Leó pápa az Ágoston-rendi apácákhoz: Mutassák föl a világban a csöndes szeretet értékét

XIV. Leó pápa – 2025. november 19., szerda | 12:53

XIV. Leó november 13-án fogadta a Vatikánban az olaszországi Ágoston-rendi kolostorok szövetségének tagjait, Rómában tartott rendes közgyűlésük alkalmából. A szemlélődő élet három aspektusáról szólva a pápa azt kérte a szerzetesnővérektől, hogy tanúskodjanak az Istennel való egység öröméről, a csöndes és diszkrét szeretet erejéről, és működjenek együtt a többi közösséggel.

A rendalapító, Szent Ágoston ünnepén, november 13-án fogadta audiencián a szerzetesnőket Leó pápa. Ez a gondviselésszerű egybeesés szép ajándék mindannyiuk számára – fogalmazott a Szentatya, aki maga is az Ágoston-rend tagja. Köszöntötte az újonnan megválasztott elnököt, majd a szövetség szerkezetét vázolta: különböző szerzetesi közösségeket foglal magába, melyeket azonban ugyanaz a karizma táplál. 

Ez pedig különösen fontos ma, amikor az Egyház a szinodális dimenzióját igyekszik elmélyíteni és előmozdítani – hangsúlyozta XIV. Leó.

Együtt haladni, ahogy arra Ferenc pápa emlékeztetett minket.

Együtt meghallgatni a Lélek szavát, a másik ember felé fordulni, és hagyni, hogy a különbözőség gazdagítson minket.

A szeretetnek ez a prófétai tanúságtétele ma igen hasznos világunkban, mely egyre kevésbé hajlik a párbeszédre és az osztozásra – szögezte le Leó pápa. 

Ezután három szempontot emelt ki a szemlélődő szerzetesi életet és a küldetést illetően.

A kolostori élet szépségei

Az első, hogy megéljék az Istennel való egység örömét, és tanúskodjanak róla. Szent Ágoston azt tanította, hogy az ember – különösen is a keresztény ember – az örömöt az Úrral való szeretetközösségben találja meg, az égi Jegyessel való meghittségben, akinek a szerzetesek hivatásuk szerint az egész életüket szentelik.

A pápa arra buzdította az ágostonos nővéreket, hogy válaszoljanak odaadó szeretettel erre a hívásra, lelkesen vállalva a kolostori életet: a liturgiát, a közös és egyéni imádkozást, a szentségimádást, az Isten szaváról való elmélkedést, egymás segítését a közösségi életben. Ez békét és vigaszt nyújt nekik, és minden másnál ékesszólóbban közvetíti a remény üzenetét azoknak, akik ajtajukon kopogtatnak – fogalmazott a Szentatya.

Csöndesen hordozzák az embereket imáikban

A második dimenzió, amelyre XIV. Leó rámutatott: a szeretetről való tanúságtétel. Az Ágoston-rendi regula szerint a szerzetesek arra kaptak meghívást, hogy híven kövessék az első keresztény közösségek által megélt testvéri közösséget.

Ahhoz, hogy elhintsék a világban Isten jó illatát, igyekezzenek őszinte szeretettel, testvérként szeretni egymást, és a szívükben, rejtve hordozzák a világ összes emberét, imáikban vigyék őket az Atya elé.

Feltűnés nélkül legyenek egymás iránt figyelemmel és gondoskodással, példát mutatva erről mindenkinek, ahol szükség van rá – buzdította őket a pápa. – Egy olyan társadalomban, amely a külsőségekre helyezi a hangsúlyt, és a siker érdekében nem átallja megsérteni az embereket, a szerzetesnővérek csöndes és tapintatos szeretetükkel segítsenek újra fölfedezni a karitász értékét a mindennapokban, amely a szeretet lényegére irányul és mentes a feltűnéstől.

A közösség érdeke az első

A harmadik fontos téma a szerzetesi közösségek szövetségének szerkezetére vonatkozott, melyben kiemelten fontos az együttműködés, a feladatok megosztása, racionalizálása. Ezt XII. Piusz, majd Ferenc pápa is megerősítette több dokumentumában – emlékeztetett XIV. Leó. – Fontos, hogy az egyes közösségek ne maradjanak elszigetelve, hanem testvériesen segítsék egymást, és megéljék a szeretetközösség értékét.

Az Egyház nagyra értékeli az együttműködés különböző formáit, és arra ösztönöz, hogy vállaljuk olykor a nehéz döntéseket és áldozatokat is a közösség javára, nem utolsósorban a képzés fontos területén – hangsúlyozta Leó pápa. 

Végül köszönetet mondott az Ágoston-rendi szerzetesnők jelenlétéért és támogató imáiért, amellyel Isten egész népét elkísérik. Imáiról biztosítva szívből jövő áldását adta rájuk.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria