Vesperás – az alkonyat keresztény imaórája

Ősi hagyomány szerint az új nap az alkonyattal kezdődik. A sötétség közeledtével véget ér az oktatás, a kereskedés és a mezőgazdasági munka. A pihenéssel vagy az éjszakába nyúló ünnepléssel pedig a pirkadattal közeledő reggel frissességét vagy másnaposságát alapozzuk meg.

Így olvassuk ezt már a teremtéstörténetben is. Az alkotás folyamatát refrénként tagolja a kozmosz ritmusa: „este lett és reggel”, latinul „et factum est vespere et mane”, egészen addig, amíg a teremtés műve Isten szombatnapi megpihenésébe nem torkollik. A zsidóság ennek emlékezetére ünnepli hétről hétre a sabbat nyugalmát, ami a péntek esti imával veszi kezdetét.

A Kivonulás könyve illatáldozati oltár készítéséről, reggeli és esti tömjénáldozat bemutatásáról rendelkezik (Kiv 30,7–8). Erre a gyakorlatra utal a zsoltáros is: „Imám szálljon feléd, mint a tömjén füstje, kitárt kezem legyen esti áldozat!” (Zsolt 141,2)

Az őskeresztény kultusz távolságot vett a jeruzsálemi Templom áldozati rendjétől. A nappal bemutatott állatáldozatok gyakorlatát Krisztus egyetlen és örök érvényű életáldozata teljesítette be.

Az esti illatáldozat helyét pedig az alkonyat keresztény imádsága, a vesperás, avagy lucernarium vette át.

Ez ma a zsolozsma legtöbbek által imádkozott imaórája.

Szerkezete a laudeshez hasonló: a himnuszt követően általában két zsoltárt imádkozunk, továbbá egy zsoltárszerű éneket, úgynevezett kantikumot az újszövetségi levelekből vagy a Jelenések könyvéből. Ezek az ősegyház legrégibb énekei közé tartoznak.

Az esti dicséret fénypontja Mária hálaéneke, a Magnificat. Mivel ez Lukácstól származó szöveg (Lk 1,46–55), ezért a szentmise evangéliumához hasonló tisztelettel, keresztvetéssel kezdjük, és állva imádkozzuk. Ünnepélyes vesperás esetében ekkor tömjénezi körbe az oltárt a főcelebráns, ahogy a szentmise felajánlási körmenetét követően is szokás.

A könyörgésekben mindig megemlékezünk azokról, akik életük alkonyához érkeztek. A Miatyánkban Isten bocsánatát kérjük a nap folyamán elkövetett vétkeinkért.

A dicséret áldozata hálaadás mindazért, amit a mögöttünk hagyott nap során megélhettünk; a szív megtisztítása, hogy békességgel adjunk teret a sötétségnek;

az esti lámpás meggyújtása, hogy Krisztus világosságát őrizve simuljunk bele a teremtés ritmusába. 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír