Ideális esetben a házasság két érett személy életre szóló szövetsége, amelyben a felek tisztában vannak saját értékeikkel, gyengeségeikkel és céljaikkal, ez utóbbi keretei pedig nagyjából azonos irányba mutatnak – szögezte le előadása elején Nagy Péter.
A nő olyan hitvest keres, akire felnézhet, akitől biztonságot remél; a férfi pedig ehhez ad keretet, melyben önmagán túlmutató víziója van az életről és stabil elképzelése a világról. A nő és férfi így kiegészíti egymást, így a kör bezárul, a szövetség beteljesül. De miből támad a zavar nő és férfi között? – tette fel a kérdést az előadó. – A férfiakra a bal agyfélteke dominanciája jellemző, ami általánosságban logikus gondolkodást és érvelést feltételez, továbbá a tények és információk, érvek dominanciáját, és feladatorientált küldetéstudatot határoz meg.
A férfi logikus problémamegoldó. Nem szívesen kér segítséget, cselekvéssel szeret, erejét és aktivitását arra használja, hogy gondoskodjon a szeretteiről. Közben arra vágyik, hogy ezt értékeljék.
A nőkre a jobb és a bal agyfélteke egyidejű használata jellemző, ezért a logikus gondolkodás keveredik az érzelmekkel. A nők egyszerre szélesebb spektrumon tudnak figyelni és érzékelni: a különféle információk érzéseket váltanak ki, korábbi események által megélt érzések és gondolatok egyszerre aktivizálódnak az agyban. Közösségben és kapcsolatban gondolkodnak, emberközpontúak, kreatívok és gondoskodók – mutatott rá a szakember a nembeli különbözőségekre és azok okaira.
Attól még, hogy egy fiú és egy lány biológiailag érett, még nem férfi és nő – azzá kell válniuk. Ami ebben támpontot ad számukra, az a család, aminek van nőies nő- és férfias férfi tagja, akik viselkedésmintáit a gyermek követheti, akikhez nemiségében igazodik. Ez nem jelentett gondot, amíg jellemzően nagycsaládban éltek az emberek, és szilárd értékrendje volt a társadalomnak.
Napjaink társadalma azonban kiüresíti és felcseréli ezeket a tartalmakat. Mindenhol trágárság, nihilizmus, erőszak, pornográfia jelenik meg, ami mintaként ivódik bele az idegrendszerbe, ahonnan bármikor aktiválható. Ha a kultúránk ezt a mintát bátorítja, és nem mutat fel ellentétes tartalmakat, akkor ne csodálkozzunk, ha sok fiatal valóban azt sem tudja, hogy fiú, vagy lány – emelte ki Nagy Péter.
A házasságban tehát két eltérő univerzumot kell szinkronban tartani, miközben a környezetünk és mi magunk is folyamatosan változunk és fejlődünk.
A házaspárok addig boldogok, ameddig a túlélés egyetlen lehetősége, a kommunikáció megvan közöttük
– zárta előadását a Családi Életre Nevelés és Életstratégia Program koordinátora.
Felföldi László püspök a férfi és a nő örök szövetségére helyezte mondandója hangsúlyát, mely kapcsolatban a hitvesek egymás kezét fogva érzik az élet lüktetését és valóságát, és amelyet gazdagon szimbolizál a szentségi házasságkötés szertartásában az egymásba kulcsolt kezeket átkötő stóla képe.
A hitveseknek együtt kell álmodniuk, együtt kell cselekedniük, olykor patikamérlegen egyensúlyozva – fogalmazott a főpásztor. – A házasság ebből az együttlátásból és gazdagító különbözőségből indul el. Mindenki tökéletes házasságot és tökéletes gyerekeket akar. De menet közben nem minden történik úgy, ahogyan a hitvesek akarták és elképzelték. Ezért
sokszor a belső látás valóságát megélve kell szemlélni a hitvest és a gyermeket, akik mindnyájan szeretetre vágynak és elfogadásra.
Ha nem tudjuk meglátni bennük az értéket, a kincset, az ajándékot, elveszítjük őket, önmagunkat és a kapcsolatunkat is.
Létezésünk valóságából kell életcélt és értelmet adni a gyerekeknek.
A legtöbb gyermek hátrányos helyzetűnek képzeli magát a többi gyermekhez képest, mert méricskéli, mit nem kapott meg. A szülő feladata, hogy megtanítsa a gyermekének, hogy amit kapott, az mindennél értékesebb és fontosabb. Ha azt nézi, hogy mit nem kapott meg, sohasem lesz semmije; ha azt nézi, hogy milyen adottságai vannak, megtalálja az élete csodáját.
Ha ugyanis nem tudunk abban boldogok lenni, amiben éppen vagyunk, akkor sohasem leszünk boldogok, és elveszítünk mindent.
Ez ma minden család feladata és kihívása, melyben a harcot a férfiaknak kell megharcolniuk, nem feledve, hogy a férfi szívének érintése és ölelése meghatározó a gyermek és a hitves számára, mert az ad erőt és biztonságot számukra – hangsúlyozta a főpásztor.
Az intimitás és a hit átadása is a családban kell, hogy történjen, noha társadalmunkban az emberi kapcsolatokban a nemiség és az istenkapcsolat évtizedek óta tabu. Közösségeinkben nem beszélünk Istenről. Pedig ha nem mondjuk el a gyerekeknek, hogyan érintett meg minket Isten, hogy értettük meg Istent, hogyan adunk hálát Istennek, akkor a gyermekünk hogyan fog találkozni az Istennel? Akkor milyen istenkép alakul ki benne? – tette fel a kérdést Felföldi László.
A hitvesi kapcsolatokban nem tökéletesek az állapotok, a gyermekek sem úgy látják az életet, nem úgy gondolkodnak róla és nem úgy cselekednek, ahogyan mi szeretnénk. De ők is az élet teljességét szeretnék megélni és megtalálni – mondta a pécsi megyéspüspök. – Ezt pedig
a férfiaknak kell kibontakoztatniuk bennük, azzal a hittel, amelyet csak a férfiak tudnak átadni.
Hogy olyan erőssé váljon az ő szívükben is a hit, hogy képesek legyenek azt ők is továbbadni másoknak.
A találkozó hagyományosan a téma kiscsoportos megosztásával folytatódott.
A férfitalálkozók november 20-án Siklóson, november 21-én Mohácson folytatódnak. A további helyszínek és időpontok ITT találhatók.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




















