A rosszat le lehet győzni jóval – Rómába tartó ukrán fiatalokat láttak vendégül Szombathelyen

A Sant’Egidio közösség találkozóján több ezer fiatal vesz részt Rómában augusztus 28. és 30. között, Európa számos országából. Az ukrajnai közösségek nehéz helyzetben vannak, hiszen országukban háború dúl, menekültek mérhetetlen tömege keres az ország nyugati részén biztonságot, az utazni vágyók pedig nem szállhatnak repülőre. Mégis éppen ebből a sokat szenvedett országból indult el a zarándokútra az egyik legnagyobb csoport: több mint 120 fiatal, akik közül a legtöbben családjukkal kelet-ukrajnai, folyamatosan bombázott vagy már elfoglalt településekről menekültek Lembergbe, Ivano-Frankivszkba, Kijevbe. Ebben a három városban a Sant’Egidio közösségek nagyra nőttek: a segítségért érkező menekülteknek nemcsak konkrét segélyt kínálnak, hanem valódi befogadást. Már az első találkozáskor felajánlják nekik, hogy velük együtt segítsenek másoknak. Nagyon sokan örülnek a hívásnak, ami értelmet ad a hétköznapjaiknak egy idegen közegben.

A közösségben barátokra, testvérekre találnak, reményt kapnak, és a barátságon keresztül rátalálnak a reményre, a hitre.

A humanitárius központokban fogadják az érkezőket; béke iskolájának nevezett foglalkozásokat tartanak gyerekeknek; időseket, hajléktalanokat látogatnak.

Székely János szombathelyi megyéspüspök személyesen fogadta és köszöntötte az érkezőket, elmondta nekik, milyen sokat imádkoznak a háborúban szenvedő országért, az otthonukat vesztett emberekért.

A Karitász tagjai finom gulyáslevessel várták a másfél napja úton lévő csoportot. Mosolyogva, kedvesen szolgálták fel az ételt, és gondosan reggelicsomagot is készítettek.

Voltak, akik még az éjszakai műszakot is vállalták, mert a lembergi buszt hosszan várakoztatták a határon, ezért csak éjszaka fél kettő körül érkezett meg. Vida Katalin szociális testvér estétől reggelig fáradhatatlanul segítette a csoportot, beszélgetett velük.

A Fiatalok a békéért mozgalom budapesti tagjai – akik harmadnap maguk is útra kelnek a római nemzetközi találkozóra – másnapra útravalót készítettek az ukrán barátaiknak; vonattal vitték le a méretes csomagot Szombathelyre.

Székely János püspök együtt vacsorázott a társasággal, beszélgetett velük; meséltek neki az ukrajnai Fiatalok a békéért mozgalomról.

Az utazókon nem látszott a fáradtság, a korábban érkezők éjszakai sétára indultak a vacsora után a magyar fiatalok társaságában, rácsodálkoztak a gyönyörű városra.

A főpásztor elmondta, hogy a magyar Sant’Egidio jelzésére fogadta ezeket a fiatalokat, akik részt vesznek Ukrajnában a közösség szolgálatában, ételt osztanak hajléktalanoknak, időseket, gyerekeket látogatnak, segítik az országon belül elmenekült, otthonukat vesztett embereket. Szóltak neki, hogy félúton nagyon kellene szállás, és egyből igent mondott. Megosztotta, mit jelent számukra a befogadás: „Örülünk, hogy itt vannak,

valami kicsit ki tudunk fejezni abból az együttérzésből, amit átélünk, ha látjuk a háború borzalmas képsorait, a frontvonalakat, a szétlőtt városokat, a rengeteg halottat,

és elképzeljük, amennyire lehet, azoknak az embereknek a fájdalmát, gyötrelmét, kínját. Öröm látni a fiatalokat, hogy ennek ellenére vidámak, és segíteni, tenni akarnak.”

Az egyházi kollégium is gondolkodás nélkül igent mondott; a Karitász vállalta, hogy vacsorát, reggelit készít; önkéntes asszonyok gulyáslevest főztek. „Sokan gondolják, hogy a magyar nép kicsit zárkózott lett, de hála Istennek a mélyben, az emberi szívekben nem tűnt el a vendégszeretet és a jóság” – mondta a megyéspüspök, és elmesélte egy kameruni anyuka történetét, akit befogadtak, akinek ott született meg a kisfia, és nagyon hálás, amiért ilyen segítséget kapott. Ő már Berlinben él, de most éppen visszalátogatott, hogy a kisfiának megmutassa a helyet, és azt mondta, szíve szerint visszajönne, mert olyan sok szeretetet és jóságot tapasztalt itt.

A befogadás nem ér itt véget, mert a csoportnak hazafelé is Magyarországon keresztül vezet az útja. Felföldi László pécsi megyéspüspök hasonló nagylelkűséggel szálláshelyet és ellátást ajánlott fel a hazafelé utazóknak Pécs mellett, így augusztus 31-én a Pécsi Egyházmegye és a Sant’Egidio helyi fiataljai gondoskodnak majd ukrán barátaikról.

A magyar egyház vendégszeretetét bizonyítja ez a szép szombathelyi este, amely ugyan fáradságos volt, sok erőfeszítést kívánt mindenkitől, ugyanakkor örömteli is, mint minden alkalom, amikor az ember „tudtán kívül angyalokat lát vendégül”. Mert ha a fiatalok a béke kézműveseivé válnak, az remény a világ számára. A vendéglátók még nem ismerték ezeknek a fiataloknak a történetét, amiről aztán Olya Makar, az ukrajnai Fiatalok a békéért mozgalom vezetője – aki éjjel fél kettőkor érkezett meg ötven zarándokkal együtt a szállásra – korán reggel mesélt.

A társaság többsége akkor ismerte meg a közösséget, amikor szüleikkel együtt a Sant’Egidio menekülteket segítő központjaiban humanitárius segélyt kaptak, de van, aki az interneten hallott róluk, többen pedig úgy jöttek, hogy lehetőséget kerestek az önkénteskedésre. Az új lakóhelyükön sokszor nincsenek barátaik, egész nap otthon ülnek, online tanulnak. Az, hogy fiatalokkal találkozhattak, barátkozhattak, nagy változást hozott az életükben. Nagyon kevesen voltak közülük, akiknek tapasztalatuk volt a hitről, az Egyházról, sokan a Miatyánkot sem tudták.

A Sant’Egidióban az első pillanattól kezdve, amikor elmennek a szegények szolgálatára, részt vesznek az imádságon is, olvassák az evangéliumot, beszélgetnek róla.

Jézus megismerése sokuknak nagy változást hozott az életében. Most már mindenki részt vesz az imádságokon, az identitásukká vált; énekelnek, egyéni könyörgéseket is szívesen mondanak.

Egész évben várták ezt az utazást, amire alaposan felkészültek. Szerveztek nekik találkozókat, és az év során együtt segítettek a szegényeknek. Nagy lehetőség ez számukra, hogy kinyíljon előttük a világ, mert – ahogy Olya megosztja – a felnőtt generációval együtt gyakran bezárkózva élnek mindabba, ami Ukrajnában történik, a napi hírekbe.

A közösségben felfedezhetik, hogy ha a világra tekintünk, ha meglátjuk mások szenvedéseit, az segít, hogy ne érezzük magunkat áldozatnak.

Másrészt az öröm ideje ez számukra, ami nem magától értetődő, mert az életükben nem sok örömteli pillanat van. Nagy szükségük van arra, hogy együtt legyenek másokkal, boldogok legyenek, ünnepeljenek. Jó látni azt a kirobbanó örömet – meséli – , amit a 24 órás utazás után is láttunk a vidám társaságon, amikor együtt vannak. Ez nagyon fontos, hiszen az életük tele van rossz hírekkel, aggodalmakkal. Sokan nehéz családi történeteket hordoznak. Van, akinek az édesapját besorozták, és néhány hét múlva eltűnt.

Archív fotó a Sant’Egidio által szervezett béketalálkozóról

Nagyon várják a római találkozót, a gyönyörű imádságokat, liturgiákat, pedig olyan világból jöttek, amely nem ismeri a kereszténységet. Olyát megdöbbentette, hogy sokan közülük azelőtt soha nem voltak még semmilyen templomban, féltek belépni az imádságra. Ezért sokszor találkoztak velük, hogy beszélgessenek, elmagyarázzák az evangéliumot, a nulláról indulva, egyszerű módon.

A világ nem ajánlja fel ezt az utat, miközben számtalan dolgot lerombol a háború. Például az iskolát, amely bár működik, de már nem létezik mint kötelék, baráti kapcsolat – sokan online látogatják.

Nagy csodának éli meg, hogy együtt vannak és boldogok. Bizonyíték ez a hitre és az evangélium igaz voltára. Együtt vannak, ahogyan az evangéliumban is olvasták, a jelenben egyértelmű módon megélik, hogy ez lehetséges.

Amikor a fiatalok elmennek velük az imádságra, a szegényekhez egy ijesztő, bombázásokkal teli éjszaka után, akkor boldogok, vidámak, irgalmas szívűek – ez egy valódi csoda, bizonyítja, hogy valóban le lehet győzni a rosszat jóval.

Fotó: Sant’Egidio közösség

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír