Ferenc pápa kórházban fekvő ukrán menekült gyerekeket látogatott meg

Ferenc pápa – 2022. március 19., szombat | 20:38

Ferenc pápa március 19-én délután a római Bambino Gesù kórházban tett látogatást. A Szentatya a Vatikán által fenntartott gyermekkórházban találkozott az ott ápolás alatt álló ukrajnai menekült gyerekekkel és hozzátartozóikkal – tájékoztatta a sajtót Matteo Bruni, a Szentszék sajtószolgálatának igazgatója.

Az orosz invázió következtében számos beteg gyermek kezelése szakadt meg Ukrajnában. Közülük tizenkilenc részesül ellátásban a Bambino Gesù kórház Róma közelében, Palidoróban található épületében.

A háború miatt közel ötven gyermek érkezett a pápai kórházba, akik különféle betegségekben szenvednek és onkológiai, valamint neurológiai ellátásban részesülnek.

Ferenc pápa a délután folyamán valamennyi kisgyermeket meglátogatta, majd visszatért a Vatikánba – zárul a szentszéki közlemény.

*

Ferenc pápa a háború kitörését követően, az Angelus elimádkozása után hangsúlyozta:

„Aki háborút indít, aki háborút provokál, az elfelejti az emberiséget. Nem az emberekből indul ki, nem az emberek konkrét életét nézi, hanem a részérdekeket, a hatalmi érdekeket helyezi mindenek elé. A fegyverek ördögi és perverz logikáját követi, amely a legtávolabb áll Isten akaratától. És eltávolodik a hétköznapi emberektől, akik békét akarnak, és akik minden konfliktusban az igazi áldozatok, akik a saját bőrükkel fizetnek a háború ostobaságaiért.

Az idősekre gondolok, azokra, akik most menedéket keresnek, a gyermekeikkel menekülő anyákra… Testvéreink és nővéreink ők, akik számára sürgősen humanitárius folyosókat kell nyitni, és akiket be kell fogadni!”

Forrás és fotó: Vatican.va

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria