A Szentatya örömmel köszöntötte a rendszabályuk kétszáz éves pápai jóváhagyását ünneplő oblátusokat és az alapításuk 150. évfordulójára emlékező Miasszonyunk Apostolai szerzetesnővérek közösségét, és bár a két rend története eltér egymástól, mégis sok közös vonásuk van: alapításuk időszaka, származási helyük, de mindenekelőtt missziós hivatásuk.
A Szeplőtelen Szűz missziós oblátusai még ma is több mint háromezer szerzetest számlálnak
„Elküldött, hogy hirdessem az örömhírt a szegényeknek” (vö. Iz 61,1; Lk 4,18) mottót választotta Mazenodi Szent Jenő az oblátusok számára, akiket nagy bátorsággal alapított a franciaországi Aix-en-Provence-ban 1816. január 25-én, egy olyan időszakban, amikor Európát drámai események rázták meg, s amelyek még sürgősebbé tették az evangélium hirdetését a kicsinyeknek. Az alapító felemelte szavát a szegények, munkások és földművesek méltósága védelmében, akiket durván kihasználtak. Marseille egykori püspökeként készséggel válaszolt Ignace Bourget montreali érsek kérésére, és szerzeteseket küldött először Kanadába, majd a világ más részeire: Európába, Afrikába és Ázsiába. Nagylelkűségének jutalma csodálatos missziós és hivatásbeli felvirágzás volt, ami tanúsítja, hogy a Szentlélek sugallatai iránti fogékonyság és a szeretet sürgető szükségletei iránti figyelem minden alapítás számára a növekedés kovásza – hangsúlyozta Leó pápa.
A Szeplőtelen Szűz missziós oblátusai még ma is több mint háromezer szerzetest számlálnak, akik a világ hetven országában továbbra is ugyanolyan nyitottsággal végzik szolgálatukat, főként a legszegényebbek között. Fogadják ezt az életerőt ajándékként és jelként, amely arra ösztönzi őket, hogy életben tartsák és életre keltsék eredeti hivatásukat – kérte őket a Szentatya.
Ahogy Ferenc pápa szólt hozzájuk 2022-ben: „Az Egyháznak ajánlják fel missziós buzgalmukat és életüket, miközben kivonulnak a világ perifériáira, hogy ott elérjék a legtávolabbiakat és a legszegényebbeket, méghozzá Szűz Mária oltalma alatt és anyai pártfogásával.”
Együtt Máriával, Jézus anyjával, mint az apostolok
Beszéde második felében a Szentatya a Miasszonyunk Apostolai szerzetesnővérek 110 fős csoportjához fordult, emlékeztetve őket alapításuk szentírási gyökerére, amit az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk: „Máriával, Jézus anyjával” (vö. ApCsel 1,14) voltak együtt az apostolok az emeleti teremben. Ezt a lelki közösséget Planque Ágoston atya bízta rájuk, aki másfél évszázaddal ezelőtt, 1876. május 1-jén, a franciaországi Lyonban megalapította a kongregációjukat, hogy biztosítsa a szerzetesnővérek nélkülözhetetlen jelenlétét az Afrikai Missziók Társaságának munkájában.
Hívását sok nő fogadta el főként Franciaországban, de sok más országban is, hogy Máriával együtt, hozzá hasonlóan Krisztus tanúi legyenek az apostolok között és a világban. Sokak számára ez az „igen” az életébe került a missziós munka megpróbáltatásai, a betegségek vagy a vértanúság miatt. Ám a nővérek most is jelen vannak, továbbra is kitartanak a nehéz helyzetekben, hittel és mindenki iránti tisztelettel kínálva fel szolgálatukat. A pápa arra buzdította őket, hogy folytassák küldetésüket és továbbra is váljanak egyre inkább a testvériség és a béke tanúivá.
Őrizzék meg közösségeikben az őszinte és nagylelkű családi lelkületet!
Befejezésül Leó pápa egy közös karizmatikus vonást emelt ki, amely egyesíti az alapítóik szándékait, ez pedig a családiasság. Mindkét alapító ugyanis arra buzdította lelki fiait és lányait, hogy őrizzék meg közösségeikben az őszinte és nagylelkű családi lelkületet. A szerzetesek, férfiak és nők, valamint az igazán elkötelezett világi keresztények számára ez a lelkület elsősorban az Istennel való találkozásból, az Eucharisztiából, az imából és az imádásból, az Ige hallgatásából és a szentségek ünnepléséből fakad.
„Az oltárról és a tabernákulumból növekszik a szívükben ez a családi lelkület, és betölti őket a megosztás és a szeretet, a gondoskodás és a türelmes közelség érzéseivel, amelyeknek mindig jellemezniük kell minket, és amelyek Isten szeretetének tükreivé tesznek minket a világban” – zárta beszédét Leó pápa, majd megáldotta a két szerzetescsalád tagjait.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




