyha ráülsz, akkor a medencéd egy kicsit előredől, és automatikusan egyenesen fog állni a gerinced. Ez abban segít téged, hogy akár hosszabb ideig is nyugodtan maradhass, tehát nem fogsz elgémberedni, hiszen egyenesen áll a gerinced, nem fog begörcsölni a hátad, és a koncentráció is könnyebb lesz. Amikor kiválasztottad azt a testtartást, ami a legjobban segít téged abban, hogy koncentrálj, akkor egy kicsit figyelj a bensődre, a pszichés vagy lelki felkészültségedre. Mi van benned? Nagyon sokszor úgy vagyunk feszültek, vagy úgy van bennünk harag, hogy igazából nem is vagyunk vele tisztában, és akadályozhatja az imánkat, hogyha egy belső feszültség, egy stressz, egy harag van bennünk.

Éppen ezért érdemes második lépésként befelé figyelnünk, mi van most bennem, milyen érzések vannak bennem. Nem kell ezeket az érzéseket sem megítélni, sem elvárni magadtól, hogy márpedig most nyugodtnak kell lennem, mert imádkozni akarok, és higgadjak már le. Nyilván ez nem fog menni. Egyszerűen csak – ezt úgy szoktuk mondani –, hogy regisztrálom magamban az érzéseket, rácsodálkozom, hogy jé, most feszültség van bennem, most harag van bennem, most fáradtság van bennem, most keserűség, vagy éppen öröm, boldogság, felszabadultság van bennem. És a második lépésünk legyen ez, miután a fizikai testtartást kiválasztottuk, hogy oké, hogy vagyok én most az Isten előtt. És kezdd ezzel az imádat, hogy ami benned van, azt tedd az Isten elé.

A saját szavaiddal, néhány mondattal mondd el, hogy Uram, most ez van bennem, ezt adom most neked, ezt tudom nyújtani most neked ebben az imában.

Amikor ez is megvan, akkor fogalmazz meg egy kegyelemkérést, amit az Istentől kérsz ebben az imádságban, hogy mit szeretnél tőle mint ajándékot kapni, miben vársz most választ, miegymás. És hogyha ezzel is megvagy, Isten elé tártad a belső világodat – mondom még egyszer, minden értékítélet nélkül, tehát ne vádold magad, ha feszült vagy, ne bosszankodj, ha bosszús vagy, mert attól csak még bosszúsabb leszel –, hanem csak egyszerűen, igen, Uram, most ez van bennem, ezt adom oda, ezt nyújtom oda neked, töltsd be az én lelkemet, így, ahogyan van.

Ezután érdemes elmondanod mindig egy kötött imát, még akkor is, ha utána a saját szavaiddal imádkozol, vagy akárcsak elmélkedsz, vagy rózsafüzért mondasz.

Kezdd mindig a kötött imával, amivel egy picit a figyelmedet összerendezed, és a lelkedet az imádságod hangulatába ringatod. Ha ezzel megvagy, akkor jöhet az az imádságod, amit előre elterveztél, eldöntöttél, és ebben az imádságban tarts ki. Nagyon fontos ez azért, mert sokszor a legértékesebb imádságok azok, amiket ilyen kínkeservesen, de megcsináltunk. Ez azért fontos, mert a gonosz lélek tud téged az imádság közben is zaklatni, és kísérteni azzal, hogy jaj, hagyd már ezt abba, majd máskor folytatod, mert most nem vagy igazán jól, meg van most jobb dolgod, ne imádkozz már ennyit, megtetted amit meglehet, elmondtál egy Miatyánkat, a többit majd máskor. Ezek tipikusan imádság közben érkező kísértések.

Tehát ragaszkodj az imaidődhöz, és még ha nehéz is, akkor is töltsd ki teljesen. Ez a fajta imádság talán azért is még értékesebb, mert teljesen önzetlen, és azért viszed végig, mert szereted az Istent, és kitartasz az imában, nem pedig azért viszed végig, mert minden egyes pillanata olyan felemelő és boldogság. Van olyan is, de amikor nehezebb az ima, akkor az talán egy picit ebből a szempontból még értékesebb.

Köszönöm, hogy velünk vagytok, ez lett volna mára konkrétan az imádságnak a technikai része, innen folytatjuk jövő héten. Sziasztok!

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír