Teremtésvédelmi kalendárium – Napisten hava

Lassú tűzzel guruló Nap,
gabonával vemhes hónap
templomában áldozópap!

Mit tudsz a tűnő örömről,
ami a rügyön dörömböl,
hőt-hűst váltó légbe bömböl?…

(Weöres Sándor: Himnusz a Naphoz)

Júniusban a külső fény még sokáig növekszik, de a május üde zöldje lassan már elmélyül, megkeményednek a levelek, fásodni kezdenek az idei új hajtások. Még előttünk van a két legforróbb nyári hónap, de ahogy közeleg a napforduló, már érezhetően lassul a terjeszkedés lendülete. A növekedésnek időben és térben láthatóan korlátai vannak. Valóban csak „tűnő öröm” volt az élők világában a varázslatos tavaszi megújulás?

A régi rómaiak Plinius leírása szerint nagy jelentőséget tulajdonítottak a nyári napfordulónak: „Ettől kezdve már itt az ideje, hogy leszedjük vagy összegyűjtsük az egymás után érő különféle terményeket, és hogy előkészüljünk a dühöngő hideg télre. Ezért illett a Természethez, hogy ezt a sorsdöntő pillanatot kétségtelen jelek révén hozza tudomásunkra. Ezeket a jeleket maguknak a gazdáknak a kezébe adta. Megparancsolta, hogy a levelek azon a napon forduljanak meg, jeléül annak, hogy az égitest befejezte útját… Ha nem is érted az égitestek mozgását, de általam ismered az égi jeleket. A fülednek is adok jelet: figyeld csak a vadgalamb búgását, és gondolj arra, a nyári napforduló már elmúlt, ha a vadgalambot fészkén ülni látod.” (Plinius: A természet históriája)

Igen, minden tájon, minden korban más-más jeleket ad a gazdák kezébe a természet, amelyeket a hagyomány segít értelmezni.

A gyógynövények többsége is magába gyűjt mostanra minden erőt, amit csak a magasan tündöklő nyári nap adhat; nem véletlen, hogy a legtöbbet ilyenkor vágjuk le az egész esztendőre.

Virágos Szent János napján a görögkatolikus templomokban sokfelé ma is megszenteltetik a diófa leveleivel együtt csokorba kötve a cickafark, az orbáncfű, a szurokfű szelíden illatozó virágos hajtásait.

Ez a szép szertartás az optimális gyűjtési időre is figyelmeztet, de még fontosabb, hogy hálaadásra is hív, hiszen ezek a növények évről évre megújulva mindig megajándékoznak gyógyító erejükkel.

Különösen az orbáncfű ragyogó aranysárga virágai őrzik ezeknek a fényességes napoknak az emlékezetét. Ha a leveleket a fény felé fordítjuk, átnézünk rajtuk, apró pontokat látunk rajtuk. Ezek az olajtartó sejtek a két levéllemez között feszülnek ki apró hólyagokban, és a leveleket, a virágot megdörzsölve az olaj láthatóan vörös nyomot hagy a bőrön.

Most jár a nap a legmagasabban az égen, és ezt az erőt adja vissza majd a virágok teája az embernek a téli fényhiányos depresszió leküzdésére.

Hatóanyagai fényérzékennyé teszik a szervezetet, így a szürke novemberi, decemberi napokban is jól hasznosítja a kevés fényt, de éppen ezért nyáron nem is tanácsos használni! A csokorba kötött szárított virág szépen megőrzi a színét, a cickafark, a szurokfű mellett akár a konyha, az árnyékos tornác dísze is lehet a napforduló környékén szedett, s a gerendára aggatott gyógynövények sora.

Az orbáncfű virágait apró üvegekbe rejtve olajban is tartósítják. Addig érlelik a tűző napon, amíg hatóanyagai teljesen kioldódnak és vörösre változik a készítmény színe. Valóban a nap virága: még a feldolgozás során is vesz fel a fénylő sugarakból gyógyító erőket.

A madonnaliliom ragyogó szépségével, gazdag jelképrendszerével is kiemelkedik a júniusi gyógynövények sorából. Már a középkorban Európa-szerte az ártatlanság, a tisztaság szimbólumává vált, ott van az angyali üdvözlet jelenetét ábrázoló képeken, és így vált Szent Antal, Szent Margit és Szent Imre herceg attribútumává. Ezért viszik Szent Antal napján a templomba a gyerekek; a szentelés szertartása a virág illatával, szépségével összekapcsolódva életre szóló élményt jelent.

A madonnaliliom hófehér szirmait is lehet olajban tartósítani, ezt a készítményt a napégés bőrtüneteinek enyhítésére használja a népi gyógyászat. Szeged környékén pálinkában tartósítva is alkalmazták vérmérgezés gyógyítására a ferences barátok tanítása szerint, ezért is terjedt el arrafelé a kertekben.

A madonnaliliom levélzete augusztus végén bújik elő a föld alól, az ősszel kifejlődő levelek gyönyörű sötétzöld tőlevélrózsát formálnak, ezzel telelnek át. Tavasszal aztán megindul a virágos hajtás kiemelkedése a levélkoszorú közepén, egy titokzatos spirál mintázata szerint a virágzati tengely mentén fölfelé, és az utolsó levelek már pikkelyszerűen aprók, mielőtt megjelennének a hajtás csúcsán a bimbók. Mire a virágok kinyílnak, a tőlevelek már szinte minden erőt átadtak, amit csak ősszel, télen összegyűjtöttek; elsárgulnak, lassan el is száradnak, aztán júliusra az egész növény a föld alatt rejtőző hagymába húzódik vissza.

A liliom egész életciklusa az évszakok váltakozásához kötött, amit valójában a Föld Nap körüli keringésének rendje határoz meg. Ebben a hatalmas körforgásban éli meg a kihajtás, terjeszkedés, virágba borulás és visszahúzódás egymást követő fázisait. 

Ha a Föld égi pályáján nem fordulna vissza János-napon, kiégne, kiszáradna minden, hiszen a hosszabbodó éjszakák nyugalmára is szüksége van a maghozásra, termésérlelésre készülő növényvilágnak; megindul tehát bölcsen a kiterjeszkedés, növekedés után az összehúzódás, a raktározás, betakarítás folyamata.

A liliom is ezeknek a hatalmas kozmikus törvényeknek az uralma alá vetve él kertjeinkben, Európa mérsékelt égövi tájain, látszólag kemény megkötöttségben. Vagy az örök Rend megtartó szabadságában? Weöres ezzel a különös fohásszal zárja az ő Naphimnuszát:

„Nap, ős éjü forró csónak,
élettelen, maradj jónak,
kötözőnek, oldozónak.”

Az élete delelőjén túljutott ember számára is az adakozás, tanítás, szolgálat ideje jön el, ha a természettel harmóniában él, hiszen ereje, szépsége, lendülete már fogyatkozóban.

És a mi nyugati civilizációnk örökös, infantilis növekedési kényszerével?

Magyarországon az idén az „ökológiai túllövés” napja már május 30-án elérkezett, ettől kezdve hitelből élünk, a következő generációk életlehetőségeit fogyasztjuk, hiszen ma már több mint két Földre lenne szükségünk mostani életformánk fenntartásához.

Kivonhatja-e magát az örök törvények alól a fogyasztói társadalom embere? Vajon miért nem ismeri fel a fordulat idejét és szükségességét? Miféle égi jel lenne elegendő arra, hogy visszaforduljon végre lehetőségei határáról?

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír