A Házas Hétvége lelkiségi mozgalomhoz tartozó papok találkoztak Mórahalmon

Hazai – 2025. szeptember 29., hétfő | 13:27

A Házas Hétvége lelkiséghez tartozó lelkipásztorok idén szeptember 24-én, Szent Gellért napján Mórahalmon gyűltek össze papi találkozóra. Az összejövetelen tizenhatan vettek részt, közülük öten a Vajdaságból érkeztek. Bíró László püspök levélben köszöntötte a résztvevőket.

Kiemelte: „Leó pápa a házasság világtalálkozója alkalmával többek között arról beszélt, hogy sokan vannak a házasok között keresők, akik már felismerik: szükségük van Istenre, szükségük van a másik emberre. Ugyanakkor az Egyházban megjelent a privatizált hit, amit Magyarországon úgy szoktak emlegetni: vallásos vagyok a magam módján. Amikor próbáljuk összefogni közösségbe híveinket, a házaspárokat, akkor a privatizált hit ellen dolgozunk, azon munkálkodunk, hogy legyenek olyan közösségek, ahova a keresők, az Istenre vágyakozók becsatlakozhassanak. Ez a találkozó újítson meg minket, házasokat és papokat elhivatottságunkban mások szolgálatában.”

A nap témája, amelyet Szendrényi András és Marietta Rosner Zsolt atyával együtt hozott el a résztvevőknek: Kamaszok az Egyházban. A bevezető mélyen megérintette a jelen lévő papokat. A házaspár személyes példái felhívták a figyelmüket arra, hogy a szülők is mindent megtesznek gyermekeik hitéért, kamaszkorban mégis napról napra ki kell engesztelődniük azzal az úttal, amelyen gyermekeik járnak. Segíthetnek az alapokat lerakni, az Úrral való személyes találkozás és a gyerekek felnőtt hite viszont már nem tartozik a fennhatóságuk alá.

A nap csúcspontját a szentmise jelentette, amikor Pálfai Zoltán makói esperes az élettöréspontokból áradó reményről beszélt. Egy-egy pap életében vannak töréspontok, zátonyok, csalódások, amelyek nem a véget jelentik, hanem a felemelkedés kezdetét. Beszédét Alexis Valdes Remény (Esperanza) című versével zárta, melynek első és utolsó versszaka:

„Amikor a vihar elült,
s útjaink újra járhatók,
majd mint túlélők hagyjuk el
a zátonyra futott hajót. (...)

Ha a vihar elül, Uram,
add, hogy jobb emberek legyünk,
bár nem vagyunk méltók, tudom,
tervezz, mint egykoron, velünk.”

Szöveg: Konrádné Villányi Csilla

Forrás: Házas Hétvége Mozgalom

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria