A Béres Alapítvány adományával segítik az időseket és betegeket a karitatív szervezetek

Hazai – 2021. december 12., vasárnap | 16:20

December 10-én 18 ezer üveg Béres Cseppet kaptak a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács tagszervezetei. Az átadó a Katolikus Karitász budapesti székházának udvarán volt; a segélyszervezetek nevében Écsy Gábor, a karitász országos igazgatója köszönte meg a 32 millió forint értékű felajánlást.

Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Béres Gyógyszergyár Zrt. adományának átadóján azt mondta, iszonyatosan nehéz évek mögött állunk. A koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés első eszköze az oltás, de szükséges a fizikai és lelki segítség is – tette hozzá. Soltész Miklós hangsúlyozta: mindenkit arra biztatnak, hogy oltassa be magát, ugyanakkor fontosnak nevezte az egészséget megőrző és erősítő szereket is, mint amilyen a Béres Csepp.

A járvány két éve alatt a Béres Cseppet készítő szakemberek és maga a Béres Alapítvány nemes felajánlást tett a magyar közösség javára: összesen 130 millió forint értékben, 73 ezer üveg készítményt ajánlott fel idősotthonoknak, szociális otthonoknak, rászorulóknak – fogalmazott Soltész Miklós, utalva arra, hogy az adományokból a határon túl élők is részesültek. A mostani 18 ezer üveg Béres Cseppet még karácsony előtt igyekeznek eljuttatni a leginkább rászorultaknak.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: a Béres Alapítvány évek óta ajándékoz a készítményből a segélyszervezeteknek. Arra is rámutatott: a segélyszervezetek azokhoz juttatják el a készítményt, akik szociálisan nehezebb helyzetben vannak, számukra különösen fontos, hogy a járvány idején megerősítsék az immunrendszerüket.

Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke felidézte: apja agrárkutatóként a burgonya és a dohány betegségeit vizsgálta, amelyeket vírusok okoztak. Később nemcsak a növényvilággal, hanem az állatvilággal és az emberrel is foglalkozott, és arra jutott, hogy készítménye nagyon fontos a teljes táplálkozási láncban. Béres József hangsúlyozta: apja 1972 és 1978 között ingyen biztosította a betegeknek és a rászorulóknak a cseppeket. A megelőzés sok esetben hatékonyabb, mint a gyógyítás.

A mintegy 32 millió forint értékű adományt a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácson keresztül a Katolikus Karitász, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, valamint a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak.

A karitász pénteken délután a Budapest 11. kerületében lévő Szent Lujza Szeretetotthon lakóinak juttatta el az első adag Béres Cseppet. Juhai Anikó, az otthon vezetője szerint az idősek egészségének védelme és megőrzése nemcsak a koronavírus időszakában, hanem folyamatosan kiemelt feladata az otthon dolgozóinak.

Forrás és fotó: MTI / Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria