„Több munkamegbeszélést is folytattam a pápával – egyet a múlt héten is –, amelynek során kidolgoztuk az útiterv előzetes vázlatát” – nyilatkozta a sajtóközlemény szerint Jean-Marc Aveline marseille-i bíboros, a Francia Püspöki Konferencia elnöke.
A Vatikán még nem erősítette meg az időpontot
A francia püspökök egyelőre még nem jelentették be a pápai látogatás pontos dátumát. Párizs környékén már hetek óta az a hír járja, hogy a látogatásra szeptember 19-e körül kerülhet sor. Néhány püspök már közölte is ezt az időpontot a plébánosaival, hogy azok ennek megfelelően alakíthassák a plébániai programokat. Az időpontot azonban a Vatikánnak még meg kell erősítenie.
Márciusban Jean-Marc Aveline bíboros a francia püspökök tavaszi plenáris ülésén már tájékoztatta a testületet arról, hogy meghívta Leó pápát.
A francia média szerint is szeptemberben lesz a látogatás. Az apostoli útra így közvetlenül az elnökválasztási kampány 2027. tavaszi kezdete előtt kerülne sor.
Emmanuel Macron francia elnök is meghívta a Szentatyát
Április 10-én Macron elnök megerősítette, hogy a Vatikánban tartott találkozójuk alkalmával, ő is meghívta Leó pápát. A francia elnököt a Vatikánba kísérő delegáció tagjai között ott volt a lourdes-i kegyhely rektora, Michel Daubanes atya is.
„Teljesen biztos, hogy a pápa eljön Lourdes-ba!” – jelentette ki Daubanes később egy videóinterjúban, amelyet április 24-én sugároztak a lourdes-i kegyhelyről. „Alig várjuk, hogy megérkezzen!”
Május 6-án, a bejelentés napján Lourdes-ban már javában folytak a pápa látogatásának logisztikai előkészületei. „A püspöki konferencia vezetésével és a Párizsi Főegyházmegyével közösen kidolgoztunk egy előzetes programot”– nyilatkozta Jean-Marc Micas, a tarbes-lourdes-i egyházmegye püspöke az OSV Newsnak. – A tervek szerint a pápa szentmisét mutat be a szentély előtti téren, este pedig fáklyás körmenetet vezet, majd ott tölti az éjszakát – bár még várjuk a Vatikán megerősítését.”
A lourdes-i kegyhely alkalmazottai nagyon örülnek a várható látogatásnak
„A lourdes-i kegyhely 320 alkalmazottja örül a várható látogatásnak – tette hozzá Jean-Marc Micas püspök. – Most azonban nagyobb csoportokat kell szerveznünk egy ilyen esemény lebonyolításához, és ahhoz, hogy továbbra is fogadni tudjuk az akkor érkező zarándokokat és betegeket. Bátorítanunk kell az embereket, hogy akkor is jöjjenek el, és ne hagyják magukat elriasztani a biztonsági intézkedések miatt” – mondta, majd meghatottan hozzátette: „Nagyszerű ünnep lesz!”
„Tavaly júniusban beszéltem erről a pápával, és biztosított arról, hogy valóban el akar jönni – magyarázta a helyi főpásztor. – Ő már kétszer járt Lourdes-ban: 19 és 29 éves korában. Az bizony már jó régen volt.”
Sok amerikai kötődik Lourdes-hoz
Az első amerikai pápa tervezett lourdes-i látogatásáról Micas püspök úgy nyilatkozott, hogy „sok amerikai kötődik Lourdes-hoz”, hozzátéve, hogy sokan érkeztek a kegyhelyre a Máltai Lovagrend zarándoklatával, amely május 1. és 5. között zajlott. „2022-ben pedig hatalmas sikert aratott az Egyesült Államokban Szent Bernadett ereklyéinek négy hónapos körútja, akinek Lourdes-ban jelent meg a Szűzanya” – jegyezte meg Micas püspök.
Micas püspök számára a pápa látogatása „nemcsak a kegyhely számára, hanem az egész világon mindazok számára is nagy jelentőséggel bír, akik kötődnek a lourdes-i kegyhelyhez”.
„Jelenleg Dél-Olaszországban tartózkodom, ahol minden plébánián látom a lourdes-i Szűzanya képét – nyilatkozta a püspök az OSV Newsnak. – Az egész világon vannak olyanok, akiknek szívükhöz közel áll Lourdes – kezdve a betegekkel, akik számára Lourdes rendkívüli jelentőségű.”
A Szentatya várhatóan a Notre-Dame székesegyházat is felkeresi
Párizsban a pápa várhatóan ellátogat a Notre-Dame székesegyházba, valamint a Collège des Bernardins épületébe is, bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg. A Notre-Dame közvetlen közelében található a 13. századi Collège des Bernardins, a történelmi Párizsi Egyetem egykori ciszterci kollégiuma, amelyet a Párizsi Főegyházmegye felújított, hogy egyházi és kulturális rendezvények helyszínéül szolgáljon.
XVI. Benedek pápa 2008. szeptember 12-én látogatott el ide, hogy beszédet tartson a kulturális élet szereplői és politikai vezetők előtt. Ezután Lourdes-ba is elutazott.
Ferenc pápa három alkalommal tett apostoli látogatást Franciaországban: 2014-ben Strasbourgban, 2023-ban Marseille-ben, majd 2024 decemberében Korzikán, mindannyiszor konkrét alkalommal és rövid időre. Állami látogatást Franciaországba azonban soha nem terveztek, és Ferenc pápa sem látogatott el a Notre Dame-ba 2024-ben, amikor öt évvel a 2019. április 15-én pusztító tűzvész után felújítása végeztével újranyitották.
A pápa nagyra becsüli Franciaországot
Leó pápa polgári családneve francia eredetű, és több alkalommal is kifejezte vágyát, hogy hivatalos látogatást tegyen Franciaországba. „Több alkalommal is kifejezte, milyen nagyra becsüli hazánkat és annak lelki-szellemi történelmét – mutatott rá Aveline bíboros a sajtóközleményben. – Látogatása alkalmat kínálna arra, hogy megosszuk a pápával, mit él át a francia egyház, és hogy bátorítást merítsünk szavaiból.”
A püspöki konferencia közleménye szerint „amíg a Szentszék hivatalosan be nem jelenti ezt az apostoli utat, a francia püspökök arra kérik az összes hívőt, hogy imáikban kísérjék az esemény előkészületeit”.
Szöveg: Caroline de Sury
Fotó (arhcív): Borsodi Henrietta; Merényi Zita
Forrás: OSV News
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



