„Adjuk át magunkat egy nálunk sokkal nagyobb Szeretetnek!” – Szentmise a hivatásokért Andocson

A szentmise előtt Kovács Eszter radiológus a szentév során a saját életében megtapasztalt kegyelmekről tett tanúságot, majd Simó Irma, az Emmánuel Közösség tagja tartott előadást Mire tanítanak a szentek? címmel.

„Ne féljetek! Szeressetek! Reméljetek! – foglalta össze halottak napja üzenetét a főpásztor prédikációja elején. – Valamennyiünkben ott van a haláltól való félelem, ami teljesen természetes. Nagyon hálás vagyok az evangélistáknak azért, hogy megörökítették Jézus halálfélelmét. »Példát adtam nektek« – mondja Jézus, aki mindenben példát adott, nemcsak a szeretetben, hanem a bűn elleni harcban is, valamint abban, miként kell a legnagyobb félelemmel megküzdeni. Gyötrődött és félt a haláltól, könyörgött a mennyei Atyának, hogy »ha lehetséges, ne kelljen kiinnom ezt a kelyhet«. De tudjuk, hogy fenékig ki kellett ürítenie azt.

Gyötrődött, félt, de kimondta a legfontosabbat, hogy »ne az legyen, amit én akarok, hanem az, amit te«. Az egész életét átjárja a gyermeki bizalom a mennyei Atya iránt, s az egész életén végigvonul a teljes önátadás.

Teljes létét meghatározta, hogy megdicsőüljön az Atya nemcsak Jézus életében, de halálában is.

Így is lehet viszonyulni a »kapukat táró testvérhez«, ahogyan Szent Ferenc imádkozta a halálról. Bár félelmetes, mert ismeretlen, s mert nem tudjuk, mi lesz utána. Félelmetes, mert szenvedésekkel is jár. A mennyei Atya mégis azt kéri, hogy ne féljünk.

Mit tett Jézus? Átadta magát az Atya akaratának nemcsak a Getszemániban, a halál előtti küzdelemben, hanem a kereszten is. »Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.« A teljes önátadással tudta leküzdeni a legkeményebb félelmet, a haláltól való félelmet. Erre mi is képesek vagyunk.

Ahhoz, hogy kritikus helyzetben jól lépjünk, sokszor kell gyakorolnunk bizonyos mozdulatokat”

– fogalmazott a főpásztor, majd a kötelező katonai szolgálata idejéből osztotta meg egyik emlékét. Nem értette, hogy miért kellett „ezerszer” szétszedniük és összerakniuk a géppisztolyt, s hogy miért kellett ezt a mozdulatot rengeteget gyakorolniuk. A kiképzőtiszt elmagyarázta: amikor éles helyzet alakul ki, nem lesz idő gondolkozni, ezért reflexszerűen kell majd cselekedni.

„Ha azt szeretnénk, hogy a legkritikusabb órában, amikor a haláltestvér eljön értünk, s még tudatunknál vagyunk, meg tudjuk lépni azt a fontos döntést, hogy átadjuk magunkat a legteljesebb szeretetnek, ahhoz azt javaslom, hogy

naponta ajánljuk fel magunkat ennek a szeretetnek. Adjuk át magunkat, gyakoroljuk az önátadást, felajánlást,

mert amikor abban a kritikus órában leszünk, nehezen tudunk majd gondolkozni.

A haláltestvér eljön értünk, nem azért, hogy kifosszon, hanem azért, hogy megajándékozzon valami sokkal többel, nagyobbal és teljesebbel. Valamivel, amiről azt írja Szent Pál, hogy »szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt«. Csak látszólag veszteség, a valóságban nyereséggé válik a legnehezebb pillanat is.

Ekkor a legfontosabb lépést kell megtennünk. Ez érvényes arra is, amikor a szeretteinktől kell elválnunk. Nem mindegy, hogy mi történik akkor, amikor végigszenvedjük mellettük a haláltusát. Kétségbe esünk, vádoljuk az Istent, sajnáljuk magunkat, rettegünk, vagy ugyanazt tesszük, amit magunkkal tettünk mindennap: a szeretteinket is átadjuk egy nálunk sokkal nagyobb szeretetnek, a Jóisten szeretetének. Mások a gyümölcsei, ha ezt gyakorolva abban a kritikus pillanatban, amikor beköszön a haláltestvér, meg tudjuk lépni” – fogalmazott a megyéspüspök, majd hangsúlyozta: amikor Jézus ki tudta mondani, hogy „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd”, akkor béke lett. S ezzel a békével oda tudott lépni az őt elfogni készülő katonákhoz.

„Ne féljetek, szeressetek! Még van időnk, még itt vagyunk, még élünk, s

azért kaptuk ezt az életet, hogy jótetteket jótettekre halmozzunk, hogy gyakoroljuk a szeretetet és szeressünk a végsőkig.

Nem azért, hogy Isten szeressen bennünket, hanem azért, mert Isten szeret bennünket és mi válaszolni akarunk erre a szeretetre” – buzdított a főpásztor prédikációjában.

A szentmise végén Nyéky Kálmán plébános mondott köszönetet a megyéspüspöknek, valamint hálát adott a Jóistennek azokért a papokért, akik az évszázadok során szolgáltak a bazilikában.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír