XIV. Leó pápa a rózsafüzér elimádkozásakor: A béke mindig lehetséges, mert Isten ajándéka

„Hadd hallom, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk! Valóban, ő a békét hirdeti. Békét népének és minden szentjének, mindenkinek, aki szívből megtér hozzá” (Zsolt 85,9). A zsoltár szavai jól illenek ma esti rózsafüzér-imádságunkhoz, mert azt a reményt fejezik ki, amelynek szükségét érezzük, különösen a jelen kor nehézségei és erőszakos eseményei közepette.

Nyissuk meg hát szívünket Isten igéjének meghallására, hogy az imádságban megérthessük a történelem eseményeinek értelmét, és felismerjük Isten gondviselését, aki mindig vezeti és segíti. A Boldogságos Szűz Mária a hívő ember mintaképe, aki odafordítja szívének fülét, hogy meghallja, „mit mond az Isten”. Ő példát ad nekünk engedelmességével, amellyel elfogadja, hogy Isten Fia megtestesüljön az ő méhében.

A rózsafüzér titkainak Máriával való szemlélése elvezet bennünket annak felismerésére, hogy

Jézus Krisztus az egyetlen végleges Ige, amelyet az Atya kimondott, a béke Szava mindazok számára, akik bűnbánó szívvel térnek vissza hozzá.

Az Úr sosem hagy el bennünket! Ő akkor is, amikor megfeledkezünk róla, amikor letérünk az útról, keresésünkre indul, és mindig ugyanazzal a szeretettel közeledik hozzánk. Amint Izajás próféta emlékeztet: „Békesség, békesség a távol és közel levőknek! – mondja az Úr” (vö. Iz 57,19). Aki bízik Istenben, megérti ezt a békéről szóló üzenetet, és annak munkálójává válik, saját kezével dolgozva ezen a békén (vö. Mt 5,9).

A béke ugyanis nem laboratóriumban ellenőrizendő elmélet, nem naiv illúzió, és nem is érdekből felkarolt ügy. Ha őszinte szívvel keressük, akkor

leginkább életünk mindennapi feladata: az igazságosságból és a szeretetből fakad, mint embereket, családokat, közösségeket és népeket összekötő harmónia.

Napjainkban, a feszültségek és konfliktusok idején is lehetségessé válik a béke, amikor meg akarjuk hallani azok kiáltását, akiket megfosztottak tőle: az ártatlan gyermekekét, a lesújtott anyákét és apákét, a bántalmazott foglyokét, a menekültekét és minden szenvedő emberét, bármely korosztályhoz tartozzon is. Mindannyiuk ajkán egyetlen szó van: béke!

Tudjuk jól:

a béke mindig lehetséges, mert Isten ajándéka.

Ez a béke, az ő békéje, Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az arcát viseli, aki értünk adott életével kiengesztelte egymással az eget és a földet. Amint Pál apostol írja: „Ő a mi békességünk” (Ef 2,14): ő az, aki lerombolja az ellenségeskedés falait, aki alázatával legyőzi a gőgöt, és az egész teremtést megváltja a bűntől.

Amikor az Úr Jézus velünk van, és szeretetének valódi tanítványaiként élünk, akkor a Szentlélek megvalósíthatja azt, ami emberileg lehetetlennek látszik.

Amikor viszont eltávolodunk Istentől, eltávolodunk az embertől, felebarátunktól is, és közömbösek maradunk fájdalma iránt. Valahányszor visszatérünk az Úrhoz, az ő békéje a feladatunkká válik, kinek-kinek a saját hivatása és felelőssége szerint.

Imádságunk így küldetéssé és próféciává válik: városainkban többé nem szabad ártatlanok sírásának hallatszania; senkinek sem kell elhagynia otthonát a bombák fenyegetése miatt; a hatalomvágy és a szavak agressziója átadja helyét az igazságosság és az igazság utáni szomjnak. Ám ehhez mindenkinek meg kell tennie a maga részét, a kicsiny, de fontos dolgoktól kezdve,

tartózkodva minden szóbeli vagy fizikai erőszaktól a mindennapi életben és a közösségi médiában is.

Kedves testvéreim, az igazi béke a szerető szívben kezdődik; azok az ajkak tanúskodnak róla, amelyek a kiengesztelődés szavait mondják ki; és azok a szemek tükrözik, amelyek szelíden és bölcsességgel tekintenek a világra. Ez az igazi erő, az igazság és a szeretet ereje.

Isten béketeremtőket keres! Édesanyánk segítsen bennünket, hogy nap mint nap a magunk „íme, itt vagyok”-jával válaszoljunk az Úrnak, ne szavakkal, hanem tettekkel!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír